Gyermekeik elhanyagolása miatt indult per egy házaspár ellen Szegeden

Kiskorú veszélyeztetésével vádol az ügyészség egy házaspárt, amely december közepén a fűtetlen lakásban élelem nélkül magára hagyta nyolc kiskorú gyermekét.

ING, kontra ügyfél – ez a harc (nem) lesz a végső

Két elveszített helyreigazítási per, egy a jogsértését megállapító jogerős bírósági ítélet után, és egy várhatóan hasonló eredményt hozó bírósági határozat előtt, az ING Biztosító Zrt kisebb visszavonulót fújt ugyan csütörtökön a Kecskeméti Törvényszéken, de nem adta fel a harcot, amit egyik ügyfele ellen folytat,...

Perben áll egymással Hamilton és di Resta

Anthony Hamilton pereskedik a skót versenyzővel.

Újabb perben áll vesztésre az ING a Népszavával szemben

Második perét is elveszíteni látszik az ING Biztosító Zrt a Népszava ellen. Csütörtökön elnapolták a tárgyalást, de a jövő héten ítélet várható. A Fővárosi Törvényszék minden bizonnyal elutasítja az ING helyreigazítási keresetét.

Jogerősen pert vesztett az OTP egy devizaadóssal szemben

Jogerős közbenső ítéletében a Szegedi Ítélőtábla kedden érvénytelenítette a svájci frank alapú jelzáloghitelek kamatának egyoldalú módosítására lehetőséget adó pontot az OTP Bank Nyrt., az OTP Jelzálogbank Zrt. és egy domaszéki házaspár között létrejött szerződésben.

Bebetonozott mobilszolgáltatók: Perel az Átlátszó.hu a frekvenciaszerződésekért

Százmilliárd forintos üzletet kötött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság a mobilszolgáltatókkal még szeptember elején: ennyiért hosszabbította meg 2022-ig a T-Mobile, a Telenor és a Vodafone által használt mobilfrekvenciák használatának jogát. Még aznap adatigényléssel fordultunk a kimittud rendszeren a hírközlési...

A „Fekete Indiánok” harca állampolgárságukért

Elnyomva az elnyomottak által, 147 éve elfelejtett és diszkriminált rabszolgák a freedmanek (felszabadított rabszolgák). Most elismerésükért harcolnak az Oklahoma-i állambeli Tulsa város bírósága előtt.

Az OTP nyerte a devizahiteles pert ! Videó

Meglódult az OTP, miután megszületett a Kúria döntése a devizahiteles perben, a bankoknak sikerült elkerülniük a negatív forgatókönyvet, az OTP került ki győztesen a sokat vitatott perben.

Így tüntettek Budapesten a devizahitelesek - Videók !

A Kúria július 4-ére halasztotta a döntést, ezt követően tüntetők az Oktogonon keresztül a Blaha Lujza térre vonultak.

80 ezer dollárt kaszált egy csapásra a pornós

A Bow Wow művésznévre hallgató rapper a Drank in my cup című videoklipjében a francia The Electronic Conspiracy zenekar egyik klipjéből használt fel részleteket, melyen Katsuni, avagy Celite Tran pornószínésznő is megjelenik.

Nácizmus, jog, kacsamadár

Beperelte a Jobbik Karsai László történészt, éspedig azért, mert az ATV egyik műsorában nácinak nevezte a pártot.

A volt vezérigazgató szerint nem magas a vörösiszap pH-értéke

Nem magas a vörösiszap pH-értéke, az iszaptározókban lévő folyadék a világon mindenütt az ajkaihoz hasonló, 13-as pH-értékű - mondta az ajkai timföldgyár korábbi vezérigazgatója hétfőn a Veszprémi Törvényszéken.

Pénzbírságra ítélték első fokon az ajkai polgármestert rágalmazásért

Pénzbírságra ítélte a veszprémi városi bíróság hétfőn Schwartz Béla ajkai polgármestert rágalmazás miatt, az ítélet nem jogerős.

Eltaposták a lovak, mégis fizetnie kell az asszonynak

Eltaposta egy elszabadult lovas fogat azt az orosházi idős asszonyt, aki rossz időben, rosszkor volt rossz helyen.

A Wikileaks vezetője kiadható Svédországnak

A brit elgfelsőbb bíróság szerdán elutasította Julian Assange fellebbezési kérelmét svédországi kiadatásával kapcsolatban.

Aczél-ügy: megegyeznek?

Nem született bírósági ítélet Aczél Zoltán labdarúgó edző munkajogi perében, mert a hétfői maratoni hosszúságú tárgyalás végén a felek hajlandóságot mutattak az egyezségre.

Vége a Travolta elleni szexuális zaklatás vádnak?

Vége annak az ügynek, amit két masszőr indított a sztár ellen, szexuális zaklatás miatt egy Los Angeles-i és atlantai állítólagos molesztálás okán.

A Mal tulajdonosai beperelték Illés Zoltánt

Budapest - Személyiségi jogi pert indított a Magyar Alumínium (MAL) Zrt. menedzsmentjének három prominense – Bakonyi Zoltán cégvezető, Bakonyi Árpád és Tolnay Lajos igazgatósági tagok, egyúttal tulajdonostársak – Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár ellen, akitől "jó hírnév megsértése" miatt összesen 15 millió...

Pert nyert egy devizahiteles az OTP ellen

A bíróság szerint a devizahitelek folyósításánál és törlesztésénél ugyanazt az árfolyamot kell alkalmazni.

Csúszik a Hagyó-féle büntetőper

Kecskemét – Egyelőre nem a tervek szerint halad a Hagyó-per kitűzése.

Megkezdődött a tömeggyilkos Breivik pere (videó)

Oslo - Megkérdőjelezte az oslói bíróság illetékességét a 77 rendbeli gyilkossággal vádolt Anders Behring Breivik, akinek pere hétfőn kezdődött meg a norvég fővárosban.

A válás utáni vagyonmegosztásról

A házastársak kapcsán, a házasság ideje alatt, a házasságkötés időpontját követő szerzések a házastársak között közös tulajdont keletkeztetnek.

Várpalota pert nyert a motorgyártó cég ellen

Első fokon pert nyert a várpalotai önkormányzat a Magyar Motorkerékpár Kft. ellen.

A Yahoo pert indít a Facebook ellen szabadalombitorlás miatt

A Yahoo szabadalmi pert indít a tőzsdei bevezetés előtt álló Facebook ellen.

27 milliárdos per a dohányipar ellen

Hétfőn 2012. március 12-én a Montréali másodfokú bíróságon kezdődik a 27 milliárd dolláros per a dohányipar ellen.

Milliókra perli a Rádió1 ex-műsorvezetőjét: Cooky-t!

A Rádió1 nagysikerű műsorvezetője ellen a rádióállomás munkaügyi pert indított, mert az szerződött más csatornához!

Palácsik Tímea pórul járt vaginája

Pornószínészek által bemutatott aktusra ugyan nem került sor a tárgyalóteremben, de Ruttner György hancúrlécként mozgatta a tollát, ecsetelte a női nemi szerv szépségét, és comb közé szorított Kalmopyrinnel humorizált.

Perelik a Twittert Ausztráliában

Egy ausztráliai férfi pert indított a Twitter ellen, miután a közösségi oldalon hamisan vádolták egy tévés személyiséget támadó blog üzemeltetésével - írta internetes oldalán a The Telegraph című brit napilap pénteken.

Tíz közérdekű pert indított a pénzügyi felügyelet

Eddig tíz közérdekű keresetet, illetve közérdekű igényérvényesítési pert indított pénzügyi szolgáltatók ellen a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), közülük egyet jogerősen, hármat első fokon megnyert, a többi folyamatban van - mondta Binder István az MTI-nek.

Precedens erejű ítélet egy devizahiteles perben!

Megint elkaszálták az egyoldalú banki szerződésmódosítást