A Kétely-ben Amy Adams tanult már egy-két (nem feltétlenül szép) dolgot az életről Meryl Streeptől. Most folytatódik az oktatás, de, mint a Julie & Julia című film előzeteséből kiderül, a középpontban egy lényegesen kellemesebb téma áll: a főzés és az evés. A film a nálunk is megjelent Julie & Julia - Kalandjaim a konyhában című könyvön alapul, ami pedig Julie Powell blogjából készült, ami pedig Julia Child Mastering the Art of French Cooking című könyvéből indult ki. http://videa.hu/flvplayer.swf?v=lS4QODDl7zo8aLId A Franciaországban élő amerikai Child (a nagyon furán beszélő Meryl Streep) az 50-es évek elején vágott bele két barátnőjével a "hivatásos" főzésbe, és a 60-as évek elején adta ki a fent említett könyvet, ami lényegében megismertette az amerikaiakkal a francia konyhát. Powell (Amy Adams) 2002-ben úgy döntött, hogy unalmas életét azzal dobja fel, hogy egy év alatt megfőzi a Child könyvében szereplő több mint 500 receptet, és ezt blogján dokumentálja. A blog hamar nagy népszerűségre tett szert, így lett belőle 2005-ben könyv, most pedig film köszönhetően az egyik legnépszerűbb csajfilm-rendezőnek, Nora Ephronnak (A szerelem hullámhosszán, A szerelem hálójában). Olvasnivaló: korábbi interjúnk Meryl Streeppel, korábbi interjúnk Amy Adamsszel- - - - -Filmklub a Twitteren: Itt nyomatjuk a korszerű mikrobloggolást, kövess minket!
Meryl Streep főzni tanítja Amy Adamst
Forrás:
[origo]
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Ott van a listán Szoboszlai neve Liverpoolban, ennél nagyobb meglepetés mára már nem jöhet
- Az indiai próféta döbbenetes szavai: már idén elkezdődik, itt vannak a veszélyes dátumok
- Kiadták a meteorológusok a friss előrejelzést, ilyen időre számíthatunk pünkösd első napján
- Ezt a 4 vitamint szedik az orvosok, hogy ne legyenek betegek sose
Itthon
- 2024. May 18., 20:12
Elképesztő árak a Balatonnál, erre fel kell majd készülnie a nyaralóknak
Itthon
- 2024. May 18., 12:02
Ez fájhatott – Hatalmasat zuhant Varga Judit
Itthon
- 2024. May 18., 20:13
Lázár János erre azt mondta, hogy "soha", Vitézy Dávid pont szembemenne ezzel
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Itthon
- 2024. May 18., 13:38
Bandaháború és brutális leszámolás Pécsett: Lapátokkal és macsétével estek egymásnak, majd szándékos gázolással zárult a harc
Sport
- 2024. May 17., 17:56
Merész fogadalmat tett Marco Rossi, Szoboszlai Dominik is reagált
Új hozzászólás