Nem örülhet a magyar női jégkorong-válogatott, ugyanúgy kaptak ki, mint korábban

A magyar női jégkorong-válogatott szombaton két napon belül másodszor kapott ki felkészülési mérkőzésen Csehország vendégeként Litomericében.

Több tízezer ember maradt áram nélkül a cseheknél egy brutális vihar miatt

Több tízezer háztartás maradt áram nélkül Csehországban egy rendkívül erős szélvihar következtében, amely szombatra hajnalban és délelőtt söpört végig főleg az ország északi részein – jelentette a cseh közszolgálati hírtelevízió szombat délután.

Csehországban ezerre csökkent a napi fertőzések száma, szeptember óta nem volt ilyen

A héten az eddigieknél enyhébb korlátozó intézkedések léphetnek életbe.

Tovább csökkent Csehországban az új fertőzöttek száma

Csehországban csütörtökön 4048 új igazolt koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, ami mintegy 2400-zal kevesebb, mint egy hete. Tovább csökkent a kórházban kezelt betegek és a súlyos esetek száma is – derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján pénteken reggel nyilvánosságra hozott kimutatásokból.

Csehországban tovább csökkent a napi új igazolt fertőzöttek száma

Csehországban tovább csökkent a napi új igazolt koronavírus-fertőzöttek száma. Az egészségügyi minisztérium honlapján közölt adatokból kitűnik, hogy csütörtökön a laboratóriumi vizsgálatok 7874 új esetet mutattak ki, ami ezerrel kevesebb az egy nappal korábbinál és mintegy 5400-al kevesebb mint egy hete volt.

Az ellenzék örülhetett a cseh választás után

Ellenzéki sikert hozott a részleges szenátusi választás Csehországban, míg a két kormánykoalíciós párt és az őket támogató kommunisták megbuktak.

Ilyen is van: tiltakozott az ellenzék a kaotikus járványkezelés miatt, lemondott az egészségügy-miniszter

Csehországban forrnak az indulatok.

Milan Kundera kapja idén a Franz Kafka-díjat

Milan Kundera, a Franciaországban élő cseh származású író kapja idén a Franz Kafka-díjat. A prágai Franz Kafka Társaság által 20. alkalommal adományozott elismerésről egy nemzetközi zsűri döntött – közölte vasárnap Vladimír Zelezny, a prágai Franz Kafka Társaság elnöke.

12 cseh rendőrnek lett pozitív a tesztje Észak-Macedóniában

Mindannyian a 40 fős cseh rendőrkontingens tagjai, akik részt vesznek Észak-Macedónia déli határának őrzésében.

Tovább nőtt az új fertőzések száma Csehországban

Csehországban csütörtökön már 1382 új igazolt koronavírus-fertőzést mutattak ki, ami több mint kétszázzal lépte túl az eddigi legmagasabb napi esetszámot – derült ki az egészségügyi tárca honlapján pénteken reggel megjelent legfrissebb adatokból.

Van aki segítséget küld, van aki csak a részvétét fejezi ki

A példa nélküli kedd esti bejrúti robbanás után azonnal megmozdult a fél világ.

Csehországban újra kötelező lesz a zárt helyiségekben tartott rendezvényeken az arcmaszk viselése

A korábbi, zárt helyiségekben tartott rendezvényekre szóló ezerfős limitet 500 főre csökkentették.

Meghalt Milos Jakes, Csehszlovákia utolsó kommunista pártfőtitkára

Meghalt Milos Jakes, Csehszlovákia Kommunista Pártjának (CSKP) utolsó főtitkára. Csehszlovákia egykori vezetője 97 éves volt – jelentette kedd este a CNC Prima News kereskedelmi hírtelevízió, két egymástól független forrásra hivatkozva.

A cseh kormányfő pont úgy beszél az uniós figyelmeztetéseiről, mint Orbán Viktor

Andrej Babis cseh miniszterelnök szombaton visszautasította az Európai Parlament (EP) előző napi állásfoglalását, miszerint összeférhetetlenség lenne politikai és vállalkozói tevékenysége között.

Véletlenül megszállta Csehországot a lengyel hadsereg – elismerték a kínos hibát

Rossz helyre mentek a katonák.

Orbán Viktor: "Fel kell készülni a koronavírus-járvány második hullámára"

A miniszterelnök a nemzeti konzultáció kapcsán erről is, valamint az uniós támogatásokról is beszélt.

Moszkva szerint Prága szerződésszegést követett el Konyev marsall szobrának eltávolításával

Csehország a Prágát felszabadító Ivan Konyev szovjet marsall szobrának eltávolításával "durván megszegte" a kétoldalú baráti kapcsolatok alapjairól 1993-ban aláírt szerződést, Moszkva pedig választ vár Prágától arra javaslatára, hogy kezdődjön erről az ügyről párbeszéd – jelentette ki Szergej Lavrov orosz...

Rendőri védelem alatt a prágai polgármester - az orosz titkosszolgálat megakarja gyilkolni

Csak a rendőri védelem tényét erősítette meg Zdenek Hrib azokból a cikkekből, amelyek szerint az orosz titkosszolgálat meg akarta öletni.

Csehországban újraindulhatott az élet pénteken

Csehországban pénteken feloldották az állampolgárok szabad mozgását korlátozó döntést, a közterületeken ezentúl engedélyezik legfeljebb tíz ember csoportosulását is.

Podjebrád György, "két nép királya"

Podjebrád György, a huszita cseh király, Mátyás király első apósa 600 éve született.

Koronavírus-infó Dél-Koreából - 2020.04.03.

Eugenia S. Lee, Dél-Koreában élő író, újságíró napi rendszerességgel számol be az ottani koronavírus-helyzetről.

A cseh kormányfő elégedetlen az EU pénzügyi támogatásával a koronavírus elleni küzdelemhez

Andrej Babis cseh kormányfő szerint az Európai Unió pénzügyi támogatása, amelynek segítenie kellene a tagországokat a koronavírus-járvány gazdasági következményei elleni küzdelemben, nem jelent Csehország számára semmiféle pluszpénzeket.

Vásárhelyi Mária: álljunk végre a sarkunkra, az életünkről van szó!

BREAKING NEWS Csehországból: a cseh belügyminiszter Kínából rendelt: 1.100.000 N95-ös orvosi maszkot es 1.8000.000 sima maszkot. A szállítmányért magángépet küldött Kínába, szerdán érkezik meg Prágába.

Heves szélvihar vonult át Csehországon, több tízezer háztartás maradt áram nélkül

Mintegy 40 ezer háztartás maradt áram nélkül Csehországban a hétfőre virradóra átvonuló, kiadós esővel kísért rendkívül heves szélvihar következtében – jelentette a cseh közszolgálati hírtelevízió (CT24).

Babis: Csehország nem köt kompromisszumot a kohéziós kifizetéseket illetően

Csehország nem fog kompromisszumot kötni az Európai Unió 2021-től érvényes többéves költségvetéséről szóló tárgyalásokon, és a kohéziós kifizetések növelésére törekszik a javasolt költségvetési tervezethez képest – jelentette ki Andrej Babis cseh miniszterelnök Brüsszelben csütörtökön, miután Ursula von der Leyennel,...

Koronavírus: már Prágából sem lehet Kínába repülni

Vasárnaptól ideiglenesen leáll a közvetlen légi közlekedés Csehország és Kína között – jelentette be Andrej Babis cseh miniszterelnök hétfőn Prágában a kormányülés szünetében.

Kifütyülték Orbánt a prágai operaházban – videó

Igen Európára és nem a nacionalizmusra – ezzel a felirattal fogadta néhány tucat demokrácia és EU-párti tüntető Orbán Viktor miniszterelnököt a prágai Állami Opera vasárnap esti megnyitóján.

Kedd este is tízezrek tüntettek a cseh miniszterelnök ellen

Tízezrek követelték újra kedden este Prágában Andrej Babis cseh miniszterelnök lemondását.