Magyarország beérte Németországot a munkanélküliségi adatokkal

Magyarország beérte Németország munkanélküliségi rátáját, az elért eredmények kormányzati és nemzetgazdasági szempontból is büszkeségre adnak okot – mondta Simon Attila, az Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán pénteken a KSH legfrissebb adataira reagálva.

Több német nagyvárosban is tüntettek az antiszemitizmus ellen

Az arab világból érkezett menedékkérők révén felerősödött antiszemitizmus ellen tüntettek szerdán több német nagyvárosban.

Bajorországban kötelező lesz keresztet kirakni az állami hivatalokban júniustól

Kötelező lesz a kereszt kifüggesztése június 1-jétől Bajorország valamennyi állami hivatalában – döntött keddi ülésén a német tartomány kormánya.

Megválasztotta első női elnökét a Német Szociáldemokrata Párt (SPD)

Megválasztotta első női elnökét vasárnapi wiesbadeni kongresszusán a Német Szociáldemokrata Párt (SPD), a kormánypártot ezentúl Andrea Nahles szövetségi parlamenti (Bundestag-) frakcióvezető irányítja.

Több menekült jöhet az unióba, mert Németország önként áttelepít 10 ezer főt

Németország 10 200 menekültet önkéntesen áttelepít Afrikából és a Közel-Keletről.

Spiegel Online: egyre több bevándorló árulja az uniós iratait

Egyre több menekült árulja az Európai Unióban (EU) kapott hivatalos iratait – írta kedden a Spiegel Online német hírportál.

Németország meghosszabbítja az ellenőrzést Ausztriával közös határszakaszán

Újabb hat hónappal meghosszabbítják az ellenőrzést Németország Ausztriával közös határszakaszán – közölte a német szövetségi kormány pénteken.

Elfogtak három terroristagyanús férfit Németországban

Elfogtak három terroristagyanús férfit a németországi Saar-vidék tartományban – közölték pénteken az ügyben eljáró hatóságok.

Történelmi csúcson a Németországban élő külföldi állampolgárok száma

Történelmi csúcsra, 10,6 millióra emelkedett a Németországban élő külföldi állampolgárok száma 2017-ben, a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) csütörtöki adatai szerint a növekedés legfőbb oka az Európai Unióhoz (EU) 2004 óta csatlakozott országokból érkező bevándorlás.

Betiltaná a muszlim fejkendő viselését a 14 éven aluliaknak egy német tartomány vezetése

Megtiltaná a muszlim fejkendő viselését a 14 éven aluli lányoknak a németországi Észak-Rajna-vesztfália tartomány kormánya, helyi oktatási érdekképviseletek szerint kétséges az intézkedés szükségessége.

Nincs terrorizmusra utaló jel a münsteri támadásnál, amelyben ketten haltak meg

Herbert Reul tartományi belügyminiszter szerint sincsenek iszlamista terrortámadásra utaló jelek a szombat délután Münsterben elkövetett, két halálos áldozattal és 20 sérülttel járó gázolásnál.

Münsteri támadás: sajtóértesülések szerint egy pszichésen zavart német férfi volt az elkövető

A Süddeutsche Zeitung és két német közszolgálati médiatársaság közös tényfeltárása szerint a támadó egy pszichésen zavart német férfi volt, és nincsenek terrorizmusra utaló jegyek.

Tömegbe hajtott egy kisteherautó Münsterben: több halott, 20 sérült, közülük hatan életveszélyben

Továbbra sem tudni semmit az eset hátteréről, a rendőrség még nem közölt megerősített információkat.

Gyanús tárgyat találtak a Münsterben tömegbe hajtó kisteherautóban

Gyanús tárgyat találtak a tömegbe hajtó járműben, amelynek a sofőrje tette után öngyilkos lett.

Tömegbe hajtott egy jármű Németországban – több halott

Belehajtott a tömegbe egy jármű szombaton a németországi Münster belvárosában, a helyi rendőrség szerint többen meghaltak és többen megsebesültek.

Orbán keresztényi gyűlöletére itt a bíborosi pofon Münchenből

A magyar kormányfő nagypénteken is a verbális felfegyverkezést folytatta. Ilyen téren figyelemre méltó, mit mondott a "népek keresztútja" mise keretében Reinhard Marx müncheni érsek.

Elmondta a "Soros-szervezet" vezetője, hogy miért lobbizik Németországban

Szijjártó Péter a hangfelvételt követeli attól az izraeli laptól, ami erről írt.

Horst Seehofer szerint az iszlám nem tartozik hozzá Németországhoz

Az iszlám nem tartozik hozzá Németországhoz – jelentette ki Horst Seehofer német belügyminiszter egy pénteki lapinterjúban.

Német kormányalakítás: Merkel szerint sok dolga lesz az új német kormánynak

Sok dolga lesz az új német szövetségi kormánynak, és megalakulása után rögtön el is kezdi a munkát – mondta Angela Merkel német kancellár hétfőn Berlinben a koalíciós szerződés aláírása előtt.

Nógrádi: változás várható Németország menekültpolitikájában

Változás várható Németország bevándorláspolitikájában Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő szerint.

Merkel szerint jó alap a közös kormányzáshoz a szociáldemokraták pártszavazásának eredménye

Jó alap a közös kormányzáshoz a Német Szociáldemokrata Pártban (SPD) tartott szavazás a koalíciós szerződésről – mondta Angela Merkel német kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke hétfőn Berlinben.

Újabb német városban tiltják meg a menedékkérők beköltözését

Újabb német városban tiltják meg a menedékkérők és oltalmazottak beköltözését, ezúttal a Rajna-vidék-Pfalz tartománybeli Pirmasensben.

Tavaly kevesebb támadás érte a menekülteket Németországban, mint 2016-ban

Csökkent a menekültek elleni támadások száma Németországban 2017-ben az egy évvel korábbihoz képest egy szerdán ismertetett kormányzati kimutatás szerint.

Terroristagyanús szíriai férfit fogtak el Németországban

Előzetes letartóztatásba helyeztek egy terroristagyanús szíriai férfit Németországban – közölte szerdán a szövetségi legfőbb ügyészség.

Szabad az út a dízelek németországi tilalma előtt

Precedens értékű döntés született ma Németországban. A lipcsei szövetségi bíróság szerint jogszerű a dízelüzemű gépkocsik környezetvédelmi alapon történő kitiltása a német városokból. Azok az autógyártók, akik nem léptek időben, gigantikus veszteségekre számíthatnak.

Ki lehet tiltani a régebbi dízelautókat a szennyezett levegőjű német városokból

Ki lehet tiltani az Euro 6-osnál régebbi, korszerűtlenebb dízelmotorral működő járműveket a szennyezett levegőjű városokból Németországban a szövetségi közigazgatási bíróság kedden kihirdetett döntése alapján.

Megnevezte miniszterjelöltjeit az Angela Merkel vezette német CDU

Megnevezte miniszterjelöltjeit vasárnap az Angela Merkel vezette német Kereszténydemokrata Unió (CDU), a jelöltek között van a pártelnök-kancellár legfőbb párton belüli kritikusaként számon tartott Jens Spahn, aki az egészségügyi tárcát kaphatja meg.

Két év alatt megduplázódott a gáz- és riasztófegyverek engedélyének száma Németországban

Két év alatt megduplázódott és meghaladta a félmilliót Németországban a gáz- és riasztófegyver tartásához szükséges engedélyek száma – írta a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című vasárnapi német lap.

A téli olimpia legnagyobb meglepetése: a németek kiejtették Kanadát az elődöntőben, ők a döntősök!

A pjongcsangi téli olimpia egyik legnagyobb meglepetéseként a német jégkorong-válogatott 4–3-ra legyőzte Kanadát a férfiak tornáján, és ezzel bejutott a döntőbe.

Felmérés: megelőzte a jobboldali AfD a szociáldemokrata pártot Németországban

Többen szavaznának Németországban a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) nevű pártra, mint a Német Szociáldemokrata Pártra (SPD) – mutatta ki egy hétfőn ismertetett felmérés. Az Insa közvélemény-kutató társaság adatai szerint az AfD-re a német választók 16 százaléka szavazna, ha most vasárnap lenne a szövetségi...