Pályázattal teljesíti ígéretét a kormány?

Az Orbán-kormány megalakulásakor több jól hangzó ígéretet tett, ezek egyike volt, hogy a közbiztonság tekintetében két héten belül érezhető változásokat tapasztalhatunk.

Pályázat egyes települések közbiztonságának javítását célzó együttműködéshez kapcsolódó támogatások elnyerésére

A pályázat célja: Borsod-Abaúj-Zemplén megyei és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei települések, valamint e megyék területén kívül a kiemelten veszélyeztetett települések közbiztonságának javítása, ennek érdekében a közbiztonság fenntartásában közreműködő hatóságok, helyi önkormányzatok, társadalmi szervezetek...

A magyar börtönipar - Mindennapi Bűnmegelőzés

A kormány a közbiztonságot javító intézkedéseinek legújabb megnyilvánulása a T/580-as törvényjavaslat, amely jelentős változásokat iktat be a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX.

Romák a közbiztonságért

Romák dolgoznak a közbiztonságért a borsodi Sátán.

Rendőrt akartak - megkapták

Három falu lakossága a közbiztonság javulását reméli.

„Elvárható, hogy sötétedés után bárki nyugodtan haza tudjon menni”

A borsodi megyeszékhelyen közbiztonsági pontokat alakítottak ki, együttélési kódexet vezettek be, „a nyugodt és biztonságos városi élet megteremtése céljából”. Miskolc gondjairól és eredményeiről Káli Sándor polgármester számolt be a hvg.hu-nak adott interjúban.

Elcsípett zsiványok és megelőzött bűnök

Főleg ott van gond, ahol az önkormányzat is szegény.

Bekamerázták a zalai kisvárost

Zalaszentgróton a közbiztonság javulását várják a kamerarendszertől, melyet az önkormányzat csütörtökön adott át használatra a rendőrségnek.

A társadalmi tőkéről - Mindennapi bűnmegelőzés

Újra meg újra azt érzem ennek a blognak a bővítése közben, hogy az egyes bejegyzések egymásba érnek.

Biztonság és rend II. - Mindennapi bűnmegelőzés

Felháborítónak találom, ahogy a rendszerváltás óta a kormányok a közbiztonság kérdését kezelik.

Ne csak óvd, tegyél is érte: lakókörnyezetünk (sz)épsége - Mindennapi bűnmegelőzés

Egy korábbi bejegyzésben, amelyben a Szomszédok Egymásért Mozgalomról esett szó, említettem, hogy összefogással nem csak saját és családunk biztonsága valósulhat meg, hanem életünk minősége is számottevően javulhat.

Biztonság és rend programja - Mindennapi bűnmegelőzés

Már az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban folytatott egyhónapos munkám során találkoztam ezzel - az akkor még tervezet állapotában lévő - programmal.

A BKV-nak nincs joga bekamerázni a járműveit - véli az ombudsman

Nem arról foglalt állást az adatvédelmi ombudsman, hogy jó vagy nem jó a BKV járművek bekamerázása, hanem arról, hogy van-e joga hozzá a közlekedési társaságnak.

Támadás a vasútállomáson - "Ilyet nem mondhat egy rendőr"

A Budapest-Soroksári úti MÁV-állomás és környéke igen veszélyes, az elmúlt években több támadás is történt a területen.

Továbbra is jó a közbiztonság Balatonnál

Itt a strandszezon, turisták özönlik el a magyar tengert, s többszörösére nő a Balaton-parti városok forgalma, mellyel egy időben a bűnözők is feltűnnek.

Ahol a nyaraló, ott a bűnöző is - Közbiztonság a magyar tenger partján (grafikával, fotókkal)

nyár első hónapjában emelkedett ugyan a turisták száma a zalai Balaton-parton, ám az igazi szezon még hátra van.

Vagyonőrök terelgetik a hajléktalanokat Budafokon.

Vagyonőrökkel tüntettené el a hajléktalanokat az önkormányzat.

Gumibot a közterület-felügyelőknek, gázspray a polgárőröknek

A közterület-felügyelő gumibotot, a polgárőr gázspray-t tarthat magánál, ha a parlament elfogadja a kormány új közbiztonsági csomagját - írja a Népszabadság.

Tudtad? - Már senki sincs biztonságban, avagy rablás az oviban

"Tegnap délután, a II.

Monok polgármesterének levele Draskovics Tibor miniszterhez

Szepessy Zsolt Monok polgármestere szerkesztőségünkhöz is eljutatta a közbiztonsággal kapcsolatos, Draskovics Tibor miniszternek elküldött levelét.

Több rendőr van Miskolc utcáin, mint amennyi látszik

Utcára küldtünk minden olyan rendőrt, aki a hivatali munka során nélkülözhető.

"Olaszliszkáról Kiskunlacházán át Veszprémbe vezetett az út"

"Embertelen, visszataszító, épp ésszel felfoghatatlan."

Tömegoszlatásra 3,2 milliárd, közbiztonságra 2 milliárd

Durvulnak a magyar hétköznapok: 20-30-an támadnak lapátokkal rendőrökre Hevesen. Vér folyik Veszprémben, válogatott sportolót késelnek halálra. Életveszélyes állapotban kerül kórházba egy férfi, akit egy 12 és egy 18 éves fiú késel meg Kőbányán. (Ez csak három hír az elmúlt 24 órából.)

Helyszíni tudósítás Veszprémből

A csípős szélvihar és havazás dacára kb.

"olyan ideges vagyok, hogy leütöm..."

- Ha eltöröm az állad, nem fogsz vigyorogni, most kaptam nyolc hónap börtönt, esküszöm, eltöröm az állad, hülye veréb!

Kevermesen is sétába kezd a Magyar Gárda

A Magyar Gárda Mozgalom Békés Megyei Bajcsy-Zsilinszky Endre Zászlóalja november 24-től Kevermesen is megkezdi „közérzetjavító, egészségügyi sétáit”.