Pécsig jutott a mohácsi gyilkosság gyanúsítottja
Az 50 éves mohácsi férfival szemben emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt nyomoznak a rendőrök.
Rács mögött a rákospalotai gyilkos
Elrendelte a rákospalotai gyilkosság ukrán állampolgárságú gyanúsítottjának letartóztatását egy hónapra a Budai Központi Kerületi Bíróság – közölte a Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya kedden.
Elkapták a rákospalotai gyilkost, beismerte tettét
Beismerte a bűncselekmény elkövetését az az ukrán állampolgár, akit azzal gyanúsítanak, hogy vasárnapra virradóra több késszúrással megölt egy férfit Rákospalotán – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője.
Rákospalotai gyilkosság: három menekülő férfit elfogtak
Elfogtak három férfit a rákospalotai gyilkossággal összefüggésben az ukrán határon vasárnap délelőtt – közölte a rendőrség honlapján.
Gyilkosság történt Rákospalotán
Megöltek egy férfit Rákospalotán, a rendőrség ismeretlen tettes ellen nyomoz – közölte a rendőrség.
Folytatódik a román horror: újabb emberi maradványokat találtak
Újabb emberi maradványokat találtak a román nyomozók hétfőn egy Caracal melletti erdőben, amelyek vélhetően a két hete eltűnt, a gyanú szerint nemi erőszak és gyilkosság áldozatául esett 15 éves Alexandra ügyével állnak összefüggésben – tudta meg a Mediafax hírügynökség.
Bíróság elé áll az óvónő gyilkosa
Emberölés miatt vádiratot nyújtott be a Fővárosi Főügyészség az óbudai óvónőt lelövő férfi ellen – közölte a fővárosi főügyészhelyettes hétfőn.
Ismerőse végezhetett a maglódi vállalkozóval – a holttestnek nyoma veszett
Közreműködött a holttest eltüntetésében – a Bors értesülése szerint ezzel gyanúsítják azt a férfit, akivel Pintér Gyula vállalkozó a műhelyében találkozott, mielőtt nyoma veszett volna.
Személyes okokból sarabolta fel lakótársát egy szamurájkarddal
Nincs politikai vagy vallási háttere a Stuttgartban karddal elkövetett emberölésnek, amellyel egy szíriai állampolgárként regisztrált férfit gyanúsítanak – közölte pénteken a németországi nagyváros ügyészsége.
Figyelem! Ismeri? Ő a gyanúsítottja a kőbányai gyilkosságnak!
Elfogatóparancsot adott ki a rendőrség a 23 éves Cs. Dániel ellen, akiről azt feltételezik, hogy kegyetlenül megölt egy nőt a X. kerületben.
Gyilkosság Kőbányán
A rendőrség ügyeletére 2019. július 30-án 14 óra 11 perckor érkezett bejelentés, hogy Budapesten, a X. kerületi Kolozsvári utca egyik lakásában egy holttestet találtak.
Elképesztő brutalitással ölték meg a fiatal influenszert
Moszkvai lakásában holtan találtak rá egy orosz influenszerre, írja a BBC. A 24 éves Ekaterina Karaglanova holttestét egy bőröndben találták meg, testén késszúrás nyomokat fedeztek fel.
A volt feleségét lőtte fejbe az érdi férfi
A volt feleségét lőtte fejbe az az érdi férfi, akit hétfőn fogtak el a rendőrök. A bíróság csütörtökön letartóztatta – közölte a Budapest Környéki Törvényszék az MTI-vel.
Agyonverték az áldozatuk, majd megpróbálták felgyújtani
A bűncselekménnyel egy testvérpárt gyanúsít a rendőrség. Elfogták őket.
Elfogták az érdi gyilkosság gyanúsítottját
Megöltek egy nőt Érden vasárnap este, a gyilkosság feltételezett elkövetőjét elfogták – közölte a rendőrség a honlapján.
Elfogták a húga megölésével gyanúsított biatorbágyi férfit
Elfogták a rendőrök azt a biatorbágyi férfit, aki a gyanú szerint meggyilkolta húgát – közölte a rendőrség hétfő este a honlapján.
Hajtóvadászatot indítottak egy biatorbágyi férfi ellen, aki agyonverhette 18 éves húgát
A gyanú szerint megölte húgát egy fiatal férfi Biatorbágyon hétfőn, keresik a feltételezett elkövetőt – közölte a rendőrség a honlapján.
Eldurvult az értekezlet: fejbe lőtte a főnökét, majd magával is végzett
Lövöldözés volt egy HF NaJUS nevű cégnél Dubnicán, hétfő reggel.
Gyilkosság Érden – egy 60 éves nő az áldozat
Megöltek egy nőt Érden vasárnap este, az esettel összefüggésben egy férfi ellen elfogatóparancsot adtak ki – közölte a rendőrség.
Megtalálták a zalaegerszegi nő gyilkosát
A zalai rendőrök pár órán belül azonosították az elkövetőt.
40 év után derítették ki, hogy mégsem öngyilkos lett a híres ukrán zeneszerző, hanem megölték
Negyven évvel a halála után sikerült bizonyítania a Kijevi Törvényszéki Tudományos Kutatóintézet munkatársainak, hogy Volodimir Ivaszjuk ismert ukrán zeneszerző és költő nem önkezével vetett véget az életének, hanem megölték, majd öngyilkosságnak állították be halálát.
Ki kell írtani a melegeket, a babagyilkosokat és a szocialistákat – mondta a polgármester
Először tömeggyilkosságra buzdított, majd törölte a posztot, majd letagadta, majd magyarázkodott, végül valami bocsánatkérésre is futotta a politikustól.
Agyonlőttek egy magas beosztású tisztségviselőt Németországban
Közvetlen közelről leadott fejlövés végzett egy magas beosztású tartományi államigazgatási tisztségviselővel a németországi Hessenben, az ügyben emberölés gyanújával indult eljárás – közölték illetékesek hétfőn.
Megölte anyósát egy nő Polgárdiban
Egy 32 éves nő megölte anyósát Polgárdiban – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a honlapján.
Előzetesbe kerültek az autókereskedő gyilkosai
Letartóztatta az újpesti autókereskedő megölésével gyanúsított három embert vasárnap a Budai Központi Kerületi Bíróság – közölte a Fővárosi Törvényszék.
Vértócsa a lakásban. Óriási késsel vágták el a feleség torkát
Vértócsa a lakásban.
Tanácstalan a rendőrség a nyíllal átlőtt holtestek ügyében
Nem talált érdemi nyomot a német rendőrség idáig azzal a rejtélyes gyilkossággal kapcsolatban, melynek áldozataira szombat délben bukkantak Passauban.
Horror Londonban: két halott nőt találtak egy hűtőben – az egyikük magyar
Magyar nő holttestét találták meg egy londoni lakásban – közölte kedd este a Scotland Yard.
Új fejlemény a várpalotai asszony- és gyerekgyilkos ügyében
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság befejezte a nyomozást, melyet egy 40 éves berhidai férfival szemben folytatott, akit a Várpalotai rém néven emlegetnek mostanában.
Rács mögött az anyagyilkos
Elrendelte a nyomozási bíró egy hónapra annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint csütörtök este több késszúrással megölte az anyját, kiskorú testvérét pedig súlyosan megsebesítette egy Vas megyei községben – közölte a Vas Megyei Főügyészség hétfőn.