Dr. Dre, Snoop Dog, Eminem – itt nézhető meg az idei Super Bowl halftime-show

Bő 20 éve hagyomány az NFL-döntő félidejében megtartott minibuli, idén a nyugati parti hiphop volt a fókuszban.

Eminem őszintén vallott drogfüggőségéről: ezt árulta el most

A rapper 12 éve nem nyúlt kábítószerhez, ezt ünnepli most.

Hoppá! Eminem a semmiből kijött egy új albummal

Eminem egyszer csak feltett egy új lemezt a netre.

Szexi és kicsit sem szégyenlős nővé érett Eminem lánya – fotó

A rapper  lánya már bontogatja exhibicionista szárnyait.

Ilyen, amikor Eminem nyitja meg Detroit új arénáját

Detroit új sportcsarnokot kapott, a Little Caesars Arenában ugyan már tartottak meccseket, azonban Detroit kosárcsapata, a Detroit Pistons október 18-án kezdte a 2017/18-as NBA szezonját, immáron az új stadionban.

109 millió forintnyi kártérítést nyert Eminem, mert jogtalanul használták fel egyik dalát

Hatszázezer újzélandi dollár (109 millió forint) kártérítésre ítélte egy bíróság szerdán az Új-zélandi Nemzeti Pártot (New Zealand National Party), amely jogtalanul használta fel még 2014-es kampányában Eminem Lose Yourself című dalát – írta a BBC News.

Eminem és Justin Timberlake több mint 2 millió dollárral segítettek a manchesteri robbantás túlélőinek

Előadók tömkelege segít, és tesz meg mindent azért, hogy támogassa a manchesteri robbantás túlélőit.

Magyar Eminem klón az RTM házból

Azt, hogy az Ómen horrorfilmek antikrisztusa, vagy DMX Damien című dala ihlette a fővárosi rapper névválasztását, nem tudni. Az viszont biztos, hogy eléggé Eminemesen hangzik, nem csak a neve, a rapje is.

Eminem rap szavak nélkül: a jelelés még sosem volt ennyire badass

Nem mintha Eminem nem mutogatna eleget a klipjeiben, de még vagányabb, ha jelbeszéddel adja elő valaki a számait. A jelbeszédről nem a rap jut az ember eszébe, de ha megnézed ezeket az Eminem számokat eljelelve, mindjárt megváltozik a véleményed.

Jake Gyllenhaal boxolós mozija, a Mélyütés kapott magyar előzetest

Amerikában már a mozikban a Mélyütés, hozzánk viszont csak októberben érkezik a filmdráma. A hazai forgalmazó, a Fórum Hungary kiadta a film első magyar feliratos előzetesét.

Történelmet írt Eminem és Rihanna új közös dala

A Beatles és Elvis Presley után Rihanna lett a harmadik előadó a brit slágerlista történetében, aki hét éven keresztül minden évben feljutott a toplista csúcsára.

F1: Sztárdömping várható Abu Dhabiban

Számos világhírű előadó lép majd fel a Nagydíj idején!

Eminem és Bruno Mars összállt

Tegnap este debütált Eminem bandájának, a Bad Meets Evil-nek és Bruno Marsnak a közös videoklipje.

Bad Meets Evil ft. Bruno Mars - Lighters

Royce da 5'9" és Eminem duója Bruno Marssal készítette el új videóját

Eminem: Fast Line KLIPPREMIER!

Megjelent a Royce 5'9-al közös klipje!

Eminem és a színészet!

A híres rapper (és színész) a 8 Mile című filmben szerepelt még 2002-ben.

Eminem letaszította Lady Gaga-t a trónról!

A rapper túlszárnyalta volna még Gaga-t is?

Kiosztották a Grammy-díjakat – ez azért nem a Megasztár...

A Grammy-díjakat közép-európai idő szerint hétfőre virradóra adták át a Staples Centerben.

Izgalmasnak ígérkezik az idei Grammy

Míg az Arcade Fire és Miranda Lambert először lép majd a Grammy színpadára, addig Lady Gaga, Katy Perry és Eminem már otthon érzik magukat rajta.

Eminem és Rihanna a kapcsolaton belüli erőszakról

Eminem és Rihanna szokatlan kettőse olyan klipet is készíthetett volna a Love The Way You Lie című számhoz, amelyet mások szoktak.

Eminem Rihannával és Pinkkel is...

Június 19-én az Offline Music Festival It's Rite Freestyle Battle elnevezésű rapversenyén lesz kapható először Eminem új, "Recovery" című lemeze.

Márkás cuccokat akar a gyerek

Mennyit engedjünk? - avagy a "nemet mondás" művészete.

Elton John segít Eminemnek...

Elton John egy rádióadásban beszélt arról, hogy több mint egy éve segít Eminemnek abban, hogy a rapper leszokjon a kábítószerről és visszataláljon a függőség nélküli útra - számolt be róla vasárnap a brit média.

Beyoncé volt az EMA legfényesebb csillaga

Beyoncé lett a 2009-es MTV Europe Music Awards legnagyobb győztese.

Az év előadója lehet Michael Jackson

Michael Jackson posztumusz megkaphatja az Év Zenei Előadóművésze Díjat; a júniusban elhunyt popsztárt öt kategóriában jelölték az American Music Awards elismeréseire.

Eminem kiadója nekiment az Apple-nek

Eminem zenei kiadója bíróság elé citálta az Apple-t arra hivatkozva, hogy iTune szolgáltatásán 93 olyan számot kínál ingyenesen az előadótól, amelyeknek jogát sohasem vette meg.

Janet Jackson nyitja meg a VMA-t

Vasárnap Janet Jackson visszatér a VMA színpadára, hogy tiszteletét fejezze ki bátyja előtt.

Kifakadt Eminem exfelesége!

Durva kirohanást intézett Eminem ellen exfelesége: Kim Mathers egy rádióinterjúban borzalmas embernek nevezte a világsztár rappert, ráadásul még szexuális teljesítményét is kigúnyolta.

Beyonce és Lady Gaga az MTV Video Music Awards jelöltjeinek élén

Kilenc-kilenc jelölést kapott Beyonce és Lady Gaga az MTV Video Music Awards idei díjaira, és a tavalyi nagy visszatérő, Britney Spears sem panaszkodhat hét jelölésével.

MTV Video Music Awards: Beyonce és Lady Gaga kilenc jelölése után kullog Britney

Mindhárom énekesnő versenyben van az év videója díjra; Beyonce a Single Ladies, Lady Gaga a Poker Face, Britney Spears a Womanizer című dalával.