Jacko, a gyermekkirály

Hidegzuhanyként érte Amerikát Michael Jackson halálhíre. Miközben rajongók milliói meghatottan emlékeznek rá, az amerikai sajtó már felelősöket keres, akiknek része lehet a halálában.

Orvosokról esik szó, akik vagyonokért vitaminokkal, nyugtatókkal és serkentőkkel tömték tele a szervezetét, ügyvédekről és üzletemberekről, akik kihasználták, becsapták, óriási hasznot húztak belőle. Még nem szólaltak meg a barátok, Lis Taylor, Lisa Minelli, Brookie Shields, akik ugyanabban az „álombuborékban” élnek, mint amiben ő élt, s akiket éppen ezért tudott szeretni.

Képzeljünk el egy fekete bőrű kissrácot, aki egy kilencgyerekes, szegény amerikai családban nevelkedik jókora apai pofonok és szidalmak közepette, és hatéves korában egyszer csak sztár lesz.

A közönség rajongva szereti és dédelgeti, megkapja az élet minden édességét, amit addig nélkülöznie kellett, s mint egy mesebeli legényke, valóra váltja családja minden vágyát. Ő a megvalósult amerikai álom, az élő legenda egy hatalmas országban, ahol hatalmas iparágak működnek azért, hogy hatalmas legendák szülessenek, és a lehetetlennek tetsző álmokból realitás legyen.

Múlnak az évek, a kisfiú és a legenda egyre nő, már nem tudni pontosan, hol kezdődik az egyik, s hol ér véget a másik. Michael Jackson ember nagyságúnál nagyobbra növesztett figurája mögött egy kisfiú kucorog, aki már semmiben nem hasonlít ahhoz az egykori gyerekhez, aki volt. A bőrét kifehérítették, az orrát elkeskenyítették, a szeme vonalát átformálták, jószerivel nincs olyan testrésze, amelyet ne plasztikáztak volna meg.

Fehér, vagy fekete? Férfi vagy nő? Melyik lénye az igazi? Személyisége alkotó elemeire hullott valószínűleg már az első műtőasztalon, és minden sebészi beavatkozással egyre távolabb került attól az énjétől, amiben még megkapaszkodhatott volna.

„A semmi ágán ül szivem, kis teste hangtalan vacog”. Önkéntelenül ez a verssor jut eszembe róla. Állítólag gyerekeket molesztált, pedofíliával vádolták, de egy pszichológus szerint gyerek volt ő maga is, akinek az egója nem volt fejlettebb, mint egy tízévesé. Hogy mi történt a gyermekkirály bestiáriumában, a soha fel nem nőtt gyermekek farmján, már nem fogjuk megtudni. Csak az biztos, hogy egyedül ott érezte jól magát, vendégei, a gyerekek között.

A teste még a boncoló asztalon, de a lelke már távoli tájakon jár, Marilyn Monroe, Elvis Presley, Jimi Hendrix, Janis Joplin, Judy Garland és a többi örök kábulatban élő gyermek társaságában, akikből valamennyi földi időre királyok és királynők lettek, de akik soha nem akartak, és nem tudtak felnőni, s ha akartak volna, sem engedték volna meg nekik.

Most alighanem vidáman múlatják a végtelen csillagidőt, s olykor lekacsintanak ránk tágas birodalmukból, miután áttévedve a határvonalon, mítoszok ködében távoztak, ők, a gyermekkirályok.

(Lévai Katalin szociológus, író, politikus)