Megfenyegették Magyar Pétert – Testőrök védik majd őt és családját

Úgy tűnik, kihúzták a gyufát a Talpra magyarok! Közösségének atyjánál, ugyanúgy, mint ahogy ő is az általa támadottaknál.

„Ha nincs ellenjegyzés, nincs kegyelem” – megmutatjuk, milyen szerepe volt Varga Juditnak Novák Katalin pedofilügyes döntésében

A mindenkori igazságügyi miniszternek a magyar jogrendben van arra lehetősége, hogy felülbírálja, ha a köztársasági elnök valakinek kegyelmet ad.

A lemondása óta először mondott beszédet Varga Judit – Itt vannak a részletek

Varga Judit igazságügyi miniszter csütörtökön a Fidesz kedvenc felsőoktatási intézményében, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen beszélt, mindössze egy nappal azután, hogy bejelentette lemondását. 

Megvan az új igazságügyi miniszter - Csöbörből (egy még mélyebb?) vödörbe

Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Tuzson Bencét jelölte igazságügyi miniszternek, miután Varga Judit lemondott.

Varga Judit levelét megírta - A miniszter pökhendi üzemmódba kapcsolt - Szijauram! - A szélső érték

Komoly izgalomban volt az ország politizáló része, hiszen hetek óta azt találgatja, (többek között) hogy az idelátogató EU-s Pegasus feltáró bizottságot fogadja-e és ha nem, mivel bújik ki alóla Varga Judit magyar -figyelem!- igazságügyi miniszter, a könnyebb érthetőség kedvéért szótagoljuk: i-gaz-ság-ü-gyi mi-nisz-ter.

Varga Judit a Völner-Schadl-ügyről: „nem áll módomban kommentálni”

Varga Judit igazságügyi miniszter viszonylag könnyen megúszta az újságírói kérdésekre való válaszadást a Völner-Schadl-ügy kapcsán.

Az amerikai szenátus megszavazta Trump jelöltjét az igazságügyi miniszteri posztra

Az amerikai szenátus csütörtökön megszavazta Donald Trump elnök jelöltjét, William Barrt az igazságügyi miniszteri posztra.

Az ügyvezhető amerikai igazságügyi miniszter nem vonja ki magát az Oroszországgal kapcsolatos vizsgálatokból

Matthew Whitaker ügyvezető igazságügyi miniszter nem kívánja kivonni magát az Oroszországgal kapcsolatos vizsgálatokból – értesült a The Washington Post.

Igazságügyi miniszter: "utálatos hazugság", hogy összejátszott az oroszokkal

A szenátus hírszerzési bizottsága elé került Jeff Sessions igazságügyi minisztert a tavalyi amerikai elnökválasztás orosz szálainak vizsgálata miatt.

Trump állítólag elégedetlen az igazságügyi miniszterével

Az amerikai sajtó szerint a miniszter felvetette a lemondását is, a Fehér Ház nem kommentál.

A miniszter ügyvédi irodája az állammal szemben képviselt egy külföldi céget

Az igazságügyi miniszter cége képviselte az állammal szemben a 4-es metró alagútásóit – értesült a Magyar Nemzet .

A rezidensek az igazságügyi miniszterhez fordulnak a hálapénz miatt

Az igazságügyi miniszterhez fordul a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete (Reszasz) az utólag elfogadott hálapénz jogbizonytalanságának rendezése érdekében – közölte a szervezet kedden az MTI-vel.