Hárman meghaltak szerda este az Árpád hídi balesetben
Három autó ütközött össze szerda késő este a budapesti Árpád hídon – írja a Katasztrófavédelem honlapja.
Szörnyű fotók – Ketten életüket vesztették az M3-ason történt balesetben, semmi sem maradt az autóból
Összeütközött egy mikrobusz és egy személyautó az M3-as autópályán, a Heves vármegyei Karácsond térségében vasárnap hajnalban; a balesetben ketten meghaltak – erősítette meg a sajtóinformációkat a vármegyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
A holtteste továbbra sincs meg, mégis halottá nyilvánították VV Fannit
Vége a jogi procedúrának: halottá nyilvánították VV Fannit, így édesanyja végre állíthat síremléket lányának, amire évek óta vágyott. Gyilkosa a nyomozás szerint a Dunába dobta a holttestét. A férfi jelenleg börtönben ül.
Tömeges ételmérgezés a pszichiátrián, több halott
Romániában egy pszichiátriai kórház három betege meghalt és több mint húsz páciens, illetve alkalmazott tüneteivel kórházba került szerdán, miután valamennyien ettek egy közeli kolostorból küldött ünnepi ebédből.
Halottat találtak gyerekek egy szegedi tóban
A rendőrök vizsgálják a körülményeket.
Halott feküdt az M7-es autópálya mellett Fejérben – bűncselekmény történt
Szerdán reggel kilenckor bejelentés érkezett a Fejér megyei rendőrökhöz.
A Dunában találtak rá a januárban eltűnt 19 éves fiú holttestére
A dunacsúni Dunaparton fekvő 19 éves fiú holttestére egy járókelő talált rá, ő hívta a rendőrséget. A holttestet a tűzoltók húzták ki a partra.
Míg ezt leírtam, a halottak száma két fővel nőtt... - Helyszíni beszámoló Dél-Koreából
Eugenia S. Lee, Dél-Koreában élő író, újságíró napi rendszerességgel számolt be a koronavírus-helyzetről, most a tragikus kimenetelű Szöul Ithevon városrészében történtekről írt megrendítő tudósítást.
Érezted már? Van 4 jel, ami megmutatja, hogy elhunyt szerettedet nem tudod elengedni
Ilyenkor különösen aktuális a kérdés, hogy elhunyt szerettedtől nem csak fizikálisan, de lelked legmélyéből is eltudtál-e búcsúzni.
Tarjányi Péter: szemüveget a rövidlátó gazdasági elemzőkre!
Ismét több elemzést olvastam, amelyek arról szólnak, hogy a Nyugat szankciói nem vezetnek eredményre Oroszország háborús tevékenységének lezárása kapcsán.
Engedd el a halottadat! - szeretettel
Ezoterikus körökben gyakran hallani ezt a mondatot.
"Most már hivatalos: a folyó halott, és ezt egyetlen hatóság sem tagadhatja” - Kihalt a Sajó élővilága
Három hónapja ömlik a szennyezett bányavíz a Sajóba, amely miatt már konrkétan kihalt a folyó élővilága.
Hadházy lerántja a leplet a külhoni elhalálozottak -legyen könnyű nekik a föld!- szavazásának sumák-lehetőségéről!
A választás közeledtével -már sokkal előbb kellett volna- sokak fejében összeáll a kép, miként lehet párszáz- ezer sumák vokshoz jutni.
Kórházi ágyon fekvő halottal sokkolt az M1 a Honvéd Kórházból - Hátha megértik végre, akiket érint!
Újra megfeszített küzdelem folyik a kórházak intenzív osztályain a koronavírusos betegek életéért - számolt be az M1 aktuális csatorna péntek este.
Élet és halál titkai
Mit mondjunk, ha a gyermekek a halálról kérdeznek?
Magyar rendszámú volt a menekültekkel teli kisteherautó, amiben két halottat találtak
Az osztrák-magyar határnál találták a kisteherautót, a sofőrjét egyelőre keresik.
Újabb részletek a tragédiáról! Nem tudják azonosítani a buszbaleset áldozatait
Ahogy a hihetetlen tragédiáról már beszámoltunk, eddig tisztázatlan körülmények között borult árokba egy turistabusz az M7-esen, ami Horvátországból jött hazafele.
Meghalt egy idős asszony az érdi Lidl előtt
Rosszul lett egy idős asszony péntek délelőtt az érdi Lidl áruházban.
Ismét mérsékelt a halottak és a betegek száma Magyarországon: Ezek a legfrissebb adatok
Így állunk most.
Majdnem száz magyar halt meg koronavírusban
Így állunk jelenleg.
Brutálisan magasak a mai koronavírus-adatok: Már 80 millió felett a fertőzöttek száma
Így állunk jelenleg.
Brutális koronavírusszámok: Már több mint 1,6 millióan haltak meg
Ez a helyzet jelenleg.
"Egytől egyig megfizetnek a gyávaságukért" – Bosszút esküdött Maradona ügyvédje
Maradonát már eltemették, azonban három férfi meggyalázta az emlékét.
Félszáz magyar halt meg koronavírusban, az új fertőzöttek száma is döbbenetesen magas
Ezek a legfrissebb számok.
Így tombolt ma a járvány: Brutálisan emelkedett a fertőzöttek és a halottak száma is
Ezek a legfrissebb adatok.
Rémisztő baleset Békés megyében: Teherautó ütközött személyautóval, halott is van
Lezárták az utat is.
Kásler Miklós: Tegyék dupla hullazsákba azokat, aki a koronavírusban haltak meg
Ezt utasította Kásler.
Így tombol tovább a koronavírus: rengetegen haltak meg a tegnapi nap folyamán
Ezek a legfrissebb adatok.