Afrikai sertéspestis pusztít Ukrajnában

Afrikai sertéspestis vírusát mutatták ki a napokban Nagyszőlősön elhullott vaddisznók tetemeiből.

Védőoltásokkal segíti a kormány Kárpátalját

Oltóanyagok beszerzéséről döntött a kormány a kritikus kárpátaljai immunizációs helyzet kezelése és a Magyarország határain túlról érkező járványügyi kockázatok csökkentése érdekében.

Magyar Házakat építtet a kormány 3,5 milliárdból Kárpátalján

Kárpátaljai Magyar Házak kialakításáról döntött a kormány, mindez a Magyar Közlönyből derült ki.

30 milliárd forint a kárpátaljai vállalkozók támogatására

Magyar Levente, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára és Brenzovics László Beregszászban ünnepélyes keretek között aláírták a magyar kormány által indított, 30 milliárd forint (kb. 100 millió euró) összegű Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Program...

Össze-vissza-tartozósdi

Tegnap lezajlott a nemzeti összetartozás céljaira kinevezett nap. Mind a 24 órában. Aztán persze jöttek a reflexiók és reflexiók reflexiói. A tudósítások arról, mait a politikusok mondtak. Nem egy esetben olyan sületlenségeket, amik legfeljebb a nemzeti és illiberális demokraták számára bírnak pozitív üzenettel.

5,2 milliárdot ad a kormány kárpátaljai gazdaságfejlesztésre

Nyárra várhatóak a kárpátaljai gazdaságfejlesztési program első pályázatai, amelyek prioritásai között a turizmus fejlesztése, a mezőgazdasági termelés növelése, valamint a kis- és középvállalkozások erősítése szerepel – közölte Grezsa István, a területért felelős kormánybiztos az MTI-vel.

2 milliárd forintot fordít a kárpátaljai gazdaságfejlesztésre a kormány

A kormány a kárpátaljai gazdaságfejlesztési stratégiában megfogalmazott célok megvalósításához 2016-ban 2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít, a 2017-re és 2018-ra vonatkozó keretet később rögzítik.

Hatalmas gázrobbanás a Magyarországra tartó vezetéken

Péntek délelőtt robbanás történt a Szojuz (orenburgi) nemzetközi földgáz-vezeték kárpátaljai szakaszán.

Torgyán visszahódítaná Kárpátalját

Nem bír leállni: a pártpolitikától visszavonult, 83 éves Torgyán József volt Kálmán Olga vendége az ATV tegnap esti műsorában .

Ide minden magyarnak el kell jutnia egyszer!

A magyar-ukrán határon átkelve különös világba csöppenünk.

Az ördög és a részletek

Előbbi az utóbbiakban lakozik, mint tudjuk.

Miről hallgatnak? Mit kapott a szélsőjobb?

egy másik elhallgatott adat is lehet a jelenlegi hallgatás mögött.

Kárpátaljai Népköztársaság? A Jobb Szektor kiprovokálta Ukrajna magyar bölcsőjében a szeparatizmust

A Jobb Szektor először a helyi kiskirályok konfliktusát provokálta ki, majd egészében az ukrán hatalmi szerkezet gyengeségét emelte a felszínre, ezáltal úgy tűnik nagyon veszélyes folyamatokat indított be a „kontinetális Ukrajnától” külön elterülő régióban.

Torgyán József felajánlaná Magyarországot Szűz Máriának és visszavásárolná Kárpátalját

Szavak sincsenek arra, mennyire hiányzik Torgyán József a magyar politikai életből. A fájó hiány okozta sebeket most Kálmán Olga tépte fel azzal, hogy behívta az Egyenes Beszédbe a Kisgazdák korábbi vezetőjét.

Semjén: több mint 650 millió forintos támogatás a kárpátaljai magyarságnak

Több mint 650 millió forinttal támogatja a kormány a kárpátaljai magyarságot a kialakult nehéz helyzetre tekintettel – mondta Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes hétfői budapesti sajtótájékoztatón.

Így telnek a hétköznapok az ukrán válság közepette

A háború sújtotta Ukrajnában a nemzeti valuta, a hrivnya leértékelődése és erős ingadozása miatt jelentősen emelkedtek az árak, ami nehéz helyzetbe hozta az egyre inkább elszegényedő lakosságot.

"Magyarországnak is vannak kiegyensúlyozatlan politikusai"

Viktor Baloga, az ukrán parlament képviselője, Kárpátalja legbefolyásosabbnak tartott politikusa nyilatkozott szombaton a Fakty.ictv.ua ukrán internetes hírportálnak. Arról kérdezték az ukrajnai megye volt kormányzóját, egykori ukrán katasztrófavédelmi minisztert, hogy eddig 94 ezer kárpátaljai lakos kapott magyar állampolgárságot.

Nem tudható hány kárpátaljai magyart érint a mozgósítás

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke azt reméli, hogy a kárpátaljai magyarok behívása az ukrán hadseregbe a január 20-án kezdődő újabb részleges mozgósítás során - a tavalyihoz hasonlóan - nem lesz aránytalan.

Kárpátaljai parancsnok: akik nem szeretnének bevonulni, támogassák anyagilag a hadsereget

Háromezer, 20 és 60 év közötti katonaviselt vagy katonai szakképesítéssel rendelkező hadköteles személyt hívnak be az ukrán hadseregbe Kárpátaljáról a részleges mozgósítás január 20-án, kedden kezdődő negyedik hullámában, jelentette ki Ivan Vaszilcjun ezredes, a megyei hadkiegészítő parancsnoka ungvári sajtótájékoztatóján.

Félezer kárpátaljai bújt ki eddig a mozgósítás alól

Sajtótájékoztatót tartott ma Ungváron Ivan Vasziljcun, megyei hadkiegészítő parancsnok.

Ukrán külügyminiszter: büntetni fogják a kettős állampolgárokat a határon

Hamarosan büntetéssel kell számolniuk azoknak az ukrán állampolgároknak, akik kettős állampolgárokként lépik át Ukrajna és az Európai Unió határát, miután az ukrán-magyar határon bevezetik a közös vámellenőrzést – jelentette ki Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter hétfőn Ungváron.

Oroszországi rabságba adtak el kárpátaljaiakat

A rendőrség által leleplezett bűnbanda az évek során mintegy 70 ukrán állampolgárt – köztük fiatalkorú lányt és várandós anyát is – juttathatott át Oroszországba, ahol rabszolgákként dolgoztatták őket.

A Fidesz továbbra is kiáll a kárpátaljaiak mellett

Brenzovics Lászlóval, a KMKSZ elnökével találkozott a Fidesz–KDNP EP-küldöttsége Brüsszelben, Bocskor Andrea fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő meghívására – közölte csütörtökön a politikus irodája.

Putyin bérgyilkosára gyűjtenek Kárpátalján

Eredeti pénzkereseti módszert ötöltek ki a kárpátaljai Técsőn.

Orbán Viktor részt vesz és tárgyalást folytat

Orbán Viktor pénteken részt vesz a beregszászi magyar főiskola tanévnyitó ünnepségén, és tárgyalást folytat a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökségével, a programokon részt vesz Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is – közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár...

Balog Zoltán: aki iskolát épít, az maradni akar

Aki iskolát épít, az maradni akar, és azt akarja, hogy mások is maradjanak, akik az iskolába járnak – jelentette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szombaton a Beregszászhoz közeli Nagyberegen, ahol felavatta a helyi református líceum felújított és kollégiummal kibővített épületét.

A Jobbik tagadja a szövetségét a szélsőséges ukrán Szabadság Párttal

Semmilyen szövetség nincs a Jobbik és az ukrajnai Szabadság (Szvoboda) párt között – reagált a Jobbik alelnöke Darcsi Karolina beregszászi politológus cikkére, amelyben a kárpátaljai közvélemény felháborodásáról ír, amiért a Jobbik, karöltve a nacionalista szabadság párttal destabilizálni akarja a politikai helyzetet.

Illegális lesz a magyarság Kárpátalján?

Törvénytervezetet nyújtottak be Az Ukrán Legfelsőbb Tanácshoz külföldi zászlók használata ellen Ukrajnában.

Ukrán szerződéses katonák magyar zászlót loptak

Még április 1-jén 16:00 óra környékén Gecse község temetőjének emlékművéről eltulajdonotották a magyar nemzeti zászlót.

Vereckei-hágó – Vereckei honfoglalási emlékmű

A Vereckei honfoglalási emlékmű nem szép. De valószínűleg nem is az a dolga neki, hogy szép legyen. Más miatt készült, többtonnás súlya nem az esztétika mérlegét nyomja. Valami mást nyom, azt viszont eléggé erősen. Nyomja a tájat, nyomja a lelket, tolja maga előtt a történelmet és vonszolja maga után a politikát. Nem...