A holtankoljak.hu ügyvezetője szerint az augusztusi hétvégeken, főleg a huszadikai, az állami ünnep környékén, a Balatonon szinte biztos, hogy nem lehet majd tankolni

A Balatonra ki lehet tenni a "teltház" táblát, azonban hazajutni már nem olyan egyszerű onnan: egyre több helyen találkozhatnak az autósok azzal, hogy nincs üzemanyag, nem lehet tankolni. 

Ezért nem vonatkozik a taxikra a benzináremelés

Ahogy arról korábban beszámoltunk , a szombati Kormányinfón Gulyás Gergely bejelentette, hogy elengedik a befagyasztott benzinárat.

El fog fogyni a benzin a 480 forintos árstop miatt – Így játsszák ki a magyarok a szabályokat!

Már Mol is azt mondja, hogy nem tartható a 480-as ársapka az üzemanyagokon, sőt, arra figyelmeztetnek, hogy mivel karbantartás lesz a finomítóban, kiesik a termelés egy része, vagyis kevesebb üzemanyag lesz.

Mol ügyvezető: mindenki csak annyit tankoljon, amennyire szüksége van!

Nem halaszthatják tovább a Mol Dunai Finomítójának tervezett karbantartását, melyet eddig a hatósági ár bevezetése miatt késleltettek - mondta el Ratatics Péter, a Mol hazai operatív működésért felelől ügyvezető igazgatója az Indexnek adott interjúban.

Havi 350-500 ezer forintra növelték a parlamenti képviselők benzinpénzét

Kormánypári indítványra tíz százalékkal növelték az egyéni képviselők a parlamenti üzemanyagkeretét.

Mostantól még többet autózhatnak a képviselők közpénzen

Megemelték az egyéni képviselőknek járó üzemanyagkeretet.

Egy újabb öngól! Az üzemanyagárstop újabb ezer milliárd forintba kerül a költségvetésnek

A magyar kormányzat az eddig népszerű rezsicsökkentésen már eltapsolt ezer milliárd forintot, ehhez nagyságrendileg hozzátettek még ezermilliárd forintot a 480 forintos üzemanyagárral.

Meddig tartható a 480-as benzin? Ezt gondolja a MOL vezérigazgatója

A Heti Napló vendége Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója volt, miután a washingtoni választott bíróság kimondta, hogy sem a Mol, sem a Mol vezetése részéről nem történt vesztegetés INA-ügyben, ezért az INA-szerződések érvényesek, a megsértésükért pedig Horvátországnak fizetnie kell – írja az ATV .

Mi történik a kutakon? "Bicikli, szamár, ló, ez kerülhet elő" ha beüt a krach

Annak ellenére, hogy a kormány október 31-ig meghosszabbította az üzemanyagárstopot, a Független Benzinkutasok Szövetségének elnöke szerint ebben a hónapban derülhet ki, hogy valóban tartható-e addig a hatósági ár – írja az RTL .

Valójában semmi nem indokolja, hogy hetente több száz kúton legyen üzemanyaghiány

Az idegenforgalom beindulásával, a Mol rendelkezésére álló korlátozott üzemanyagmennyiséggel, technikai okokkal, az ukrajnai háború hatásaival, a kereslet-kínálat egyensúlyának felborulásával és a magyarországi árszabályozási rendelettel indokolta az MTI tudósítása szerint Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója pénteken,...

Holoda Attila: a hamis biztonságérzet kormányzati sugalmazása eltompítja az emberek normális veszélyérzetét

„Spórolni kellene az üzemanyaggal, de amíg érvényben van az árstop, addig a magyar autósok ezt nem fogják megtenni” – véli Holoda Attila energetikai szakértő, aki szerint az autóstársadalom csak akkor hagyna fel a pazarlással, ha az üzemanyag drágább lenne, vagy ha csak egy bizonyos jövedelemszint alatt járna támogatás az autós...

Ha fűnyíróba venne benzint, mától 778 forintot kell fizetnie literenként

Mától lépett életbe a korlátozás. 

Folytatódik az őrület! Már az OMV is korlátozza a tankolást

Június 24-én, péntek 11:00-tól kezdődően megváltozik a kisnyomású kútoszlopokon egyszerre kiadható hatósági áras üzemanyagok mennyisége – tájékoztatott az OMV a tankolási szabályok változásáról.

Péntektől maximum 50 liter tankolható hatósági áron a Mol töltőállomásain

Ha a fogyasztó magyar forgalmi engedéllyel rendelkező autóba tankol, úgy hatósági árat fizet, amennyiben benzinkannába, akkor piaci árat kell fizetnie.

Durva! Üzemanyaghiány jöhet Magyarországon a nyáron

Ezt még a kormány sem zárja ki. 

Hollik István reagált az EU pénzbírsággal való fenyegetésére: "Üzenjük Brüsszelnek"

A Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a közösségi oldalán válaszolt. 

OMV-döntés - Ez lesz a benzinkutakkal!

Az OMV pénteken este közölte, hogy gond támadt a schwechati olajfinomítóban, elkezdődtek a találgatások, hogy a magyarországi és szlovákiai OMV kutakat ellátó finomítóban történtek miatt akár ideiglenesen be is kell zárni hazai töltőállomásokat.

Orbán Viktor: Az apa férfi, az anya nő, a benzin marad 480

A miniszterelnök összefüggésbe hozta a családokat és az üzemanyagárakat. 

Benzinárstop: Belekötöttek kutasba, megrongálták a kút pisztolyát, van még zavar a kettős árazásban

Beindult a mutyizás is a kettős árazás bevezetése után a benzinkutakon – számolt be a 24.hu.

Egyre nehezebb tankolni itthon: akadozik az üzemanyag-ellátás, kutak zárnak be

Most már a nagyobb benzinkúthálózatokat is elérte a baj.

Benzin-káosz: Forgalmival igazolható a jogosultság a hatósági áras üzemanyagvásárlásra

A Mol arra kéri a vásárlókat, a benzinkutaknál a fizetéskor minden esetben mutassák be a forgalmi engedélyüket, hogy a pénztárnál a hatósági árra tudják módosítani a vásárlás összegét.

Ennyibe kerülne most egy liter benzin, ha nem lenne árstop

Tovább emelkedett a nagykereskedelmi ár.

Közel 800 forintba kerül egy liter gázolaj Németországban

Németországban drágult leginkább a dízel üzemanyag az EU-ban az ukrajnai háború kezdete óta, már majdnem 800 forintot (2,075 eurót) kell fizetni érte literenként, a benzinnél pedig csak Ausztriában regisztráltak nagyobb áremelkedést egy vasárnap ismertetett kimutatás szerint.

A profitot félti Orbán, nem a magyarokat – kell az a pénz az árstop és a rezsicsökkentés finanszírozásához

Friss fejleményként az EU további egy évvel meghosszabbítaná az olajstop bevezetéséhez Magyarországnak és Szlovákiának adott halasztást, a csehek pedig plusz félévet kapnának.

Szijjártó: a brüsszeli csomag 700 forintos benzint és 800 forintos gázolajat jelentene Magyarországon

Magyarország jelenleg biztos, stabil energiaellátását a szankciós csomag atombombaként lerombolná, ezzel ugyanis a magyar gazdaság működéséhez szükséges mennyiségű kőolaj beszerzése lehetetlenné válna – írta a külgazdasági és külgyminiszter közösségi oldalán, szombaton.

A Mol elnöke szerint nagyon nagy baj lesz, ha nem szüntetik meg a benzinár-stopot

Közép-Európa ma nincs abban a helyzetben, hogy egyik napról a másikra leváljon az orosz kőolajról – mondta Hernádi Zsolt a csütörtöki éves közgyűlésén. 

Felrobbant az üzemanyagpiac – rekordmennyiség fogyott

Az iparág nagy magyarországi cégeit képviselő Magyar Ásványolaj Szövetség csütörtökön nyilvánosságra hozott adataira hivatkozva a Népszava azt írta, az első negyedév során 34 százalékkal több üzemanyagot adtak el a márkás láncok hazai kútjain, mint tavaly ugyanekkor.

Kígyózó autók álltak sorba a benzinkútakon 2022. március 9-én este

Rengetegen álltak sorban a benzinkutaknál szerda este, többekkel fordult elő, hogy messzebbre kellett menniük üzemanyagért, mert az első helyen nem kaptak már benzint.