Kezdetét vette a Queen Elizabeth építése
A Királyi Haditengerészet árgus szemeitől kísérve július 7-én ünnepélyes keretek között sor került a Queen Elizabeth-osztály névadó egységének, a leendő HMS Queen Elizabeth első acélelemének vágására.
Nem mindennapi sztori: 27 év után a Facebook segítségével találtak egymásra - Címlapon - Zalai Hírlap - zalaihirlap.hu
Páros Gavin Thomas azt vallja: élete eddigi folyásán két találkozás fordított nagyot.
Nagy volt a forgalom az angol hadikikötőkben
És minden bizonnyal nagy volt az izgalom a haditengerészek hozzátartozóinak körében is, hiszen hosszú hónapok után az elmúlt napokban 4 hadihajó is hazaérkezett.
Villámcsapás végzett egy 17 éves fiúval
Meghalt az a 17 éves angol fiatal, aki vasárnap szenvedett villámcsapást öt társával együtt.
Éremeső Angliában
A Törley cégcsoport kilenc terméke is bizonyított az International Wine and Spirit Competition nemzetközi borversenyen.
Halálra késelték a terhes lányt
A hét hónapos terhes lányt hátba szúrták az utcán.
Juhász: „A stílusomhoz az angol és a német bajnokság passzolna”
Filipovics Vladan szerint a védő hat sztárcsapatot leszámítva Európa bármelyik klubjánál megállná a helyét.
A 6+5-ös szabály megváltoztatná az európai futballt – a magyart kevésbé
Angliában és Portugáliában futballozik a legtöbb idegenlégiós, Magyarország a 18. az egy klubra jutó külföldiek számában.
Lezuhant egy Harrier Afganisztánban
A szerencsés kimenetelű balesetre csütörtök, azaz ma reggel került sor
Változások a Király Haditengerészetnél
Az átszervezést 5-7 éven belül végre szeretnék hajtani.
Élőben nézhetjük Overdose futását
A veretlen magyar csodaló, Overdose Angliában folytatja páratlan karrierjét.
"Anglia szégyene" - nem igaz a holokauszt tanításának törlése - Urban Legends
Újra felbukkant a magyar weben az a levél, amely szerint Angliában “a holocaust minden emlékét eltávolították az iskolai tanító programokból arra hivatkozva, hogy sérti a muszlim populációt”.
Válság és politikai kiútkeresés az Egyesült Királyságban
Az Egyesült Királyság amellett, hogy a globális válságkezelés egyik legfontosabb szereplője, a belpolitika számos területén is komoly változásokon megy át.
Sok helyzet, két gól két meccsen: az MU győzött, a Chelsea botlott
Élre állt és három ponttal vezet a Liverpool előtt a Manchester United, mely Rooney és Carrick találatával nyert.
Rúgd és fuss! - A legjobb mezek - képek
Anglia szombat esti fellépése nem csak azért marad igazán emlékezetes, mert az angol támadók nagyjából 90 százaléka sérült le (a helyzet komolyságát az is mutatta, hogy a brit lapok már Michael Owen esetleges beválogatását is megpendítették), és ennek ellenére egyébként remek támadójátékkal és gyönyörű gólokkal nyert,...
40 év a királynő szolgálatában
1969-ben szolgálatba lépett az angol Harrier GR1-es változata.
Gera nagy gólt rúgott, a Fulham legyőzte a Man. Unitedet – videó!
A Premier League 30. fordulójának legnagyobb meglepetését szerezte Gera Zoltán együttese, a Fulham, miután hazai pályán legyőzte a listavezető Manchester Unitedet.
Megnyílt a horror-hullámvasút (videó)
A hétvégén nyílt meg az angliai Thorpe Parkban a filmsorozat után Fűrész névre keresztelt tematikus horror-hullámvasút, amely a világ legmeredekebb sínpályáján biztosítja a szabadesés élményét a bátor utasok számára.
Az új újkonzervativizmus. Programalkotó ellenzék Nagy-Britanniában
A toryk új politikájának a kezdetét is Cameronnak a 2008. októberi pártkongresszuson elmondott beszéde jelentette, amely egyben véget vetett a válság hatására a kormány és az ellenzék között létrejött „fegyverszünetnek".
Brit jövőkép - A RAF 2030-ban
A kutatás kimutatta, hogy a jövőbeli hadseregeknek is szükségük van légierőre.
Le Corbusier kiállítás Londonban
Le Corbusier a francia építészet egyik legnagyobb alakja volt, munkássága előtt tiszteleg a londoni Barbican művészeti központ.
Brit megoldás az A400M késésére
Mint arról nemrég már írtunk a válságban lévő összeurópai fejlesztésű taktikai szállítórepülőgép, az Airbus A400M munkálatai nem a tervezett ütemben folynak, így a nem számított késés miatt létrejött szállítókapacitás-hiányt a brit kormánynak valamiképpen kezelni kell.
Szárd csodától a traktorosokig: rangos bajnokságok meglepő győztesei
Néha még a legnívósabb pontvadászatban is borul a papírforma: egyszeres aranyérmesek Európa elitligáiból.
Tudták a fogadók, hogy nem áll ki a csapat, hatalmasat kaszáltak
Egymillió font fölötti összeget buktak az alulinformált szigetországbeli fogadóirodák egy ötödosztályú meccsen.
Betiltották a búcsúcsókot a britek
A nagy-britanniai Cheshire-ben található Warrington Bank Quay vonatállomáson betiltották a búcsúcsókot.
A debreceni reptérről Londonba?
Ősztől menetrendszerűen közlekedő németországi és – ami nem volt még – angliai járat indításáról tárgyalnak a debreceni repülőtér illetékesei.
Szolgálatra jelentkezik az angol flotta legmodernebb rombolója
A Királyi Haditengerészet legmodernebbnek számító, Type 45-ös Daring nevet viselő rombolója január 28-án megérkezett Portsmouth város kikötőjébe.
Stadion katasztrófák
A legnagyobb tömegbalesetek a labdarúgás történetéből
Táncoljunk eggyütt!
Angliában a T-Mobile megmutatta, hogy igenis egy egész Vasutállomást meg tud táncoltatni és ezzel is kimutatva azt, hogy az előfizetők a legfontosabbak!
Konspirációs teóriák - Diana hercegnő halála 1.0
Ha a világsajtó képviselői a – reményeink szerint előbb-utóbb megnyíló – Nemzetközi Konteó Akadémia rektora mellének szegezik majd a kérést, hogy mondjon már egy olyan összeesküvéselméletet, amely magában hordozza a műfaj valamennyi ismérvét, van arra egy komoly tippem, hogy a konspirációkba beleőszült agg professzor rövid...