Egy, kettő, három, négy, öt, hat - kétségbeesetten újra és újra számolgatta a csecsemő lábujjait, de az csak nem akart megállni az ötnél

A forró homok égette a talpát, mégis átgázolt rajta, és pontosan ott állt meg, azon a nedves ponton, ahová a hullámok elszelídülve érkeztek. Beljebb soha nem ment, mintha felmérte volna, hogy azok az ütemesen habzó vízfodrok, amelyek a kékben, zöldben, szürkében és ezüstfehérben vibráló, hatalmas víz felől érkeznek, félelmetesebbek minden általa eddig ismert, szívet dobogtató félelmetességnél. Vlagyimir szétvetett lábakkal, könyökénél kinyomott karokkal, afféle birkózópózba helyezkedve kezdte el az ismerkedést, amelynek egyik elemét a fülével, a másikat a szemével, a harmadikat az orrával érzékelte. A hangok, a színek és a szagok nem váltak külön a testében és a lelkében. Az élmény és a felfoghatatlan titok teljes súlya úgy nehezedett rá, mintha egy méreteiben is felfoghatatlan, szülőcsatorna nélküli anyaméh lenne.