A fenyő úgy látta, hogy a Nap kilendül helyéből: föl-le-föl lódul néhányszor A fenyő úgy látta, hogy a Nap kilendül helyéből: föl-le-föl lódul néhányszor, majd elszáll, mint egy parittyakő, rést ütve a végtelen ég falán; még hallotta, amint recsegve-ropogva beomlik a magasság; fölsuhant előtte a szemközti sziklafal, mint a liftakna oldalán az egymásba torlodó, kivilágított emeletek; egy madár riadt röpte, egy bokor ijedt arca, és valószínűtlen hosszúra nyúlt fűszálakkal: a föld, a föld. A döndülést már nem is hallotta. Fekszik a maga rontotta csapáson, s a holtak nyugalmával tűri, hogy ágait lecsapdossák, hogy valódi nagyságát lemérhessék a hüledező fejszések, akik maguk sem gondolták ekkorának. Forrás: Kányádi Sándor versek
Forrás:
baloghpet.blogspot.com
Feltöltő: baloghpter
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Új hozzászólás