Ököllel és lábbal oltotta ki párja életét – megvan az ítélet

Tizenöt év fegyházra ítélte első fokon a Budapest Környéki Törvényszék azt a – korábban is gyilkosságért elítélt – 55 éves férfit, aki agyonverte 31 éves élettársát 2016 októberében Maglódon.

Szörnyű, felesleges tragédia történt Bukarestben

A Blikk a főtér.ro nyomán azt írja, hogy egy hajléktalan lökött villamos alá egy 54 éves férfit, aki szörnyet halt a balesetben.

Gdanski főpolgármester-gyilkosság: előzetesbe tették a helyszínt biztosító biztonságiak főnökét

Három hónapos előzetes letartóztatásba helyezték és hamis tanúzással gyanúsították meg annak a biztonsági cégnek a vezetőjét, amely a Pawel Adamowicz gdanski főpolgármester elleni gyilkos merénylet helyszínének biztosításáért volt felelős – tájékoztatták kedden a sajtót az illetékes hatóságok.

A helyszínelőket is megrázta, ahogy társukkal végeztek a kaposvári diákok – hamarosan szabadlábra helyezik őket

A két gimnazista kegyetlenül összeverte, majd vízbe fojtotta Sz. Józsefet, aztán köveket dobtak a testére, hogy elsüllyedjen. Bő tíz év után szabadulhatnak – írta meg a 24.hu .

Afrikai bevándorlók borították vérbe a bécsi főpályaudvart

Kedd haj­nal­ban egy 25 éves nő vesz­tette éle­tét a bécsi fő­pá­lya­ud­va­ron. A rend­őr­ség köz­lése sze­rint az ál­do­zat fi­vére vég­zett a nővel, akit egy Af­ri­ká­ból szár­mazó, spa­nyol ál­lam­pol­gár­ságú, de Bécs­ben élő férfi­ként azo­no­sí­tot­tak.A Kronen Zeitung megpróbálta...

A kór­ház­ban szúr­ták le a vá­ran­dós kis­ma­mát

Leszúr­tak egy ter­hes nőt a né­met­or­szági Bad Kre­uz­nach kór­há­zá­ban. Az ál­do­zat ba­bája nem élte túl a tá­ma­dást, az anya éle­tét azonban si­ke­rült meg­men­teni, az afgán szár­ma­zású el­kö­ve­tőt pedig őri­zetbe vet­ték.

Megölte élettársa kisbabáját, mert hangosan sírt

Az ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében egy 26 éves férfi megölte kárpátaljai élettársa 5 hónapos gyermekét azért, mert feldühítette a hangos sírása.

Családi mészárlás Káptalanfán (Cikkünk folyamatosan frissül)

Gyilkosság, kegyetlen leszámolás történt csütörtökön éjjel Káptalanfán.

Családi tragédia Kisgyőrben: megölte testvérét, majd öngyilkos lett egy férfi

Egy ideje nem látták már a testvérpárt.

Családi dráma Városföldön – élettársa végezhetett egy nővel, majd öngyilkosságot kísérelt meg

Holtan találtak egy idős nőt egy városföldi házban, a gyanú szerint élettársa ölte meg – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombat délután az MTI-vel.

Elképesztő, de akár 90 nő gyilkosa is lehet

Amennyiben bűnösnek találja a bíróság, Samuel “Little” McDowell lehet az Egyesült Államok történetének legrettegettebb sorozatgyilkosa.

Halálra vert egy hajléktalant két részeg ukrán tinédzser

Az ukrajnai Irpiny városában őrizetbe vettek két tizenéves fiút, akiket azzal gyanúsítanak, hogy halálra vertek egy 49 éves hajléktalant.

Vádemelés előtt a brutális gyilkos

A budapesti nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki közel 70 késszúrással végzett áldozatával.

A török főügyészség szerint a szaúdi újságírót megfojtották, mihelyt belépett a főkonzulátusra

Előre kitervelt módon azonnal megfojtották Dzsamál Hasogdzsi szaúdi ellenzéki újságírót, mihelyt október 2-án belépett Isztambulban hazája főkonzulátusára – közölte szerdán írásos nyilatkozatában az isztambuli főügyészség.

Az újságírót megfojtották, mihelyt belépett a konzulátusra....

Előre kitervelt módon azonnal megfojtották Dzsamál Hasogdzsi szaúdi ellenzéki újságírót, mihelyt október 2-án belépett Isztambulban hazája főkonzulátusára - közölte szerdán írásos nyilatkozatában az isztambuli főügyészség.

Kórházba került a sülysápi csecsemőgyilkos anya

Kórházba vitték azt a 35 éves édesanyát, aki pénteken este vízbe fojtotta négy hónapos kislányát sülysápi otthonában – írja a 24.hu egy informátorra hivatkozva.

Magyarországi szálai is lehetnek a szlovák újságíró meggyilkolásának

A hvg.hu cikke szerint Magyarországról származhat az a lőfegyver, amellyel meggyilkolták februárban Ján Kuciák szlovák oknyomozó újságírót és menyasszonyát. 

Egy követséghez tartozó autóban megtalálhatták a meggyilkolt szaúdi újságíró személyes tárgyait

A Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusán október 2-án meggyilkolt szaúdi újságíró, Dzsamál Hasogdzsi személyes tárgyaira bukkanhatott kedden a török-szaúdi nyomozócsoport egy külképviselethez tartozó autóban, amelyet korábban az egyik isztambuli parkolóházban hagytak – jelentette a CNN Türk török hírtelevízió.

Öngyilkos lett a Kuciak-gyilkosság miatt őrizetbe vett férfi

A felvidéki Paraméter a Nový Časra hivatkozva azt írja, hogy öngyilkos lett az a férfi, akiről szeptember közepén fantomképet adott ki a szlovák Speciális Ügyészség azzal, hogy a februári nagymácsédi újságíró-gyilkosság idején a közelben tartózkodott, és segítheti a nyomozást.

Trump megfenyegette a szövetséges szaúdiakat, ha tényleg ők ölték meg az újságírójukat

Az Egyesült Államok szigorúan megtorolná, ha kiderülne, hogy a szaúdi vezetés áll Dzsamál Hasogdzsi szaúdi újságíró eltűnése mögött, akinek a múlt héten veszett nyoma, miután bement Szaúd-Arábia törökországi konzulátusára – mondta Donald Trump amerikai elnök a CBS televíziónak adott interjújában, amelyből szombaton...

Megölte feleségét egy férfi Szentpéterszegen

Megkéselte feleségét egy szentpéterszegi férfi hétfőn saját házukban, az asszony a helyszínen belehalt sérüléseibe – közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrségi honlapon.

Letartóztatták a férfit, aki videóra vette, ahogy agyonveri ismerősét

A budapesti férfi videóra vette, ahogy agyonveri ismerősét, majd amikor látta, hogy az illető meghalt, álnéven hívta a mentőket.

Húsz évet kapott a férfi, aki megölt egy prostituáltat Kecskeméten

Húsz év fegyházbüntetésre ítélt nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt a Kecskeméti Törvényszék egy prostituáltat megölő férfit; a döntés nem jogerős.

Szlovák újságíró-gyilkosság – Hetvenezer eurót fizethettek Kuciak meggyilkolásáért

Legalább 70 ezer eurót fizetett a Ján Kuciak meggyilkolását megrendelő személy Ján Kuciak szlovák oknyomozó újságíró meggyilkolásáért – jelentették be Pozsonyban azon a sajtótájékoztatón, amelyen az ügyben folyamatban lévő vizsgálat eddigi eredményeit ismertették a szlovák bűnüldöző szervek képviselői hétfőn.

Kettős gyilkosság Várpalotán - elfogták a gyanúsítottat

A Veszprém megyei rendőrök őrizetbe vettek egy berhidai férfit, aki megalapozottan gyanúsítható a 22 éves nő és 2 éves gyermeke megölésével.

A kocsma előtt gyilkoltak meg egy férfit Csolnokon

Emberölés gyanúja miatt vettek őrizetbe egy 32 éves férfit a Komárom-Esztergom megyei Csolnokon; azzal gyanúsítják, hogy megszúrta egy ismerősét, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe – közölte a megyei rendőr-főkapitányság pénteken a rendőrség honlapján.

A Jászai Mari téren felgyújtottak egy embert!

A budapesti rendőrök elfogták azt a férfit és három társát, akik a Jászai Mari téren olyan súlyosan bántalmaztak egy férfit, hogy az belehalt a sérüléseibe.

DNS-minta bizonyítja, hogy tényleg feldarabolták a darnózseli hentes volt feleségét

Szorul a hurok a gyilkossággal egyszer már megvádolt darnózseli hentes nyaka körül?

Összeszurkált holttestet találtak Budapesten

Egy középkorú férfi holttestére bukkantak Budapesten, a 15. kerületi Pólus Center mögött, a Szilas patak partján.

Csak erős idegzetűeknek!!! Egy csicska halála

A Vas Megyei Főügyészség vádirata szerint a három vádlott 2017 tavaszától  csicskáztatta a velük egy zárkában lévő rabot, aki belehalt a kínzásokba.