Ilyen egy luxusjurtákból épült csongrádi kemping

A Homoki Lodge elnevezésű szálláshelyet létrehozó osztrák vállalkozó, Oliver Christen az MTI-nek elmondta, a 24-31 négyzetméteres jurták légkondicionáltak, tusolóval vagy pezsgőfürdős káddal, minibárral felszereltek.

Több mint háromszáz határsértőt tartóztattak föl csütörtökön Csongrád megyében

Összesen 326 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök csütörtökön Csongrád megye déli részén – tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t.

Összeszarta egy utas a buszt Szeged és Csongrád között

A busz ülésére végezte el nagydolgát, majd a függönybe törölte a fenekét egy utas vasárnap hajnalban Szeged és Csongrád között – írta a Délmagyar . A művelet olyan jól sikerült, hogy az ülést újra kell kárpitozni.

Életveszélyes sérülés egy csongrádi üzemben

Életveszélyesen megégett egy férfi egy csongrádi üzemben történt munkahelyi balesetben – tájékoztatta a megyei kormányhivatal kommunikációs vezetője pénteken az MTI-t.

Ömlenek a határsértők az országba Csongrád felől

Száz csoportban összesen 771 határsértőt fogtak el a hét végén a rendőrök a polgárőrökkel együttműködve Csongrád megye déli részén pénteken, szombaton és vasárnap – tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-t.

Két nap alatt, több mint félezer határsértőt fogtak el Csongrádban

Két nap alatt több mint félezer határsértőt fogtak el Csongrád megye déli részén, köztük egy koszovói nőt, aki előállítása után röviddel egészséges kisfiúnak adott életet – tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Csak Csongrádban közel félezer határsértőt tartóztattak föl a hétvégén

Összesen 486 határsértőt fogtak el a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség és a Készenléti Rendőrség járőrei a polgárőrökkel együttműködve péntektől vasárnapig Csongrád megyében – tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-t. Jászai Linda közölte, pénteken 183, szombaton 99, vasárnap pedig...

Csongrád: Légtechnikai üzemet építenek

Hatezer négyzetméteres, európai színvonalú légtechnikai gyártóüzemet épít a Csongrád Környezetvédelmi Ipari Park területén a CLH Hűtés- és Klímatechnikai Kft. - jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján a cég vezetése Csongrádon.

Csongrád: Felújították a partfalat

Átadták a felújított csongrádi partfalat, a településen megvalósult 1,5 milliárd forintos beruházás Csanytelek, Felgyő, Tömörkény és Csongrád települések árvízvédelmi biztonságát növeli- mondta el az átadó kapcsán a projektet irányító Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (ATI-VIZIG) vezetője.

Kiraboltak egy dohányboltot Csongrádon

Kiraboltak egy benzinkútnál működő trafikot Csongrádon, a rendőrség 200 ezer forint díjat tűzött ki a nyomravezetőnek – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.

Csak melegedni akart, de felgyújtott egy házat egy fiú

Csütörtökön a csongrádi Szív utcában kigyulladt egy lakatlan ház. A tűz eloltását követően a tűzoltók szándékosságra utaló nyomokat találtak.

Csongrád megye: Állattartó telepeket korszerűsítenek

A közlemény szerint Hódmezővásárhely volt a Darányi Ignác Terv Új Magyarország Vidékfejlesztési Program országjáró roadshow-jának utolsó vidéki állomása.

Kirepült a sofőr a felborult terepjáróból

Vasárnapra virradó éjjel a 451-es főúton Kiskunfélegyháza felé haladt egy Mitsubishi terepjáró, amikor áttért a szemközti sávba, az útpadkára hajtott és felborult.

Balesetsorozat volt reggel a 451-esen

Autóbuszt, tűzoltóautót is érintett az a baleset, ami péntek reggel történt Csongrád megyében.

Megpördült az Opel, majd busznak ütközött

Összeütközött a helyközi autóbuszjárattal egy személygépkocsi Csongrád külterületén a 4519-es úton hétfőn reggel.

TITEKNEK - Egy újabb felejthetetlennek ígérkező (hosszú) hétvége: XIX. Körös-toroki napok

Akinek még nem lett elege a fesztiválokból, és így hónap végén van ideje, kedve, és pénze egy nagyot bulizni, annak itt egy újabb lehetőség.

Újabb pedagógusverés, ezúttal Szentesen

Újabb pedagógust ért támadás az iskolában Csongrád megyében.

Még el sem kezdődött, máris vége lehet a csongrádi panelprogramnak

Még el sem kezdődött, máris befejeződhet a panelprogram Csongrádon.

37 határsértő és 1 embercsempész Csongrád megyében

Két nap alatt 37 határsértőt és egy embercsempészt fogtak el a határrendészek Csongrád megyében.

Hidegvérrel gyilkolt a maszkos férfi

Egy maszkot viselő férfi lőtt le egy autóst a Tolna megyei Gyönk közelében.

Fiatalok Csongrád megye rendőrei

Csongrád megyében a 32 évet sem éri el az egyenruhások átlagéletkora.