Semjén Zsolt előtt is demonstráltak diákok csütörtök reggel a Karmelita kolostornál

Az Egységes Diákfront (EDF) néhány tagja molinóval és a szokásos rigmusok skandálásával várta a Karmelita kolostorba érkező politikusokat.

John Lennon békedalát énekelték magyar zenészek a Duna-parton – videó!

Magyar zenészek közreműködésével készült videó a szabadság és az Ukrajna melletti kiállás gesztusaként. John Lennon Imagine-je a Give Peace a Chance-szel lezárva a Duna-parton szólalt meg.

Mi Hazánk: Budapest újra vörös rongyokba öltözött - Horthy bevonulásának 100. évfordulója, mi kell még?

„Le a horthyzmussal!” címmel közös sajtótájékoztatót tartanak holnap délelőtt az ellenzéki pártok a Szent Gellért téren.

Négyszázan nyomták a Tankcsapdát a szegedi Dóm előtt – videó

Szombaton Szegeden 400 fős zenekar játszott el több számot is, az egyik a Tankcsapdáé volt. 

Szegeden tombolt a rock - 400 rocker csapott egyszerre a húrok közé - Városi Kurír

Négyszáz rockzenész gyűlt össze szombaton a szegedi Dóm téren egy közös örömzenlésre, az eseményen amatőrök és profik egyaránt a húrok közé csaptak, vagy verték a cint és a bőrt. 

Nem bírják a kiképzést a Fidesz - aktivisták - Városi Kurír

Tizenöt fős társaság “rontott neki” kedden Szeged belvárosában a kormánypárt két aktivistájának nem sokkal dél után a belvárosban – állítják a Fidesz –aktivisták, akik olyan keménynek ítélték a helyzetet, hogy kihívták a rendőröket.

Pajor Tamás közel 2000 embert táncoltatott meg a Hősök Terén

A  nyolcvanas évek undergroundjának fenegyerekéből rocktérítővé szelídült Pajor Tamás tegnap egy gigamegmozdulást szervezett a Hősök Terére, hogy demonstrálják: a család ma is érték.

Tüntetőkből álló élőkép és az Oktogon elfoglalása is várható ma

Egy hatalmas élőképet akarnak alkotnia a Hősök terén szerdán fél hattól a civilek vegzálását célzó törvény ellen tüntetők, mások az Oktogon elfoglalására készülnek.

Durvul a hőség: kitört a harc a szökőkútban Budapesten!

Fiatalok vízicsatáztak a kánikulában egy villámcsődület során a fővárosi Vigadó tér szökőkútjánál. 

Üzentek a sportuszoda elől: Nincs bocsánat!

Több százan mentek el szerda kora este a Hajós Alfréd Sportuszoda bejárata elé, hogy köszönetet mondjanak Takáts Zsuzsannának, amiért a nyilvánosság elé tárta az 55 évvel ezelőtt elszenvedett nemi erőszak részleteit – látható a NOL videójában .

Kérsz salátát a sörhöz? - A 4 legviccesebb könyvtári videó

A könyvtár távolról sem unalmas hely.

A letaposott rózsák helyett újakat adományoznak Krizáéknak

Kriza Ákos fideszes polgármesternek – minden szándéka ellenére – sikerült elérnie, hogy Miskolc az ételosztás miatt kerüljön a figyelem középpontjába, miután visszautasította a Gyermekétkeztetési Alapítvány felajánlását. Mikor  felháborodott civilek ételosztást szerveztek, ahol az éhező emberek gyakorlatilag...

Csak egy flashmob - videó

Fergeteges, egyedi, grandiózus, jól megszervezett, összehangolt, csodálatos - csak egy flashmobról van szó...

Videó: Diner en Blanc Budapest - vacsora flashmob a Nyugatinál

A Diner en Blanc tulajdonképpen egy vacsora flashmob.

Orgazmus flashmob - videó

A When Harry Met Sally című film híres orgazmusszínlelős jelenete flashmob formájában is nagyot ütött egy étteremben!

A flashmob művészete

A flashmob (magyarul villámcsődület) egy furcsa, hibrid műfaja az akciós performansznak.

Flashmobok és gárdaavatók

Hej, csak a magas ég tudja, mivel volt épp tele a fejünk május 23.-án, de nagyon tele lehetett, hogy észre nem vettük: a Belügyminisztérium rendelettervezetet tett közzé a gyülekezési jog szabályozásával kapcsolatban.

Piros combfixben a Vörös Téren

Német modell tüntetett a jeges moszkvai szélben a bebörtönzött Pussy Riot-tagok mellett. Fejét szerencsére a jól ismert ikonikus színes símaszk védte. Az egyszemélyes flashmob és a Vörös téren készült szpot provokatív szövege a Pussy Riot moszkvai Megváltó Krisztus Székesegyház ikonosztáza előtt rendezett flashmobjának egy...

Frenetikus flashmobbal mutatkozott be a Tango Libre

Bár országos moziforgalmazásba csak március 21-én kerül, a Frankofon Filmnapok keretében március 4-én, hétfőn 19.00-kor, illetve március 7-én csütörtökön 21 órakor.premier előtt látható a Tango Libre – Szabad a tánc című film az Uránia Nemzetközi Filmszínházban.

Amit szabad a Fidesz-ökörnek, nem szabad a civileknek

A Milla és a békemenetes CÖF is megpróbált egy-egy molinót kifeszíteni a Parlement elé.

Balhé kéne, Rogán Tonyó?

Fideszék szerint villámcsődület volt az egy szál magában lengedező molinó, amivel az Éhségmenetet várták. Ezért nem is kellett rá engedélyt kérni Rogán hivatalától - állítja a Fidesz seggszája, Csizmadia László:

Motoros a flashmobon

Flashmob volt, megint flashmob Pesten, most éppen a bayerizmus politikai jelensége ellen tiltakoztak mintegy százan a Mexikói út és a Thököly út sarkán, illetve némileg odébb – ha valaki nem tudná, ott található többek között a Magyar Hírlap és az Echo TV székháza is ugyanazon épületben, más intézményekkel és cégekkel,...

Verbálisan fenyegették meg a Hoffmann-flashmob egyik részvevőjét a rendőrök

Kecskemét – Mint arról korábban beszámoltunk, közel 200-an adtak hangot nem tetszésüknek csütörtökön este a Piaristáknál, ahol Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár tartott előadást.

Fotók: vacsora flashmob volt a Nyugati pályaudvaron, mindenki fehérben volt

Furcsa látvány tárult azok szeme elé, akik szombaton este a Nyugati pályaudvar mellett sétáltak az Eiffel téren: legalább 150 ember jelent meg egyszerre asztalokkal, székekkel, és otthonról hozott ételekkel, mindenki fehérbe öltözve.

Londonban játszunk, Londonig látszunk, hajrá magyarok!

A hétvégén kezdődő ötkarikás nyári játékokon résztvevő magyar sportolók tiszteletére rendezett flashmobot a Vidámpark szerdán. A résztvevők a játékok karikáinak megfelelő színű ruhában élőláncot alkottak, és hangos felkiáltással üdvözölték a magyar csapatot.

Vasárnap váratlanul táncosok ugranak elő a járókelők közül a Duna korzón

Gyanútlan járókelők közül előbukkanó táncosok veszik birtokba a tánc világnapján, vasárnap 15 órakor a pesti Duna korzót, hogy látványos flashmob akcióval ünnepeljék meg a tánc világnapját és népszerűsítsék a Dunát.

Ennyi zombi még sosem volt

Világrekordot állított fel az a közel tízezer, zombinak maszkírozott ember, aki hosszú órákon át menetelt szombaton Mexikóváros történelmi negyedében.

Flashmob Lázár János kijelentése ellen

Száz-százötven ember gyűlt össze a Fidesz székház előtt Lázár János tegnapi kijelentése ellen tiltakozva.

Vitalic – Second Lives

Vitalic Falshmob-járól nehéz nem szuperlatívuszokban beszélni.

Tyúklépés flashmob Szegeden - video

A Szegedi Focus Műhely a Magyar Kultúra Napja alkalmából hirdette meg a „Tyúkláb Villámcsődület” elnevezésű akcionista –flashmobot, hogy ily módon reflektáljon a mai kulturális élet helyzetére.