Megjelent 2010 egyik legjobb szépirodalmi műve, A Szoba

A The Irish Times szerint "Elbűvölő, vicces...

Annyira rémes, hogy az már szórakoztató

Hunter S. Thompson és ügyvéd barátja elindul Los Angelesből Las Vegasba, hogy az író/újságíró beszámolót készítsen a híres sivatagi autóversenyről, valamint, hogy "megtalálják az Amerikai Álmot".

A túlélés és felderítés kézikönyve

A vadon törvényeiben Bear Grylls feltárja azokat a titkokat, amelyeket a felderítéssel és természetjárással töltött évei alatt ismert meg.

El Camino: Az út, ami hazavisz

Sándor Anikó átlagos, középkorú nő volt, amikor is gondolt egyet s maga mögött hagyta egész addigi életét, munkáját, a teljes létbiztonságot.

Ulickaja: Oroszországban ma is sok sztálinista van

Sztálin halálától a gorbacsovi időkig játszódik Ljudmila Ulickaja új regénye, az Imágó, amelyet az orosz író szerda este 6 órakor személyesen mutatott be a fővárosi Puskin moziban, majd dedikálta is művét.

Ötből egy gyerek még sosem kapott könyvet

Egy friss felmérés szerint a 8-17 év közötti brit gyerekek jelentős része sosem olvas az iskolai kötelezettségein kívül.

Soma: az olvasás kilépés a valóságból

Elindult a Népszabadság közreműködésével egy új, kéthetente bővülő könyvsorozat, Régi Csibészek címmel.

Keith Richards élete

Keith Richards, a Rolling Stones gitárosa a rock történetének egyik legismertebb figurája.

A sötétség örökösei

"Elengedni és eltűnni a végtelen sötétségben, ahol nem él semmi, ahol alig van levegő..."

Mi a földi küldetésed? Most megtudhatod!

Aki elkezd ezotériával foglalkozni, az előadások, a könyvek, a tanítások hallatán egy idő után szinte törvényszerűen aziránt fog érdeklődni, hogy mi az ő küldetése, sorsfeladata.

A nők azért olvasnak többet, mert gazdagabb a fantáziájuk?

A statisztikák szerint a nők többet olvasnak férfitársaiknál.

Kiadják Conan Doyle első regényét

Megszületése után több mint 125 évvel először adják ki Conan Doyle első regényét, amelyet The Narrative of John Smith (John Smith elbeszélése) címmel írt.

"Ha vesznek is valamit, akkor is az akciósból"

A változékony időjárás miatt kevesebben voltak kíváncsiak a 82. Ünnepi Könyvhét és a 10. Gyermekkönyvnapok programjaira vasárnap délután.

A számítógép csökkenti az olvasási készséget?

A kisiskolások a videójátékok és a gép előtt ülve szép lassan elfelejtenek olvasni.

Mit árul el rólad a könyvespolcod?

Mintegy 30 éve tárolja millió szobában a könyveket a jól ismert Billy könyvespolc az Ikeától és szintén ilyen régóta vetődik fel sokakban ugyanaz a kérdés...

A boszorkányság nagykönyve - Mi is valójában a boszorkányság?

A boszorkányokkal kapcsolatban mindmáig él az az alapvető téveszme, hogy csúnyák, öregek és gonoszak, legalábbis a gyermekmesékben így van.

KIMTE - Fantasy díj - Kérdőív

A Karcolat Irodalmi és Művészeti Tehetségkutató Egyesület (KIMTE) a közreműködésed kéri egy rövid közvéleménykutatásban.

Gyűjtse össze Ön is a kedvenc regényeit!

Mindannyian magunkban hordozzuk az emlékezetes olvasmányok élményét, kivált azokét, amelyek életünk különböző szakaszaihoz kötődnek.

Ismerd meg személyes kristálykódodat!

A drágakövek, kristályok gyógyító erejét az emberek évezredek óta ismerik és használják.

A ti kedvenceitek :) | angolgyerekkönyvek.hu blog

Összesítettük a szavazataitokat, amelyet a kedvenc angol könyvetekkel kapcsolatban adtatok meg.

Ingyenes ezoterikus letöltések az Ezoteric Portálról

Az Ezoteric Portál -mint a neve is mutatja-, egy ezoterikus témájú weboldal, ahonnét különböző e-könyveket, tanulmányokat, zenéket, illetve szoftvereket tölthetsz le.

A sztár, a lúzer és aki az anyját kereste - Molnár Anikó és a pasik

Molnár Anikó nevét gyakorlatilag mindenki ismeri, annak ellenére, hogy semmi különöset nem tett le az asztalra.

Mellbedobás - Molnár Anikó önéletrajza

Molnár Anikó a Való Világnak köszönhetően lett ismert.

Egy nagy szájú nő élete - Geronazzo Mária

Nem is olyan régen - talán egy-két éve - a hazai celebvilág újabb taggal bővült: a nagyszájú nőként elhíresült Geronazzo Máriával, aki hatalmas száját többszöri plasztikai sebészeti beavatkozásnak köszönheti, olaszos hangzású nevét pedig legutolsó férje révén kapta.

Tankönyv - A rock and roll rugói Tankcsapda 1989-2004

A Tankcsapda az egyik legnépszerűbb hazai rockzenekar, akik a tavalyi évben ünnepelték a huszadik születésnapjukat. A csapat egykor hobbizenekarként alakult Debrecenben, de hamarosan kezdték komolyan venni a zenekari munkát és megjelent az első albumuk is, a Baj van demó. Kezdetben punkzenét játszottak, a jól ismert Tankcsapda-hangzás az...

R-Go - Szikora és bandája

Az R-GO a 80-as évek első felének egyik legsikeresebb pop-rock csapata volt, amely keverte a rockzenét a latinos dallamokkal, és egy nagyon egyedi hangzásvilágot hozott létre, a csikidamot.

Bikini - Az első tíz év 1982-1992

A Bikini az egyik legnépszerűbb rockzenekar a nyolcvanas évek óta.

Az út vadabbik felén - A Hobo Blues Band 30 éve

A Hobo Blues Band 2008-ban ünnepelte fennállásának 30. évfordulóját.

Cseh Tamás (Bérczes László beszélgetőkönyve)

Cseh Tamás soha nem volt celeb, nem írtak róla naponta az újságok, mégis mindenki tudta, hogy kiről van szó. Előadói

A negyedik lövés - Zámbó Jimmy halálának körülményei

Zámbó Imre (Jimmy) énekes lénye máig megosztja az országot: vannak, akik nagyon szeretik, mások pedig viszolyognak tőle, de rendkívüli hangja senkit nem hagy hidegen.