Hatalmas a botrány: Havas és Dömsödi felrúgta a 40 éves barátságot, összevesztek a munka miatt
Ma már szóba sem áll egymással Havas Henrik és Dömsödi Gábor, noha 40 éve jó barátságban voltak. Az ok: összevesztek a munka során.
Videót tett közzé a pofozásról Puzsér Róbert: ami ott elhangzik, arra nincsenek szavak
Napvilágra került egy felvétel Ábrahám Róbert és Puzsér Róbert balhéjáról.
A gyerekei előtt vették őrizetbe Ábrahám Róbertet, miután megütötte Puzsért
Így folytatódott a Puzsér-Ábrahám botrány.
Gerontolimpia: Biden-Trump vita - És a végén valamelyikük kezébe kerül a "világ sorsa"
Két, sajnos, megroggyant szellemi állapotú jelölt vitatkozott magyar idő szerint péntek hajnalban az amerikai elnöki poszt elnyeréséért.
Borbély Lénárd: "Németh Szilárd hiteltelen politikus" – Csak bűncselekmény árán egyezhettek volna meg
Csepelen a volt fideszes polgármester, Borbély Lénárd újrázott, alaposan elverte a Fidesz jelöltjét. A politikusnak máig úgy tűnik, kibékíthetetlen ellentéte van Németh Szilárddal, akivel úgy véli, csak akkor tudott volna megegyezni, ha „bűncselekményt követ el”.
Viták nyara - Ki érti ezt
Ha nem itt élnénk, ahol a politikai vitáknak már csak azért sincs kultúrája, mert az utóbbi közel két évtizedben a kormányzópárt vezetői valamilyen ürüggyel mindig kimenekülnek belőlük, szóval, ha nem itt élnénk, az alábbi hírt „két héten belül megrendezik az első idei elnökjelölti vitát a választás előtt az Egyesült...
Nyilvánosan estek egymásnak a bukott fideszes polgármester-jelöltek – Így szóltak be a másiknak
Keszthelyen és Hévízen nagyot buktak a fideszes polgármester-jelöltek. A hévízi Vértesaljai László Facebook-posztjában úgy összegezte a választást: „purgatórium”. A keszthelyi polgármester-jelölt, a szintén bukott Manninger Jenő erre kiosztotta fiatal párttársát.
Végre egy igazi vita! - Fővárosi listavezetők informatív egymás-gyepálása
Felüdülés volt vasárnap este az ATV-rendezte fővárosi listavezetők televíziós vitája Rónai Egon vezényletével.
Utóhang egy vitához - A szó veszélyes fegyver
Nem az a kérdés, hogy jó volt-e az EU-s listavezetők "vitasorozata", hanem, hogy miért nem volt valódi vita egyetlen helyen sem. Orbán gyávaságának nagy sikere:
Élőben az EP-listavezetők vitája élőben - Akik érvelnek: Dobrev, Donáth, Toroczkai és Le Marietta
A héten másodszor vitáznak élőben az európai parlamenti listavezetők a jövő heti választások előtt. Az ATV műsorában most azonban csak négyen vesznek részt, Magyar Péter és Deutsch Tamás is távol maradt.
Vitahétvége: itt az étlap
A csütörtöki MTVA-s monológ-vita után szombaton élő adásban ütköztetik nézeteiket az európai parlamenti listavezetők, vasárnap pedig fővárosi listavezetők ismertetik programjaikat.
Így készül Dobrev Klára a holnapi ATV-s vitára – Ismét beleszállt Deutsch Tamásba
Szombaton élő műsorban vitáznak egymással az európai parlamenti listavezetők az ATV-n. A szombati élő vitában részt vesz Dobrev Klára, Donáth Anna, Le Marietta és Toroczkai László is. Azonban Magyar Péter és Deutsch Tamás távol maradnak.
Dobrev Klára: "Ez minden volt, csak nem valódi vita"
Még nem volt példa olyan "vitaműsorra", melyet az M1 tegnap hozott tető alá. Dobrev Klára részt vett a műsorban, de nem volt elégedett.
Néhány szó a "vitáról" - Eltévedtek a megszólalók
Nem akarok hosszasan belemenni a vitának csúfolt monológsor elemzésébe, hiszen megtették azt már mások, minden létező fórumon.
Dobrev Klára hatalmas áttörést ért el – Nem hajlandó rejtőzködni
Dobrev Klára kitartott elvei mellett, és sikerrel járt. Az MTVA biztosította számár, hogy ne Orbán szokása szerint, rejtőzködve kelljen megérkeznie a vitára.
Dobrev Klára nem fog szabályosan játszani – Nem tesz eleget a köztévé kérésének
Dobrev Klára Facebook-posztjában akadt ki, és közölte: nem fog a “köztévé” szabályai szerint játszani.
Magyar Péter a felcsúti kisvasút peronjáról: ott leszek a vitán!
Mehet a kukába a temérdek Megafon-hirdetés, amiben az aktivisták arról poénkodtak, hogy Magyar Péter csak dumál, de nem vesz részt az MTVA-ban rendezett listavezetői vitára.
Magyar György: vitát akartatok? Megkapjátok, de sok köszönet nem lesz benne!
Az ellenzéki pártok egy része nyilvános, élőben közvetített vitát követelt a június 9-i választások előtt az állami televízióban.
Magyar Péter a kapuk előtt... - Demonstrációra hívja népét a Várkert Bazárhoz az EP-listavezetői vita idejére
Mindenkit várunk május 30-án 19.00 órától Budapesten a Várkert Bazár elé, ahol a közmédia hírhamisító vezetője meg akarja rendezni a listavezetői “vitát”. Lesz kivetítő, kövessék velünk a bohózatot, amivé Orbánék akarják zülleszteni az egyik legalapvetőbb demokratikus eszközt.
Így tervezi az MTVA az EP-listavezetők vitáját
100 perces élő adást tervez az MTVA az EP-vitára – derült ki a közmédia Dobrev Klárának küldött leveléből, amelyet Molnár Csaba, a párt ügyvezető alelnöke publikált kedden este Facebook-oldalán.
Gyurcsány Ferenc vasárnap Magyar Pétert és Sulyok Tamást "reggelizett"
Gyurcsány Ferenc DK-elnök meglehetősen karcos bejegyzést írt vasárnap reggel. Sulyok Tamás köztársasági elnökkel kezdte, majd rátért a fő célpontjára, Magyar Péterre.
Első EP-listavezetői vita, amiről minden résztvevő úgy érezte, hogy Ő nyerte - Nem nekünk kellett volna belőle profitálni?
A Partizán a Kongresszusi Központban rendezte meg az EP-listavezetők vitáját, amelyre meghívták az összes olyan pártot és pártszövetséget, melyeknek a támogatottsága a közvélemény-kutatások legfrissebb becslései átlagában meghaladja a 3,5 százalékot.
Már többet tudnuk az amerikai elökjelölti-vitáról, mit a budapesti főpolgármester-jelöltiről
Miközben nálunk az alig két hét múlva esedékes választások előtt még megy a politikusok közötti rángatózás a vitáról, hogy ki kivel igen, vagy nem, Amerikában már bejelentették június végén megtartják az amerikai elnökjelöltek első nyilvános televíziós vitáját
Tovább hömpölyög a balhé – Dobrev ismét keményen bírálta Magyar Pétert
Újabb fejezet a Dobrev kontra Magyar vitában: Dobrev Klára Facebook-posztban kérdezett Magyar Pétertől, aki nem is volt rest válaszolni neki.
Karácsony - Vitézy vita, mínusz Szentkirályi
Sehol a világon, na jó a hozzánk hasonló féldiktatúráktól eltekintve, nincs ekkor "rángatózás" a választásokat megelőző időszakban a viták körül, hiszen azok a demokrácia fontos eszközei ahhoz, hogy a választó dönteni tudjon.
Molnár Csaba Magyar Péternek: Egy bátor politikus kibúvók keresése helyett az összes vitára elmegy
Magyar Péter hosszú posztban fejtegeti, hogy nem igazán várhatóak tisztességes vitaszabályok a köztévében. Örülök, hogy ez végre leesett. Mi ezt mondjuk hetek óta -
Magyar Péter listája
Az MTV fejesei -vagy a főfejes- hosszú utat járt be az ügyben: az teljes elutasítástól eljutott némi „rábeszélésre” a megengedésig, de csak amúgy NER-esen.
Nagyon durva! Kocsis Máté páros lábbal szállt bele Dobrev Klárába
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a Facebookon mondott oda Dobrev Klárának – és nem fogta vissza magát.
Jobb belátásra tért az MTV? Magyar Péter névtelen levelet kapott...
Ahogy arról beszámoltunk, a választáson induló pártok egyike-másika, élükön Magyar Péter pártjával -ne legyen félreértés: nem a Fidesz, sem a KDNP- szívesen beszélné meg az országról, az unióról és az önkormányzatiságról felvetődő kérdéseket,
Lesz vita a köztévén – Reagált az MTVA
Dobrev Klára Facebook-oldalán jelentette be, mégis lesz vita a köztévén.