F1 - Csapatvezetők véleménye az időmérő után
Ross Brawn érdekes versenyre számít a gumik miatt, Martin Whitmarsh nagyszerűnek értékelte pilótái munkáját, míg John Booth nagyon elégedett Jerom D'Ambrosio felemelkedésével. A következőkben a Meredes, a McLaren valamint a Virgin vezetői értékelik a mai napot.
F1 - Kobayashi a hetedik rajthelyre lépett előre
Kamui Kobayashi a hetedik helyről indulhat a Japán Nagydíjon, ugyanis az FIA kiadta a holnapi versenyre érvényes hivatalos rajtsorrendet.
F1 - Massa: Legalább Webber mögöttünk van
Felipe Massa elégedetten nyilatkozott a ma délutáni suzukai időmérő után, miután sikerült megelőzniük a Red Bull versenyzőjét Mark Webbert. A Ferrari pilótája a második sorból indulhat, 0,338 másodperccel kapott csak ki a pole pozícióban álló Sebastian Vettelhez képest.
F1 - Alonso: Nem meglepő az időmérős eredmény
A Ferrari pilótája Fernando Alonso elmondta, hogy erre az eredményre számított a Japán Nagydíj időmérőedzésén, miután az edzést Sebastian Vettel és a két McLarenes Jenson Button és Lewis Hamilton uralta. A spanyol az ötödik helyről indulhat, egy hellyel csapattársa Felipe Massa mögül.
F1 - Hamilton: Schumacher veszélyes volt az időmérőn
Lewis Hamilton frusztráltan érezte magát azt követően, hogy utolsó körét nem tudta teljesíteni a Japán Nagydíj időmérőjén, melyen a Michael Schumacherrel történt incidenst veszélyesnek nevezte.
F1 - Vettel: Kemény feladat volt a japán pole megszerzése
Sebastian Vettel a 12. pole pozícióját szerezte meg a 2011-es szezon során, mely az eddigi legnehezebbnek bizonyult az idén, és elégedett volt az eredménnyel annak ellenére is, hogy keményen meg kellett küzdenie Suzukában.
Forma-1: Button: A maximumot hoztam ki az autóból
Jenson Button úgy érezte, hogy a leggyorsabb köre a Japán Nagydíj időmérőjén elég lehet a pole megszerzéséhez, a brit pedig a lehető legtöbbet hozta ki az autójából.
Forma-1: Schumacher: Hamilton kicsit hülye volt, hogy lassan ment
"Hülye." - Így jellemezte Michael Schumacher Lewis Hamiltont a kvalifikáció végi stratégiája miatt a Japán Nagydíj szombati napja végén.
F1: Hamilton: Én is harcolhattam volna a pole-ért
Lewis Hamilton, annak ellenére, hogy nem vallotta be, hogy hibázott volna a Japán Nagydíj időmérő edzésén, elismerte, hogy elvesztette az esélyét a pole pozíció megszerzésére.
F1: Rosberg pontokat szerezne a rajtrács végéről
A Mercedes GP versenyzője Nico Rosberg csak a 23. rajtkockából kezdheti majd meg a Japán Nagydíjat, miután hidraulikus problémák miatt a garázsban kellett eltöltenie a Q1-et.
F1: Vettel a két McLaren előtt az időmérőn Suzukában
Sebastian Vettel továbbra is verhetetlen, ha kvalifikációról van szó, a német bajnok a második körében javított, így megnyerte a Japán Nagydíj időmérő edzését, mögött Button és Hamilton végzett.
F1: Button az időmérő előtt is megállíthatatlan volt Suzukában
Jenson Button eddig 100%-osan teljesít a Japán Nagydíj szabadedzésein, miután a harmadik szabadedzésen is a leggyorsabbnak bizonyult.
F1: Button és Hamilton: Versenyképesek vagyunk
Jenson Button és Lewis Hamilton úgy véli, hogy még van mit fejlődniük a hétvége folyamán, de az autójuk versenyképes lehet holnap és a verseny napján. Button elárverezi a különleges bukósisakját, míg Hamilton a gumispórolásra hívta fel a figyelmet.
F1: Schumachert megbüntették a bokszutcai incidens miatt
Michael Schumachert 5.000 euróra bírságolták, mert későn hajtott be a bokszutcába a Japán Nagydíj második szabadedzésén, többeket azonban felmentettek a büntetés alól.
Forma-1: Massa szerint a Red Bullok jóval gyorsabbak
Felipe Massa szerint a két Red Bull a Japán Nagydíj hétvégéje során jóval gyorsabb lesz, mint a többi élcsapat a pénteki nap eredményei alapján.
Forma-1: Webber: A DRS miatt esnek majd ki a versenyzők
Mark Webber úgy véli, hogy az állítható hátsó szárny (DRS) komoly problémákat okozhat még a pilótáknak a Japán Nagydíj hétvégéjén. A pénteki edzés napon több pilóta is kicsúszott a pályáról, és többen össze is törték az autójukat, ami az ausztrál a légellenállás csökkentő számlájára ír.
Forma-1: Alonso: Nem lesz könnyű az élre küzdeni magunkat
Fernando Alonso nyíltan elismerte, hogy Suzukában ugyanabban a helyzetben van a Ferrari, mint Szingapúrban volt, ahol szintén nem volt túl erős az autójuk.
Forma-1: Schumacher: A Mercedesnek nem fekszik Suzuka
Michael Schumacher elismerte, hogy a Mercedes csapatnak valószínűleg egy kemény hétvégével kell szembenéznie a Japán Nagydíjon. Bát a hatszoros suzukai győztes megverte csapattársát Rosberget, csak a hatodik és hetedik helyet szerezték meg a második gyakorláson. A két német 0,8-et kapott az élen állóktól.
F1: Továbbra is Button az élen Japánban
A McLaren pilótája Jenson Button futotta meg a legjobb időt a Japán Nagydíj pénteki második szabadedzésén is, mögötte a Ferraris Fernando Alonso és a délelőtt betliző Sebastian Vettel végzett.
F1: Vettel: A baleset egy figyelmeztetés volt (Videó)
Sebastian Vettel elmondta, hogy a péntek délelőtti balesete Suzukában egy intő jel volt, hogy koncentrálnia kell ezen a versenyhétvégén is, ha meg akarja nyerni a bajnokságot. A német kisodródott a Degner kanyarban, nem sokkal az első edzés vége előtt, és végül a falban kötött ki.
F1: Button az élen, Vettel a falban az első edzésen Suzukában
Jenson Button vezetésével a két McLaren bizonyult a leggyorsabbnak a Japán Nagydíj első szabadedzésén, míg a címvédő Vettel a második Degner kanyar oldalfalában fejezte be az edzést.
F1: Hivatalos: Button többéves szerződést írt alá a McLarennel
Jenson Button a McLaren csapattal marad, miután aláírt egy hosszú távú szerződést a brit alakulattal, ami szerdán hivatalosan is megerősítettek. Hogy pontosan hány évre írt alá a brit még nem tudni.
F1: Webber: Már nincs esélyem bajnoknak lenni az F1-ben
Mark Webber bevallotta, hogy a 2010-es év volt az utolsó esélye, hogy Formula-1-es világbajnoki címet szerezzen.
F1: Button: Japán a második otthonom
Nem meglepő, hogy Jenson Button a második otthonának tartja Japánt, miután barátnője, a gyönyörű modell Jessica Michibata itt született, és a brit büszke arra, hogy a tragikus események után a Formula-1-nek köszönhetően ismét felfigyel a világ a katasztrófa sújtotta országra.
F1: Alan Jones csatlakozik a versenybírákhoz Suzukában
Az 1980-as bajnok Alan Jones ül be a versenybírák közé a valószínűleg világbajnoki sorsdöntő Japán Nagydíj hétvégéjén.
A Ferrari megmagyarázta a szingapúri rádió üzenetet
"Talán politikailag nem a legkorrektebb szóhasználat volt" - írja a Ferrari titokzatos kommentár a Ferrari honlapján. A "Suttogó ló" álnevet használó író, aki a Ferrari weboldalán mindenről elmondja a véleményét híres a gúnyos megjegyzéseiről.
F1: Rosberg: Suzukában jobbak lehetünk a DRS által
Nico Rosberg reméli, hogy a Forma-1 új, 2011-ben bevezetett előzést segítő eszköze, a DRS ezen a hétvégén Suzukában a segítségükre lesz a további javulásuk érdekében.
F1: Sauber: Perez esélyei csekélyek a Ferrarinál
A Sauber nem számít arra, hogy Sergio Perez a közeljövőben ismét a Ferrarinál teszteljen, miközben találgatások folynak a mexikóival kapcsolatban, hogy milyen esélyei vannak a jövőben a Ferrari csapatnál a versenyzői székre.
F1: Japán Nagydíj: Időjárás-előrejelzés
Kellemes, napos idő vár a csapatokra a hétvégén Suzukában.
F1: Red Bull: Japán Nagydíj előzetes
A Red Bull Racing duója reméli, hogy a Japán katasztrófa áldozatai erőt meríthetnek a hétvégi futamból Suzukában, amit egyaránt az egyik legjobb pályának tartanak a versenynaptárban.