Kikapcsoltatja a fényt az alagút végén a kormány

A közvilágítás költségeinek megnyirbálásáról szóló döntésről postai úton tájékoztatja a kancellária a választópolgárokat. Az A/5-ös méretű papírra fekete festékkel nyomott üzenet puritán dizájnja is azt az üzenetet hordozza, hogy a kormány nem csak a szavak szintjén kötelezte el magát a költségvetés kiadásainak...

Veres János útjára léphettek a szerbek

Az új szerb kormány a hiányadatok meghamisításával vádolja az előzőt, kivéve Ivica Dačićot, aki mindkét kormánynak tagja, mert ő nem tudott semmiről.

Meg kell számolni a lovakat a kórházakban - ez Balog Zoltán minisztériumának az utasítása

Én meg azt szeretném, ha a minisztériumokban az ökröket, a Parlamentben pedig a birkákat is megszámolnák.

Módosul a költségvetés: a kultúrát is érinti

A városi kulturális bizottság tárgyalta szerdán azt a költségvetési módosításra tett előterjesztést is, amelynek zárolásra szánt tételei a kultúrát is érintik.

Felújítanák a Mágocsi óvodát

Nem kevesebb mint 126 millió forintból újíthatják fel a Mágocsi utcai óvoda épületét.

Költségvetés 2012: stabilitás és a fenntarthatóság

Az idei év költségvetése jelentette a fő napirendet a gyulai képviselő-testületének csütörtök délelőtti, soron kívüli ülésén.

Gyulavári: költségvetés és buszmenetrend

Két fontos témáról tárgyalt hétfő délután a gyulavári részönkormányzat a városháza ovális termében.

Gajda Róbert: optimista képviselő

A költségvetés stabilizálását tartotta az egyik legfontosabb eredménynek képviselői sorozatunkban Gajda Róbert, a belváros képviselője, a 2011-es évben.

Hoppá! Milliárdos többlet az orosz költségvetésben

Több mint 400 milliárd rubel többlettel zárta a 2011-es évet az orosz állami költségvetés - közölte a pénzügyminisztérium.

850 milliós hiány Nagykanizsán

Működési hitelt vett fel Kanizsa önkormányzata.

Az unortodox gazdaságpolitika vége

Lehet magyarázgatni, lehetek másra fogni a helyzetet, egy azonban biztos: a kormány beismerte, hogy az unortodox gazdaságpolitikája megbukott.

32 órás műszak a parlamentben alvással, jógával és rengeteg kávéval (képekkel)

Éjszakába nyúlt a munka törvénykönyvének vitája a minap a parlamentben.

110 százalékig bíznak Matolcsyban

Lázár János szerint az elmúlt hét eseményeinek tükrében még inkább bíznak Matolcsyban.

Már készül az ország új növekedési terve

Matolcsy Siker a Kárpát-medencében címmel tartott előadást.

Egy bóvli ország

Orbán távozásával azonban nem csak a gazdaságpolitika bukna, de bukna a Fidesz által sulykolt politika is, hogy egyedül is képesek vagyunk nagyok lenni.

Költségvetés, fásítás, aszfaltozás váriban

Négy napirendi pontot tárgyalt a gyulavári részönkormányzat hétfő délutáni ülésén.

MSZP: már most megbukott a költségvetés

Elhibázottnak nevezte az Orbán-kormány gazdaságpolitikáját csütörtök délutáni, békéscsabai sajtótájékoztatóján Varga Zoltán, az MSZP megyei elnöke.

Gyurcsány és Szijjártó a költségvetésen vitáztak

Először szólalt fel független képviselőként az Országgyűlésben Gyurcsány Ferenc csütörtökön.

Fokozott adóellenőrzés várható az év végéig

A költségvetési hiány csökkentése érdekében az adóhatóság fokozott figyelme az áfacsalók leleplezésére és az áfatartozások behajtására irányul.

Mesterházy a költségvetés visszavonását követeli

Vonja vissza és dolgozza át a jövő év költségvetés tervezetét a kormány - összegezte a szocialista képviselőcsoport informális ülésén elhangzottakat keddi soproni sajtótájékoztatóján Mesterházy Attila pártelnök.

Spórolásról beszél, de ugyanannyit költ magára a kormányzat

Elolvadt a magánnyugdíjpénztáraktól besöpört summa, 1400 milliárd forint fölött van a költségvetés idei, valós hiánya, és több mint 670 milliárd forinttal tér el a kormányzat és a gazdasági szakemberek GDP-becslése, miközben stabilan csökkentek az adóbevételek.

Bajnai: A kormány gazdaságpolitikája zsákutcába jutott

A kormány gazdaságpolitikája zsákutcába jutott - áll abban a közleményben, amelyet Bajnai Gordon titkársága juttatott el hétfőn az MTI-hez.

LMP: Ez nem költségvetés, hanem pénzbehajtás

Az LMP véleménye szerint a Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által pénteken bejelentett büdzsé „nem egy országvédelmi költségvetés, hanem egyszerű pénzbehajtás”.

A Btk. módosítás több új pénzügyi bűncselekménnyel ajándékozza meg az adózókat

A díszes kis dobozok közül ezúttal kettőt bontunk ki a költségvetési csalás és az ehhez kapcsolódó felügyeleti vagy ellenőrzési kötelezettség elmulasztása szabályainak ismertetésével.

NEM lesz adóemelés???!!!???

A 2012 évi költségvetés legfontosabb elemei.

Oszkó szerint a valós hiány sokkal nagyobb lehet

Oszkó Péter szerint akár 200 milliárddal nagyobb lehet a hiány, mint amit Matolcsyék állítanak

EVA: 83 milliárd forint bevétel

Egyszerűsített vállalkozói adóból (eva) júliusban 36,3 milliárd forint, az első hét hónapban 82,6 milliárd folyt be a költségvetésbe a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartási adatai szerint.

A spekulánsok adója? - Pénze lesz Sávolynak a Balatonringből

Habár a Balatonring ez idáig nem épült meg, a település mégis csak megharcol a bevételeiért.

Nincs pénz, nem lesz mezővárosi találkozó

A hagyományokkal ellentétben a pénzhiány miatt idén nem lesz mezővárosok találkozója Zalakomáron.

A Jövő Városa saját jövőjét éli fel

Soha ilyen szigorú figyelmeztetéseket nem tett még az önkormányzat könyvvizsgálója az V. kerület költségvetési rendeletét véleményező jelentésében, mint 2010-ben.