Az állam 35 évre magánkézbe adná az autópályák üzemeltetését

2000 kilométernyi útszakaszról van szó. Az indoklás szerint azért van erre szükség, mert az uniós források erre nem lesznek elegendőek.

Alacsonyabb nyugdíj vagy magasabb korhatár vár a gyermektelenekre? Új javaslat született

Sok sebből vérzik a jelenlegi nyugdíjrendszer, ezek közül az egyik, hogy az aktívak járulékfizetésére épül, de nem veszi számításba a jövő járulékfizetőinek, azaz a gyermekek felnevelésének költségét - figyelmeztettek egy szakmai beszélgetésen szakértők.

1144 milliárd forint az első negyedéves államháztartási hiány

A járványügyi védekezés, a vakcinabeszerzések és a gazdaság újraindítását szolgáló intézkedések következtében 1144,1 milliárd forintos hiánnyal zárt március végén az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere - közölte pénteken kiadott gyorstájékoztatójában a...

Magyar rejtély: egyre többet oltunk, mégis egyre több az áldozat

Március második felében itthon volt messze a legmagasabb a Covid-áldozatok napi száma lakosságszámhoz mérten térségünkben, egyúttal sajnos világelsők is lettünk ebben a tekintetben.

Kiábrándító adat érkezett: úgy csökkent a magyarok bére, hogy közben mégis nőtt

A napokban frissítette tagállami statisztikáját az Eurostat a 2020-as nettó átlagbérekre vonatkozóan.

63 milliárd a Ligetre, 45 milliárd új sportcsarnokra: megpörgették a pénzt a nemzeti vagyon körül

A nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter irányítása alá tartozó költségvetési fejezetekben is nagy átrendezésekről döntött a kormány.

Óriási rendezgetés: több mint 300 milliárd forint sorsa dőlt el az éjjel

A rég kiürült Gazdaságvédelmi Alapból 261 milliárd forintot vettek ki, további átrendezésekkel további közel 45 milliárd forintot pakolásztak át. A legnagyobb nyertesek között természetesen ott a sport, de sok jutott vasúti költségtérítésre, vasútfejlesztésre, a Budai Vár építkezéseire, az Eximbank tőkeemelésére is....

Parragh László bemondta, a kormány megcsinálta: újabb csapás az önkormányzatokra

Nem vethetnek ki új adókat, a meglévőket pedig nem emelhetik egy tegnapi kormányrendelet értelmében.-----

Rendkívüli bejelentés: éjfél és reggel 5 között kijárási korlátozás lép életbe

Orbán Viktor a keddi kormányülést követően Facebook-videóban jelentette be a rendkívüli járványvédelmi intézkedéseket.

Pintér Sándor januártól minden adatot tudni fog az orvosokról is - Máris átírja a kormány az egészségügyi törvényt

Személyzetpolitikai célból januártól élesedik a Kormányzati Személyügyi Döntéstámogató Rendszer a belügyminiszter felügyelete alatt. Ide minden adatot fel kell majd töltenie az egészségügyi szolgáltatónak is a foglalkoztatottakról. Az informatikai fejlesztést sem akárkire bízták...Alapvetően egy több éve tartó hatalmas...

Kövér László hivatala 136 millióért vesz gyapjúszőnyegeket

Az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerbe feltöltött dokumentum alapján a 8 darab, összesen 269 négyzetméter területnyi szőnyeg az Országház Nándorfehérvári termébe és annak előterébe, valamint a Pázmándy termébe kerül majd.

60 milliárdos uniós pénzből kezdik felújítani a kórházakat

Ennyi jut 17 állami fenntartású fővárosi egészségügyi intézmény fertőtlenítő célú korszerűsítésére, noha az év elején még több mint kétszer ennyit helyezett kilátásba a miniszterelnök.Orbán Viktor még januárban, az idei első Kormányinfón jelentette be, hogy minden más egészségügyi fejlesztést meg kell előznie az...

Megváltoztatja a hitelmoratórium szabályait a kormány

Megint a bankokon csattanhat az ostor.Figyelemre méltó üzenete volt a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergelynek a hitelmoratórium alakulását illetően.

Szíjjártó: ha nem a legjobb lett volna, akkor Magyarország nem fogadta volna el a brüsszeli megállapodást

A Hét videójában lapunk is foglalkozott azzal a kérdéssel, vajon Orbán Brüsszelben hatalmasat nyert, vagy egy orbitálisat bukott a helyreállítási alapról született megállapodás elfogadásával.

Simicska Lajos utolsó cége még veszteséges, de erősödik

Egyelőre úgy tűnik, hogy nem jött be Simicska Lajosnak a lótenyésztés, ugyanis Orbán Viktor egykori barátjának és szövetségesének egyetlen megmaradt cége, a Hárskúti Mezőgazdasági Zrt. 2019-ben is veszteséggel zárt.

Palkovics László: Egymillió embernek már segített a kormány

Palkovics László innovációs miniszter szerint már legalább egymillió emberen segítettek valamilyen formában, de a közmunkás is több lehet.Palkovics László kifejtette: 2010-hez képest a múlt évben már 800 ezerrel több embernek volt munkája Magyarországon, s ennek a munkaalapú gazdaságnak és társadalomnak a fenntartása a cél...

400 óra túlszolgálat - Aktiválta a rabszolgatörvényt a kormány a hadseregnél

A túl szolgálat naptári évenként 400 óra lehet - csak egy apró bejegyzés abban a kedd este a parlamentnek benyújtott salátatörvényben, amely a honvédek jogállásáról szóló törvényt is módosítana.

Lex Dézsi: félembert kapnak a győriek

Magyarország nagyvárosai és a budapesti polgármesterek között Dr. László Imre, Újbuda polgármestere az egyetlen személy, aki el tudja képzelni, milyen lehet egyszerre az önkormányzat élén állni és gyógyítani.

Megmutatjuk, miért drágább mindenkinél a nyugdíjasok élete

Többszörösen is előnytelen helyzetben vannak a magyar nyugdíjasok és ma már nemcsak az alacsony mértékben emelkedő ellátások jelentik a problémát.

2050-ig tervez a kormány - formálódik a magyar klímastratégia

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium az év végéig kidolgozza a klímasemlegesség 2050-es eléréséhez szükséges Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégiát a szerdai kormányülésen elfogadott energia- és klímapolitikai dokumentumok alapján - mondta Palkovics László, a tárca minisztere.A miniszter felidézte, hogy a kormány elfogadta...

Most 64 milliárd forintot osztogatott szét a kormány

Az év végi időszak ma már szinte hagyományosan a költségvetési osztogatások ideje, ilyenkor átcsoportosítások révén pluszforráshoz juthatnak egyes területek, támogatott szervezetek, intézmény.

Meddőségi központokat államosít a kormány

Néhány nappal ezelőtt Novák Katalin a Nézőpont Intézet népesedéspolitikai konferenciáján közölte: a kormány célja, hogy minden vágyott gyermek megszülessen Magyarországon.

A Liget-projekt, amit leállítottak, de gőzerővel épül

Orbán Viktor szerint nem épül semmi Budapesten, amit a fővárosiak nem akarnak.

Varga Mihály elmondta, mit rontott el az EU

Az unió nemcsak a bevándorláspolitikát rontotta el, hanem a gazdaságpolitikát is - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter.

M3-as metró: Karácsony perelne, de aligha fog

Aligha húzzák ki a szerződésben vállalt jótállás végéig a hármas metró vonalán futó felújított orosz szerelvények.

22 milliós tartozást görget maga előtt az új államtitkár

Július második felében derült ki, hogy az Igazságügyi Minisztérium addigi helyettes államtitkára egy szinttel feljebb léphet, az új miniszter államtitkár posztra javasolja, amit meg is kapott Steiner Attila.Korábban helyettes államtitkárként dolgozott Steiner Attila az Igazságügyi Minisztériumban, július 17-től azonban az uniós...

A nyugdíjasok 2,7 százalékot kaptak, de 3,4 százalékkal drágult az életük

A legfrissebb inflációs adat szerint júliusban átlagosan 3,5 százalékkal nőtt az idősek által vásárolt termékek, szolgáltatások ára.

Három hetet kapnak a miniszterek, hogy kipihenjék magukat

Nem kizárt, hogy a parlamenti képviselők még hosszabb szabadságot kapnak.Július 30.-án ülésezik utoljára a kormány, aztán három hétre nyaralni mennek a miniszterek, hogy legközelebb augusztus 21.-én üljenek újra össze, megkezdve az őszi politikai szezont - közölte a legutóbbi Kormányinfón kérdésünkre Gulyás Gergely...

Mocsárra épül Seszták Miklós meseországa

Az elmúlt években folytatott pénzszórás a valóságban még értelmetlenebbnek tűnik, mint amennyire a hírek alapján gondoltam.

Elkeserítő adat: szerényen sem lehet megélni a minimálbérből

Hiába az elmúlt évek látványos minimálbér-emelése, továbbra sem sikerült elérni azt a célt, hogy a kötelezően adandó legkisebb fizetés meghaladja a létfenntartáshoz szükséges szerény igények fedezetére elegendő értéket.