Mit is ígért korábban a kormány? Nem engedi, hogy mások elvegyék a magyarok munkáját – Most mégis orosz és kínai vendégmunkásoknak könyörögnek

A Paks 2 és a Budapest-Belgrád vasútvonal kivitelezési munkáit végző cégek számára egyszerűsítenék a harmadik országból érkező munkavállalók alkalmazását.

Amíg Lázár János minisztériuma hallgat, a szerb elnök váratlanul elárulta, mikor készülhet el a Budapest-Belgrád vasútvonal

Aleksandar Vucic a belgrádi központi vasúti pályaudvar új komplexumának átadásán beszélt arról, mikor készülhet el a magyar szakasz.

Nem engedi Orbánnak a kínai elnök, hogy európai cég fejezze be a Budapest-Belgrád vasútvonalat

Állítólag Orbán nem kérhet fel európai céget arra, ami nem megy a kínaiaknak. Hszi Csin-ping azt várja tőle, hogy inkább lobbizza ki a kínai technológia engedélyezését az EU-ban.

Parlament: 1700 milliárd már a Budapest-Belgrád vasút, de megéri

Az, hogy most nehezebb időszak jön, a kormány szerint nem a beruházás ellen, hanem mellette szóló érv.