30 évre ítélték a floridai mecsetet felgyújtó férfit

Harminc évig tartó börtönbüntetésre ítélték azt a férfit, aki tavaly ősszel Floridában felgyújtott egy mecsetet.

Mecsetet égettek Washingtonban

A rendőrség úgy véli, szándékosan okozták azt a tüzet, amelyben egy mecset égett meg a washingtoni Seattle mellett vasárnap reggel. A helyszínen ekkor senki nem tartózkodott, sérülésekről nem számoltak be – írja a CNN .

Megpróbáltak felgyújtani egy embert Budapesten

Égési sérüléseket szenvedett egy férfi hétfő hajnalban a fővárosban, a VIII. kerületi Magdolna utca egyik lépcsőházában, a rendőrség vizsgálja, történt-e bűncselekmény – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság internetes oldalán.

Gyújtogató miatt halt meg egy ember Budapesten

A rendőrség elfogta a Budapest IX. kerületben szerda éjjel tüzet okozó férfit, a tűzesetben egy ember meghalt.

Gyújtogatók támadtak egy családi házra Érden

Gyúlékony anyagot dobtak hétfőre virradóra egy érdi családi házba az ablakon keresztül – közölte honlapján a rendőrség.

Rágyújtotta az exére a házat a részeg oroszlányi férfi

Emberölés kísérlete miatt indított eljárást a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság egy 46 éves oroszlányi lakos ellen, aki a nyomozás szerint május elején hajnalban részegen elment volt élettársa bokondi házához, majd terasz bútorait benzinnel lelocsolta, meggyújtotta. A tűz a családi házra is átterjedt.

Gyújtogatás miatt éghetett le Bill Clinton szülőháza

Gyújtogatás miatt éghetett le részben a volt elnök, Bill Clinton szülőháza az Egyesült Államokban.

A karácsony sem tartja vissza a német menekültgyűlölőket a gyújtogatástól

Tűz ütött ki péntekre virradó éjjel egy menekültszállásnak szánt németországi épületben, a Baden-Württemberg tartományi Schwäbisch Gmündben.

Biztosítási csalás miatt faggatták a rendőrök Lagzi Lajcsit

Egy újabb, állítólagos gyújtogatással és nagy értékű biztosítási csalással kapcsolatos ügyben hallgatta meg a rendőrség Galambos Lajost – írja a Blikk.

A budaörsi sorozatgyújtogatóra félmilliós vérdíjat tűztek ki

Harmincnál is több házat gyújtott fel a budaörsi sorozatgyújtogató tavaly január óta. A helyiek rettegnek attól, hogy az ő otthonuk lesz a következő – írta a faktor.hu .

Felgyújtott egy sátrat Röszkén egy menekült

Felgyújtott egy sátrat egy migráns a röszkei gyűjtőpontnál, a rendőrök gyorsan eloltották a tüzet két poroltóval – közölte a rendőrség pénteken este. 

8 éves gyermek gyújtotta fel a szentesi gyermekotthont

Különösen nagy kárt okozó rongálás bűntettének megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást a Szentesi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya.

Szándékosan magukra gyújtotta a házat egy nő Nógrádon

Felgyújtotta házukat egy nő pénteken Nógrád községben, majd megpróbálta megakadályozni édesanyját, hogy kijusson az égő épületből; a 43 éves nő ellen emberölés kísérlete miatt indítottak eljárást – közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.

Felgyújtottak egy német szerkesztőséget

Felgyújtottak vasárnap reggel egy szerkesztőséget az észak-németországi Hamburgban, amely lehozta a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap által közölt Mohamed profétát ábrázoló karikatúrákat.

Az érpataki Néró

Az érpataki polgármestert lehet szeretni – ha valaki rájön, hogyan lehetséges, írja meg, érdekes önvallomás lenne – és nem szeretni, a modelljét szintén, de nem vitatható, hogy római alkat.

Felgyújtottak egy luxusautót Nagykanizsán

Felgyújtottak egy nagy értékű személyautót hétfőre virradó éjjel Nagykanizsán, a tűz két másik autóra is átterjedt – közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

15 hónapos kisfiára gyújtotta a házat

Volt feleségére és 15 hónapos kisfiára gyújtotta a házat vasárnap délután egy férfi Esztergomban.

Rágyújtották az idős nénire a házat

Eszméletlenre vert szilveszterkor egy férfi egy 78 éves asszonyt, majd a kályhából hozott parázzsal meggyújtotta a földön fekvő néni körül az ágyneműt.

Meggyújtotta rokona mellett az ágyneműt egy férfi Kerepesen, az idős nő meghalt

Bántalmazta idős rokonát, meggyújtotta mellette az ágyneműt, majd magára hagyta egy férfi Kerepesen. A 78 éves asszony füstmérgezésben meghalt – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-vel.

Autókat gyújtott föl egy fiú Szegeden szenteste

Két autót fölgyújtott, összesen tizenegy járművet pedig föltört egy 15 esztendős fiú szenteste Szegeden – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Gyújtogatás a szombathelyi kórház pszichiátriai részlegében

Kétszer is gyújtogatott hétfőn a szombathelyi Markusovszky kórház pszichiátriai részlegének egyik betege, hárman füstmérgezést kaptak – közölte a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI-vel.

Csak melegedni akart, de felgyújtott egy házat egy fiú

Csütörtökön a csongrádi Szív utcában kigyulladt egy lakatlan ház. A tűz eloltását követően a tűzoltók szándékosságra utaló nyomokat találtak.

Elfogták a Kincsem Park területén gyújtogató férfit

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 43 éves, budapesti lakos J. Zoltán 2013. október 2-án 6 óra 15 perckor a Budapest X., Albertirsai úton a Kincsem Park területén egy istálló előtt szénabálákat gyújtott fel.

Felgyújtotta a szomszédos istállót, majd leütötte a szomszédját

Tűzesethez riasztották a vámosmikolai tűzoltókat a Pest megyei Bernecebaráti településre péntek délelőtt. A Petőfi utcában egy körülbelül 10 négyzetméteres istálló teteje égett.

Szándékos gyújtogatás egy komlói tízemeletesben

Este fél 6 előtt riasztották a tűzoltókat Komlóra, egy Hegyhát utcai tízemeletes panelházhoz, mert a lépcsőházban sűrű füst terjengett.

Benzint gyújtottak meg egy szekszárdi pincében

Szekszárdra, a Kuruc utcába riasztották a tűzoltókat hétfő délelőtt, ahol egy lakóház alatti 40 négyzetméteres pince égett - tájékoztatta a Tűzoltóság.info-t Boros Brigitta, megyei katasztrófavédelmi szóvivő.

Életfogytiglani fegyházbüntetést kapott a férjét felgyújtó nő

Sápi Andrea, az egykor fejlesztőpedagógusként dolgozó nő 2010-ben megpróbálta megmérgezni, majd összeszurkálta és felgyújtotta férjét, miért az el akarta hagyni őt.

Tévedésből másik autót gyújtott fel

Lángba borult egy Seat Cordoba március 20.-án a késő esti órákban Várpalotán.

Több esetben szándékosan okoztak tüzet

Szombatra virradó éjjel Baján egy Toyota típusú személyautóra valószínűleg "Molotov-koktélt" dobtak.

Vélhetően szándékosan gyújtották fel a nagy értékű Mercedest

Kora reggel a Jászfényszaru és Zsámbok közötti útszakaszra riasztották a tűzoltókat, ahol egy szlovák rendszámú, nagy értékű Mercedes személyautó égett.