Gyerek ölt gyereket – 12 éves a tettes, 10 éves az áldozat
Azzal vádolnak egy 12 éves texasi gyereket, hogy agyonlőtte 10 éves testvérét Taxasban, írja a CNN a Montgomery megye Sherrif-hivatalának közleménye alapján.
Leszúrta édesanyját, testvérét pedig súlyosan megsebesítette egy férfi Káldon
Megölte anyját, 15 éves testvérét pedig súlyosan megsebesítette péntekre virradó éjszaka egy férfi a Vas megyei Káldon – közölte a rendőrség honlapján a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság.
Meghozták az ítéletet az M5-ös autópályán történt emberölés ügyében
Életfogytiglani fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Törvényszék csütörtökön azt a német állampolgárt, aki az M5-ös autópálya csengelei pihenőjénél lelőtte egy ismerősét, egy másik férfit pedig életveszélyesen megsebesített 2017-ben.
Agyonverte élettársát – egy évtized után állhat bíróság elé
Egy 11 évvel ezelőtti gyilkosság miatt emelt vádat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség egy nyíregyházi férfi ellen, akit a Dominikai Köztársaságban fogtak el. A vád szerint a férfi olyan súlyosan bántalmazta élettársát, hogy a nő belehalt sérüléseibe – közölte a főügyészség vezetője hétfőn.
Bocsánatot kért a gyilkos az áldozat családjától
Levélben kért bocsánatot a meggyilkolt szlovák újságíró, Ján Kuciak és menyasszonya, Martina Kusnírová szüleitől az ügy egyik gyanúsítottja – írja az Újszó a Noviny.sk portálra hivatkozva.
Megölte majd magára hagyta áldozatát egy férfi Veszprémben
Egy tettlegességig fajult vita végződött tragédiával Veszprémben.
Megölte feleségét, majd öngyilkos lett egy férfi Forráskúton
A gyanú szerint megölte feleségét, majd öngyilkos lett egy forráskúti férfi szombaton – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
Diáktársai gyújtottak fel egy bangladesi lányt, mert szexuális zaklatással vádolta meg iskolaigazgatóját
Diáktársai petróleummal leöntöttek és felgyújtottak egy bangladesi lányt, mert szexuális zaklatással vádolta meg az iskolaigazgatót. Nuszrat Dzsahan Rafi belehalt égési sérüléseibe – számolt be honlapján a BBC brit műsorszolgáltató csütörtökön.
Hajnali hír, agyonlőtték a sztárt!
Most érkezett a gyorshír a gyilkosságról, amiről a Blikk számolt be a brit The Guardianre hivatkozva.
Undorító és beteg, amit P. János tett
Nehéz szavakat találni arra a borzalomra, amit P. János 2017 októberében tett.
Elfogták a szlovák oknyomozó újságíró gyilkosát
Több mint egy éve ölték meg Szlovákiában Ján Kuciak oknyomozó újságírót és menyasszonyát. Az egyik gyanúsított most beismerte: ő húzta meg a ravaszt.
Letartóztatták a magányos bácsi gyilkosait – egyikük az unokája
A Miskolci Járásbíróság hétfőn elrendelte annak a férfinak és nőnek a letartóztatását, aki a múlt héten a gyanú szerint betört Sajószentpéteren egy idős férfi lakásába, és több késszúrással végzett vele.
Ön venne olyan házat, ahol egy egész családot lemészároltak?
Eladóvá vált az a hatalmas kulcsi ház, ahol néhány éve hihetetlen kegyetlenséggel mészárolta le családtagjait egy 24 éves férfi. A horrorház 52 millióért keresi gazdáját.
Halott csecsemőt találtak Magyarmecskén, a rendőrség nyomoz
Halott csecsemőt találtak egy magyarmecskei házban pénteken délután – erősítette meg a Bama.hu értesülését a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.
Otthonában gyilkoltak meg egy idős férfit Sajószentpéteren
A rendőrök elfogtak egy férfit és egy nőt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy sajószentpéteri otthonában megöltek egy idős férfit pénteken – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
Így lötték le az amerikai rappert – sokkoló videó
Az amerikai rappesr, Nipsey Hussle meggyilkolása ügyében folytatott nyomozás során találtak egy felvételt, amely rögzítette a lövöldözést.
Cipőfűzővel fojtotta meg barátnőjét, mert nem akart vele szökni
Emberölés és fogolyszökés miatt emelt vádat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség egy nagyecsedi férfi ellen, aki tavaly júniusban börtönbüntetését töltötte, de eltávozása alatt megfojtotta 19 éves élettársát.
Lazán rágyújtott rémtette után a csecsemőgyilkos – megszólalt Kinga családja
Mint korábban megírtuk , rettenetes bűntény borzolja Zichyújfalu (és persze az egész ország) kedélyét.
A legszörnyűbb bűncselekményt követték el Zichyújfaluban
Egy 23 éves sárkeresztúri nő megszülte, majd megfojtotta gyermekét egy zichyújfalui ingatlan melléképületében szombat reggel – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
Nyelvét nyújtogatta a szekszárdi gyerekgyilkosság gyanúsítottja, a gyászoló család őrjöngött – videó
Vagy nem beszámítható, vagy csak egyszerűen nem mutatott semmi megbánást.
Öngyilkos akart lenni a a szekszárdi kislány megölésével gyanúsított férfi
Letartóztatásba helyezte a Szekszárdi Járásbíróság nyomozási bírája hétfőn egy hónapra azt a 19 éves férfit, aki a gyanú szerint pénteken megölte unokatestvérét, egy hatéves kislányt Szekszárdon.
Kilenc és fél évre ítéltek egy budapesti fiút, mert megölte volt barátnőjét
Aljas indokkal elkövetett emberölés bűntette miatt jogerősen 9 év 6 hónap – fiatalkorúak börtönében végrehajtandó – szabadságvesztésre ítélték azt a fiút, aki tavaly januárban megölte volt barátnőjét Budapesten, egy Újlak utcai házban – tájékoztatta Ibolya Tibor fővárosi főügyész hétfőn az MTI-t.
Kalapáccsal verte agyon a házába behatoló, majd élettársát bántalmazó férfit egy idős ember Kecskeméten – letartóztatták
Emberölés gyanúja miatt egy hónapra elrendelte a Kecskeméti Járásbíróság egy 64 éves kecskeméti férfi letartóztatását, aki feltehetően kalapáccsal megölt egy 50 éves férfit – tájékoztatta a Kecskeméti Törvényszék szerdán az MTI-t.
Setét Jenő: Csorba Robika nem ölt meg senkit, nem követett el senki ellen semmit
A romák elleni rasszista gyilkosságoknak nevezett eseménysorozat készületlenül érte a közvéleményt.
Megölte volt barátnőjének élettársát, életfogytiglanra ítélték
Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt a Pécsi Törvényszék egy pécsi férfit, aki 2016 szeptemberében megölte volt barátnőjének élettársát. A nőre – bűnpártolás miatt – három év szabadságvesztést szabtak ki.
Szörnyű baleset: szinte csak ellökte, de bevágta a fejét, meghalt
Egy férfi mellkason ütötte ismerősét, aki másnap az otthonában belehalt sérüléseibe. A rendőrség közölte , hogy most fejezték be az ügy vizsgálatát.
Baltával ölte meg a 81 éves nagymamáját egy nő
Vádat emeltek egy 36 éves nő ellen, aki egy baltával megölte 81 éves nagymamáját Sarkadkeresztúron - közölte a Békés Megyei Főügyészség pénteken az MTI-vel.
Nagymama-gyilkos - Csak erős idegzetüeknek
Vádat emeltek egy 36 éves nő ellen, aki egy baltával megölte 81 éves nagymamáját Sarkadkeresztúron - közölte a Békés Megyei Főügyészség pénteken.
Terrorista cselekményként elkövetett emberölés
Letöltendő életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek szerdán New Yorkban egy fajgyűlölő elkövetőt egy fekete férfi brutális meggyilkolásáért.
Ráütött a baba fejére, megszorította a nyakát, majd egy zsebkéssel levágta a fejét
A nő a híd alatt életképes fiúgyermeket hozott világra.