Pár hete ajánlották a figyelmembe ezt a 2002-ben megjelent könyvet, és azóta is örömmel mazsolázgatom. A könyv írói (Barbara és Allan Pease) szerint a hazugságnak négy alaptípusa van: kegyes, jóindulatú, rosszindulatú és álnok. (Ezen belül is többfajta van még, pl. a megtévesztő hazugság, melynek két fő fajtája: az elhallgatás és a meghamisítás.)
A hazudozókat is típusokba sorolják: két fő típusa a természetes és a nem természetes hazudozó. Ez utóbbinak a legveszélyesebb fajtája a romantikus hazudozó. No, pont ide akartam kilyukadni, merthogy tapasztalatom szerint (mely nem csak az enyém, hanem a rengeteg meghallgatott nőtársamé is) ebből a fajtából van a legtöbb.
”A romantikus hazudozók” dolgozhatnak "nagyban” is, pl. kiadhatják magukat orvosnak, ügyvédnek, egzisztenciálisan sokkal menőbbnek, mint ami a valóság, vagy letagadhatják feleségüket, avagy eltúlzottan panaszkodhatnak róla, hogy a sajnálattal vívjanak ki figyelmet. Egyesek James Bondnak is megélhetik magukat. A 40-es, 50-es férfiak például kifejezetten szeretnek huszonéves lányoknak hazudni, fantasztikus érzés számukra, ha nagyszerű, érett, menő férfinek élhetik meg magukat egy naív fiatal lányka mellett.
A nők nagytöbbbsége azt állítja, hogy a férfiak hazudnak többet (én is így gondolom), a tudományos kísérletek és kutatások azonban állítólag azt mutatják, hogy a két nem nagyjából ugyanannyiszor hazudik, amiben viszont eltérnek, az a hazugságok tartalma. Nagytöbbségében a nő azért hazudik, hogy a másikban jó érzéseket váltson ki, a férfi viszont azért, hogy jobb színben tűnjön föl. És ami számomra a különleges ez utóbbi megállapításban, hogy a férfinek ez a jobb szinben való feltünés többnyire nem is a hosszútávú választásért való, csupán a pillanatnak szól.
Nemrégiben több barátnőmmel megtárgyaltuk, mennyire tartják jellemzőnek, hogy a férfi olyasmit igér, amit nem tart meg. A jelenlevők (én is) ezt elég tipikusnak találták. Vagyis amikor azt ígéri a férfi, hogy felhív, vagy elvisz ide-oda, megszervezi, megszerzi, stb., még időpontot is mond, aztán semmi nem lesz belőle, és úgy csinál, mintha mi sem történt volna. Neki elég akkor annyi, hogy abban a pillanatban felcsillan a nő szeme?
Aztán kész, az egészet félreteszi, mert jön valami fontosabb?
Nem érdekli, mit okoz a másikban, majdcsak elsimulnak a dolgok...
Vagy szerintetek hogy van ez? Mért hisszük el mi nők, amit a férfiak mondanak, akkor is, amikor az nem igaz? (Tisztelet mindkét nem esetében a kivételnek, akinek nem inge, az úgy sem veszi magára, akinek meg inge, pláne nem...)
16 hozzászólásarrow_drop_down_circle
biztos ezért nem akar velem senki sem barátkozni :)))
Vagyis...tényleg, most bevillant, előfordult már, hogy ironizáltam, de akkor szörnyen dühös voltam, mert nagyon megbántottak. de hát ki tűri szó nélkül, ha bántják?
Új hozzászólás