Rozsdaváros, sárfalu: az iszappal elöntött településeken jártunk

Közel négy hét telt el azóta, hogy átszakadt az ajkai timföldgyár iszaptározójának gátja, ennyi ideje dolgoznak a katasztrófa sújtotta térség kármentesítésén.

Etikus a sikerdíj az iszapkatasztrófa károsultjaival szemben vagy sem?

A Magyar Hírlap kedden számolt be arról, hogy sikerdíjért vállalja Magyar György irodája az iszapkatasztrófa áldozatainak jogi képviseletét.

Lehet, hogy a te kávédból lett adomány!

A Debreceni Egyetem hallgatóit és dolgozóit is megérintette a vörösiszap: mintegy félmillió forint gyűlt össze a Töltsük meg együtt a vörösiszap-tározót adományainkkal 4 nap alatt akcióban.

Vörösiszap: nincs több hely a szemétnek

Szerdára elfogy a hely az ajkai katasztrófa térségéből származó vörösiszapnak és törmeléknek a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. által kijelölt tározóban.

Egyik marad, másik megy, a többség lakóparkba vágyik

Eddig 120 család jelezte, hogy nem akar elköltözni a vörösiszap-katasztrófa sújtotta térségből, de megsérült vagy lakhatatlanná vált ingatlanjaik helyett új lakóparkban szeretnének élni.

Vörösiszap: Feladták, s elmennek

A Devecserben élő Orbán család 160 négyzetméteres házát tette teljesen lakhatatlanná a vörösiszap.

Az állam a felelős az iszapkatasztrófáért?

A MAL Zrt. ügyvédje állítja: szakértői vélemények igazolják, hogy a katasztrófa elsőrendű oka az a résfal, aminek megépítésére az állam kötelezte a céget.

Év végéig marad a vörösiszap katasztrófa miatt kihirdetett veszélyhelyzet

Év végéig meghosszabbították a veszélyhelyzetet Veszprém, Vas és Győr-Moson-Sopron megyék területére.

Megvannak a Kolontárra szánt jelöletlen tojások

Előkerültek azok a jelöletlen tojások, amelyeknek az iszapkatasztrófa által sújtott Kolontáron lévő létojásüzembe való szállítás közben veszett nyomuk.

Segélykoncertek: cseppek a(z) (iszap)tengerben?

Fel se merüljön senkiben, hogy a vörösiszap-katasztrófát meg akarják lovagolni a hazai zenészek.

Segélykoncertek: csepp az (iszap)tengerben?

Fel se merüljön senkiben, hogy a vörösiszap-katasztrófát meg akarják lovagolni a hazai zenészek.

Vörösiszap: a kormány az év végéig fenntartatná a veszélyhelyzetet

A kormány indítványozza, hogy az Országgyűlés az év végéig hosszabbítsa meg a vörösiszap-katasztrófa miatt Veszprém, Győr-Moson-Sopron és Vas megyében elrendelt veszélyhelyzetet.

Új, egyedi fotók az iszapkatasztrófa helyszínéről

A vörösiszap áradat óta 11 nap telt el.

Vörösiszap: minden készen áll a kolontári lakók visszaköltözéséhez

Minden készen áll ahhoz, hogy péntek déltől visszatérhessenek otthonukba azok a kolontári lakosok, akik majd egy hete kényszerültek elhagyni házukat az ajkai zagytározóból kiömlött vörösiszap okozta katasztrófa miatt - Dobson Tibor kármentesítési szóvivő péntek.

Virítsd a lóvét!

Szögezzük le, mindenki azt csinál a pénzével, amit akar, de az a magyar milliárdos, aki hirtelen felindulásból nem építi újjá Devecsert, szerintem szexuálisan aberrált, és a társadalom szempontjából teljesen haszontalan.

Ma déltől térhetnek haza a kolontáriak

Pénteken 12 órától települhetnek vissza Kolontárra a lakók, akik a vörösiszap katasztrófa miatt kényszerültek otthonuk elhagyására.

WHO szakértők dolgoznak a vörösiszap egészségügyi kockázatának felmérésén

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakértői csoportot küldött Magyarországra azzal a céllal, hogy szakmai támogatást nyújtson a magyar kormánynak az október 4-én kiáradt vörös iszap rövid- és hosszú távú egészségügyi hatásainak a felmérésében.

Pénteken térhetnek haza a kolontáriak

A vörösiszap katasztrófa után továbbra is veszélyeztetett Kolontárra legkorábban pénteken térhetnek haza a kitelepített emberek.

Iszapkatasztrófa: péntektől feltámad a szél! A zalai szállodákban nincs pánik

Tény, a vörösiszapról, hatásairól sokan érdeklődnek utazás előtt a hotelekben, az azonban rémhír, hogy a külföldi turistacsoportok tömegesen mondják le üdüléseiket.

Vörösiszap-katasztrófa: Kilencre emelkedett az áldozatok száma

Újabb áldozata van a vörösiszap katasztrófának, az egyik idős sérült vesztette életét az ajkai kórházban - közölték a hatóságok.

9-re nőtt az áldozatok száma

Szerda délelőtt nem sokkal fél tíz előtt elhunyt az a kolontári idős lakos, akit az ajkai kórházban ápoltak az iszapömlés következtében elszenvedett sérülései miatt.

Iszapkatasztrófa: még Dante poklán is túltesz

A zalai önkéntesek döbbenetes pusztulás nyomait látták az iszapkatasztrófa helyszínén.

Vörösiszap, katasztrófa, bank, biztosító, marketing

Az persze fel sem merül, hogy miként az emberek elvesztették mindenüket, visszahozhatatlanul, úgy a bank is vállalja fel a veszteséget.

Iszapkatasztrófa: Összeért a gát, kinevezték a katasztrófavédelmi kormánybiztost

Kolontárnál összeért az a gát, ami az esetleges újabb vörösiszap ömléstől védi meg a veszélyeztetett települést.

Épül a Kolontárt kettészelő töltés

A súlyos vörösiszap katasztrófát követő hatodik napon, október 10-én Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár vezetésével a sajtó munkatársai is megtekinthették a Kolontárt kettészelő védgát építését.

Vörösiszap katasztrófa - Nyolcra nőtt a halálos áldozatok száma

A rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezte az előzetes letartóztatását a Mal Zrt. vezérigazgatójának - jelentette be Orbán Viktor kormányfő hétfőn napirend előtt a parlamentben.

Őrizetben az iszapvezér!

Őrizetbe vette a rendőrség Bakonyi Zoltánt, a Mal Zrt. vezérigazgatóját, és kezdeményezte előzetes letartóztatásba helyezését – jelentette be Orbán Viktor.

Amire valóban szükségük van az iszapkárosultaknak!

A Zöld Pardon összefogása a vörösiszap-károsultakért.

Légifelvételek az iszapkatasztrófa helyszínéről

Kolontár, Devecser, az átszakadt gát és a vörösiszappal elöntött területek egyaránt látszanak azon a légifelvételen, ami mától látható.

Körültekintő adományozásra figyelmeztet a rendőrség

A vörösiszap katasztrófa károsultjaiért megmozdult az ország, de sajnos vannak, akik az emberek segítőkészségét kihasználva, törvénytelenül próbálják meg a saját javukra fordítani a rendkívüli helyzetet.