Igazi november - Égen, földön időjárás...

A mozgás ilyen időjárás mellett is fontos, úgy, hogy kisebb sétákat, érdemes betervezni, mert különösen most, amikor egyes megfigyelések szerint nem csak a koronavírus támad újra, de megérkezett a minden őszi, téli influenza vírus is, amit az elmúlt évben a maszkviselésnek köszönhetően sikerült kicseleznünk.

Marad a tartós és sűrű köd az ország egyik felén

Nappal 16 fokig kúszhat fel a hőmérő, kedd éjjel-szerda hajnalban azonban 2 fok is lehet.

Hétfőn még több helyen lehet napsütés, kedden azonban már a ködé lesz a főszerep

A hőmérséklet a ködös helyeken 15 fokos maximumokat hozhat, napos területeken ennél picivel lehet melegebb a hét elején.

A héten sem látunk majd sok napot, de legalább hideg nem lesz

Folytatódik a jellemzően borult, párás idő a jövő héten is, reggelente ködre is számítani kell. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9-15 fok lesz, éjszakánként sem várható fagy – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Hat megyére adtak ki veszélyjelzést a sok eső miatt

Éjszaka dél felől újabb kiterjedt csapadékrendszer érkezik, melyből az ország középső harmadán kiadós csapadék várható – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Meteorológia: A 8. legszárazabb és a 9. legmelegebb október volt az idei

A nyolcadik legszárazabb és a kilencedik legmelegebb október volt az idei 1901 óta - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebookon közzétett szerdai bejegyzésében.

Fehér, vagy fekete karácsony? - Jön a korai és nagyon hideg téli időjárás

Mi is írtunk már többször arról, hogy időjárást pontosan előre látni maximum 10 napra lehet.

Jégeső és napsütés: vegyesen kap ma az ország az időjárásból

Lesznek szerencsés és kevésbé szerencsés országrészek.

Heti időjárás: Folytatódik a ködös, borongós idő

Folytatódik a ködös, borongós idő a jövő héten is, a legmagasabb nappali hőmérséklet 11-19 fok között várható.

Vasárnap és hétfőn is köd borítja el az ország egy részét

Vasárnap napközben csak 15 fokig melegedhet föl a hőmérséklet.

Hosszabb nyitva tartás a temetőkben halottak napján

Mindenszentek ünnepe és a halottak napja alkalmából november 2-áig a szokásosnál tovább, reggel héttől este nyolc óráig tartanak nyitva a fővárosi temetők.

Mindenszentek és halottak napja időjárása

Ez a hétvége az amikor az ország útra kel és megindul a temetői “tömegturizmus”. Nem mindegy, nagyon nem, hogy milyen időjárás jön ezen a hétvégén.

Vajon idén fehér lesz a karácsony? Itt vannak ez első előrejelzések

Megérkezett a legfrissebb számítás, ez azt mutatja nagyon sok csapadék lesz decemberben, ami az elmúlt évek alapján igen váratlan.

Előttünk a hosszú hétvége a halottak napjával - az időjárás így segíti a hagyományos országos "túrát"

A november 2-i halottak napját megelőző hosszú hétvégén felkerekedik az ország, és időjárás ide, vagy oda, felkeresi elhunyt szeretteit .

Csapadékos kedd és ködös szerda várható

A hőmérséklet kedden napközben a 20 fokot is elérheti, szerdán akár 22 fok is lehet.

Zivatar, jégeső jöhet, három megyére adott ki veszélyjelzést a meteorológiai szolgálat

Estétől északnyugat felől frontális felhőzet érkezik, és előbb az északnyugati, később az északi, északkeleti tájakon várható eső, zápor, egy-egy zivatar is előfordulhat. Hajnaltól már a Dél-Dunántúlon is lehet csapadék – jelezte az Országos Meteorológiai Szolgálat.

25 fok is lehet hétfőn

Északon és nyugaton azonban esőre, záporra, egy-egy zivatarra is lehet számítani.

Időjárás a tüntetés napján és az után

Tüntetésre kézül a társadalom jelentős része, úgy tűnik ehhez még az időjárás is segítséget nyújt, igazi tüntetési idő vár a résztvevőkre.

Meteorológiai szolgálat: Nagy területen fagyott éjszaka

Az ország nagy területén fagyott éjszaka; Nyírlugoson volt a leghidegebb, itt -5,3 Celsius-fokot mértek - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebookon pénteken.

Most már nem viccel az időjárás - Megjöttek a hajnali fagyok

A hétvége és a jövőhét időjárása: a reggeli hideg időt követően, napközben folytatódik a nyugat felől érkező, változó vastagságú, előreláthatólag többnyire vékony, áttetsző, de időnként, főképp az északi országrész felett megvastagodó felhősödés.

Nagy területen fagyhat péntek reggelre

Péntekre virradóra a keleti országrészben nagy területen lehet 0 és -4 Celsius fok, a fagyzugos helyeken pedig akár -5, -6 fok is elképzelhető – közölte Fehér Balázs, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa csütörtöki videójában.

Vége a jó időnek? Jönnek az első mínuszok

Ennyi volt a vénasszonyok nyarának?

Marad még az októberi indián nyár

Kedd éjjel egy hidegfront vonul át az ország fölött, északkeleten és északnyugaton lehet némi zápor.

Napos idővel indul a hét

A reggeli köd és párásság után akár 24 fok is lehet hétfőn napközben. Kedden is hasonlóan jó időre lehet számítani, ám kedd estétől egy hidegfront hozhat csapadékot.

Ködös reggel után akár 23 fok is lehet vasárnap

Az őszi meleg hétfőn is kitart még, csapadékra nem kell számítani, ugyanakkor reggelenként már ködös lehet a táj sok helyen.

Még melegebb, szárazabb idő lesz a következő napokban

Nem lesz csapadék sem.  

Marad még az őszies és napos idő, néhol azonban eshet

Szerdán 18-19 fok is lehet, éjjel viszont 3 és 10 közé csökken a hőmérséklet, de az északi völgyekben ennél hidegebb is lehet.

21 fok is lehet kedden, néhol záporok rondíthatnak bele a napsütésbe

Az Alpokalján pedig néha megélénkülhet az északi szél.