Tuzson Bence törvényt módosítana, hogy bármikor nyom nélkül belenézhessen az ügyészségi iratokba

Kedden este benyújtották a parlament elé az erről szóló törvényjavaslatot egy salátatörvénybe csomagolva.

Bukta! Máris kidurrant az ingyenjogsi-lufi!

Fél napig sem élhetett a remény – saját magát igazította helyre Tuzson Bence igazságügyi miniszter, miszerint mégsem lesz ingyenes a jogosítvány megszerzése a középiskolásoknak.

Nyugtalan éjszakája volt a kormánynak, egy miniszteri biztost is felmentettek

Pilz Tamást még Rogán Antal nevezte ki.

Tuzson szerint veszélyben a magyar önrendelkezési jog, Varga pedig már a mainstream médiában is ellenségképet lát

A magyar parlament kedden kezdte meg a szuverenitásvédelmi törvény és az ehhez kapcsolódó alkotmánymódosítások általános vitáját – írta meg a 444.

Az Igazságügyi Minisztérium öncsonkítása azt jelenti, hogy a jogi vita az Unióval lezártnak tekinthető: pénzeknek annyi...

Nagy nap a mai: két új taggal bővül a kormány, miután Novák Katalin köztársasági elnök kinevezte Tuzson Bencét igazságügyi, Bóka Jánost pedig európai uniós ügyekért felelős miniszternek.

Novák Katalin átadta a miniszteri kinevezéseket a Sándor-palotában

Leteheti a miniszteri esküt Tuzson Bence és Bóka János kedden az Országgyűlésben.

Új poszt - plusz 1 millió/hó - Vargánál ég a világ, sütik már.....

Varga Juditnak nem kell megvárni, míg kikerül Brüsszelbe, más itthon olyan állást bíztak rá, ami nekünk adófizetőknek havi 1 millió forint többletkiadást jelent.

Tuzson-fifika: az EU belopakodna a magyar jogrendbe azzal, hogy csatlakozott a nők elleni erőszak felszámolását célzó isztambuli egyezmény

Nem cicóztak a látszattal a kánikulában hétfő délután a parlament igazságügyi bizottságában, hiszen tudva, hogy a meghallgatás a kétharmados kormánypárti többség mellett valójában csak formalitás, már az ülés kezdete előtt napirendre vette az Országgyűlés Tuzson Bence és Bóka János miniszteri esküjét.

Bóka János, Varga Judit eddigi uniós viceházmestere lesz az uniós ügyekért felelős miniszter

Bóka János lesz az európai uniós ügyekért felelős miniszter a kormányban – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn az MTI-vel.

Megvan az új igazságügyi miniszter - Csöbörből (egy még mélyebb?) vödörbe

Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Tuzson Bencét jelölte igazságügyi miniszternek, miután Varga Judit lemondott.

Tuzson Bence ostobaságokat fecseg, de Gábor György közbelép

Az, hogy bizonyos fidesznyikok, köztük Tuzson Bence is elhiszik, hogy mindenhez (is) értenek, a rendszer, mármint a NER pökhendiségéből fakad, hiszen “ki ha mi nem, hiszen mi vagyunk itt a főnök ugye apukám!” mondta az egyszeri tanácselnökné is a férjének, még anno.

Tuzson Bence "oktatóvideója", amit megnézve bizton állítható, hogy nem vele, hanem rajta nevetünk!

A Fideszben eddig is le volt osztva a bohócsipkás szerepkör, akik bevállalták, hogy emelt fővel csinálnak -vagy nem csinálnak, csak adják, mi lényegük- bolondot magukból, de úgy tűnik, a tagfelvétel mellett döntött az elsőszámú közszolga és bevette a csapatba Tuzson Bencét.

"Nonszensz, hogy az elmúlt években az ellenzék mindent lélegeztetőgépekben mért, most pedig sokallják a gépek számát"

A Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára a Magyar Hírlapnak adott interjúban tett pontot a lélegeztetőgép-vásárlás kérdésére.

Tuzson Bence: 2700 új munkahely jön létre Gödön a Samsung-gyárban

Komplex fejlesztés lesz a gödi Samsung-gyárban nemsokára.

Tuzson: olyan közigazgatás kell, amely képes megtartani a magyar kultúrát

A miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára szerint olyan közigazgatás kell, amely képes megtartani magyar kultúrát, és megőrizni azt a következő generációknak is.

Tuzson Bence felvette a harcot a valósággal, és még mindig nem tudjuk, ki maradt alul

Sose volt még ilyen kemény harca a valóságnak. Persze a Fidesznek is kevés.

Úgy tartott sajtótájékoztatót a kormány a Helsinki Bizottságról, hogy az már előre cáfolt

Minden jel arra mutat, hogy a Soros-hálózat már lakásokat keres a migránsok betelepítéséhez – mondta Tuzson Bence államtitkár sajtótájékoztatóján.  A Helsinki Bizottság már az esemény előtt cáfolta, hogy ilyenről szó lenne.

Tuzson szerint a nemzeti érdekeket védi a Stop Soros törvénycsomag

A Stop Soros törvénycsomag a nemzeti érdekeket védi azzal, hogy kontrollálja az ország ellen tevékenykedő szervezeteket – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Lázár-videó: ami hiányzik

Azonban attól, aki látta, csak megkérdezném, hogy hány fegyveres rablótámadást látott a háttérben, migránsok által elkövetve, lezajlani? Mert nekem nem tűntek fel. Ahogy azt illetően is felcsigázta a kíváncsiságomat, hogy Lázár Jánost, valamint a forgatócsoportot hány állig felfegyverzett testőr kísérte, és vigyázta a...

A kormány 2,6 milliárdból építtet katolikus gimnáziumot Veresegyházán

„Nem mindegy, hogy a gyermekeink milyen körülmények között, milyen oktatást kapnak” – mondta Tuzson Bence, a térség fideszes országgyűlési képviselője.

Tuzson: a migráció 50-100 évre is elronthatja az országot

A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerint akár 50-100 évre is "elronthatja" az ország sorsát, ha nem sikerül megállítani a migrációt.

Egyre nyomja a kormány, hogy a választás a migrációról is szóló döntés lesz

Tuzson Bence kormányzati kommunikációs államtitkár szerint a választás igazi tétje az, hogy Magyarország magyar marad-e, vagy elözönlik a migránsok.

Tuzson: szigorított formában nyújtják be a "Stop Soros" törvénycsomagot kedden

Jelentősen szigorítja a kormány a “Stop Soros” törvénycsomagot, és ilyen formában nyújtja be kedden az Országgyűlésnek – jelentette be a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Stop Soros: a Fidesznek nagyon kell az ellenzék, most a lelkiismeretükre próbálnak hatni

Mivel a Stop Soros törvénycsomagnak vannak olyan elemei, amikhez kétharmados többség kell, a Fidesz most arról beszél, hogy egy-két ellenzéki képviselő lelkiismeretére hallgatva hátha mellettük szavaz.

Tuzson: a kormány nem fogja visszavonni a Stop Soros törvénycsomagot

Nem fogja visszavonni a kormány a Stop Soros törvénycsomagot, hiába bírálták azt több helyről.

Tuzson: a migrációs folyamat megállítása a fő cél

A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerint nem a migráció támogatása, hanem a folyamat megállítás a fő cél, ezért ha az ENSZ migrációs tervezete nem fordul ebbe az irányba, "Magyarországnak nincs helye" a dokumentum kidolgozásának folyamatában.

Tuzson beszólt a kormánynak - Városi Kurír

A menekültekkel, illetve a migrációval kapcsolatban Tuzson Bence is megmondta a frankót.

Tuzson szerint a tavaszi választás akár 100 évre is meghatározhatja az ország sorsát

Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerint a tavaszi választás sorsfordító lesz, akár száz évre is eldőlhet az ország sorsa.

Tuzson: egyre többen dolgoznak és egyre többen jönnek haza külföldről

Tuzson Bence szerint egyre többen mennek vissza a munka világába a közmunkások közül, a munkanélküliség alacsony és egyre többen térnek haza külföldről.