Van kedve a német parlamentben dolgozni?

Az IPS ösztöndíjat olyan jól képzett, politika iránt érdeklődő fiatal nők és férfiak vehetik igénybe, akik aktívan és felelősségteljesen részt akarnak venni hazájuk demokratikus jövőjének alakításában.

A helyi demokrácia 20 éve

Budapest Főváros Közgyűlése Gazdasági Bizottsága pályázatot hirdet "a helyi demokrácia 20 éve" témakörhöz kapcsolódó, 2010-ben Budapesten megvalósuló, nemzetközi, illetve országos jelentőségű ünnepi programok marketingjének és megrendezésének támogatására

Hun a civil kurázsi?

Kurázsi kontra jog.

Vége a demokráciának!

Törökország újra a régi.

Igen, Irán egy diktatúra (volt)

Az elmúlt napok eseményei sokakat meggyőzhettek róla: a demokrácia nélkülözhetetlen „kelléke”, a szabad és egyenlő választás nem a nyugati világ politikatörténetének sajátossága, éppen ellenkezőleg, univerzális igény.

Sosem hibás

Ha három olyan fontos kör, mint a politikusok, a rendőrök és az orvosok, képesek kimosdatni egymást bármiből - tényleg bármiből -, és előszeretettel meg is teszik, amikor csak szükség van rá, akkor mi értelme van demokráciásdit játszani?

'Eljön a vér és a vas ideje'

Katonai gyakorlatokat tartanak és harcászati táborokat szerveznek a hungaristák.

Újabb veszély fenyegeti a demokráciát

Bár egy demokráciában kevésbé lehet korlátozni a szabadságjogokat, mint egy népi demokráciában, de bizonyos jelenségek esetén azt gondolom, hogy meg kell húzni a határt.

SZocpol-ház Gyurcsánynak ?

Kivételesen politikusainkról !

Tudtad? - Kossuth nevét a szádra ne vedd

A kokárdám nem pártjelvény!

Tudtad? - Gyuuurcsány takarodj, így ünnepel a magyar

Fémdetektoros kapuk, kordonak, demokrácia – Magyarország, 2009. március 15.

Az egész kib&szott rendszert újjáépíteni

Életünk !

A blogger szabadsága !

Meddig terjed ?

A nyúlon túl - DiDi & Pötsch: Demokrácia

- Kiállunk a jogainkért...

Remélem nem itt !

Majd az unokáinknak jobb lesz !

Holokauszttagadás

Léteztek-e gázkamrák ?

A szörny

A jelenlegi baloldal beismerése, hogy megbukott, nem kicsit, nagyon, hiányzik az MSZP gondolkodásából.

Gulyásdemokrácia - Kommentár nélkül #24: A demokráciáról

Annyit pofázhatunk a magyar demokráciáról, amennyit akarunk, de ameddig egy dugóban kivág a sorból öt strici, és elhúz a dugó mellett, hogy a sor elején beszuszakolja magát, vagyis jogtalan előnyökhöz jusson, addig nincs demokrácia.

Demokráciánk tele

Amennyiben a parlamenti pártok célja az volt Ferencvárosban, hogy egy országgyűlési képviselő megválasztását méltatlan kutyakomédiává tegyék, akkor nyugodtan hátradőlhetnek, jó mulatság, férfi munka volt.

KatPol Blog - Szegény, szegény hadsereg?

A világ legnépesebb muszlim országának hadserege vízválasztó évhez kellene hogy érkezzen az idén...

Dörzsölöm a szemem!

Számomra 2008 a "nagy felébredés" éve volt, s ezt - biztosan meglepő - tulajdonképpen a bankoknak köszönhetem.

Kivel jön haza a nagymama?

Aki véletlenül azt hinné, hogy a vízumkényszer eltörlése után az Amerikai Egyesült Államok a demokrácia és a korlátlan lehetőségek hazája a magyarok számára is, az jócskán téved.

Gulyásdemokrácia

Krumpli, húsdarabok, paradicsom, brutális fűszerek, de hogy mi lesz az erős pista, Hiller, Kovács vagy Stumpf, az ízléstől függően változtatható.

Kontrasztarány vs. Magyar Gárda

Hol a liberalizmus határa?

"Ha szájba vernek is, meleg maradok"

Nem buli, nem demonstráció, inkább a demokrácia abszurd tesztje volt a szombati melegfelvonulás.