Dollármilliókat találtak egy házban – mindenki a magáénak érezte a pénzt

Több, mint 43 millió dollárnyi készpénzt talált a nigériai rendőrség egy lakásban.

Milliókat perelt vissza gyermeke apjától Bálint Antónia

Bálint Antónia milliókra perelte be gyermeke apját, miután az "elfelejtett" visszaadni egy jelentős összegű kölcsönt.

Fordítsuk a GDP 6%-át Habony Árpádra

De hol van már a vége annak, hogy ez a tenyérbemászó, papagájnak öltözött ízlésficam fehér tinccsel a hajában, aki 2007-ben (Baán már akkor fontos embernek tartotta úgy, hogy az akkori szakminiszter, Hiller István nem is hallott róla) is pont annyira megkerülhetetlen volt, mint ma, egy egész országot nézhet hülyének?

Norvégiában milliókat kaphatnak a menekültek, ha hazamennek

Akár több millió forintnak megfelelő norvég koronát és a repülőjegy árát is kifizetnék a norvég hatóságok azoknak a menekülteknek, akik hajlandóak visszatérni hazájukba – írja az Origo.

2 millió dolláros álomesküvőn akadt ki a Palesztin Hatóság

A fényűző esküvőn az örömapa a Fatah egyik volt vezetője, Mohammed Dahlan volt. Azzal vádolják, hogy 120 millió dollárt sikkasztott a pártkasszából.

Hende Csaba Szöulba is milliókért utazott

A Figyelő információi szerint a tavalyi évben Hende Csaba honvédelmi miniszter 14 hivatalos úton vett részt.

A nő nyert 7 milliót Sopronban, de a pénzt nem adják oda neki

Nem fizették ki egy nő 25 ezer eurós (mintegy 7 millió forintos) nyereményét egy soproni kaszinóban.

Pályázati milliók: újabb munkahelyeket teremt a DKG EAST Zrt.

A nagykanizsai DKG-EAST Zrt. új szerelőcsarnok építéséhez, s újabb munkahelyek létesítéséhez kapott 174 millió forintos anyagi támogatást a Nyugat-dunántúli Operatív Programból.

Senkinek nem kellett a 818 millió

A 7. játékhéten kézi sorsolással a következő számokat húzták: 4, 9, 29, 64, 65

Mire megy a városvezetés - és az atófizetők - pénze?

A szombathelyi nagyprojektek előkészítése kapcsán táblázatot készített, sajtótájékoztatót tartott a város vezetése arról, hogy az adófizetők bruttó 350 millió forintját az elmúlt három évben mire költötték.

Milliók illegális nyerőautomatákkal

Többmilliós bevételre tett szert illegálisan működtetett pénznyerő-automatákkal egy 31 éves soproni férfi, aki ellen közokirat-hamisítás és adócsalás gyanúja miatt folytat eljárást a pápai rendőrkapitányság

Zalában régen várt új kerékpárutak épülnek

Közel 600 millió forintos támogatással, hat helyszínen épülhetnek újabb kerékpárutak a nyugat-dunántúli régióban.

Világvége hangulat: több millió új influenzás beteg, halottak tízezrei

Valóságos horror forgatókönyvvel állt elő az új típusú influenza németországi terjedésével kapcsolatban az ország egyik legnevesebb járványügyi professzora.

Kétmillió forintot hozott a jótékony nap

Kettőmillió forintos bevétellel zárult a zalaegerszegi aquaparkban rendezett jótékonysági nap.

Folytatódik a sokmilliós csatornázás - Legfrissebb hírek - Zalai Hírlap - zalaihirlap.hu

Folytatódhat a regionális szennyvízprogram.

Végre történik valami: Nettó 152 millióból szélesebb lesz az út

A szűk úton sok baleset történt.

Mi került milliókba a tűzcsapok ellenőrzésekor?

Időnként feszült hangulat uralkodott a Délzalai Víz- és Csatornamű Zrt. hétfői éves beszámoló közgyűlésén, miután a több polgármester bírálta a társaság gazdálkodását.

Káregyhítés: 18 milliót ösztottak szét

A téli rendkívüli időjárás okozta károk ellensúlyozására folyósítandó összeg nagyobb hányada Zalába kerül: a felhasználható 104 milliós keretből mint 18 millió forint jut a megyének.

Óriási csalás: Menyüknek is jutott a milliókból!

Egy családi kft.

Kétmilliót ér egy jó füles

Kétmillió forintos nyomravezetői díjat fizet egy helyi vállalkozó annak, aki segít a házába betört tettesek kézrekerítésében.

Két és fél milliót zsákmányolt a trükkös tolvaj Fehérváron

Ha megjelenik az ajtónkban egy ismeretlen, s azt mondja, fuvarozási vállalkozó, kamionja belesetet szenvedett, ezért pénzt akar váltani, akkor 2,4 millió forintot adunk neki?