Vicces kamuinterjú miatt indított pert Kövér László

 Ha önmagáról van szó, Kövér László nem ismeri a tréfát: ügyvédi irodán keresztül kért helyreigazítást egy interjú miatt, hiába derül ki abból egyértelműen, hogy vicc az egész.

Kórházba került Pécsi Ildikó

Olyannyira megviselte a fia három éve tartó válópere Pécsi Ildikót, hogy pénteken kórházba kellett szállítani – olvasható a Bors cikkében.

Szakértő: évekkel a gátszakadás előtt szivárgott a vörösiszap Kolontárnál

Már 2008-ban is szivárgott a kolontári tározóból a vörösiszap, ezt állítja egy elismert, ám neve elhallgatását kérő földrajztudós a 444 -nek.

Beperelte az Apple-t, mert vezetés közben nem használható a lezárás az iPhone-on

Beperelte az iPhone-t gyártó Apple céget egy kaliforniai lakos, mivel vezetés közben nem lehet kiválasztani a lezárás funkciót a készüléken – olvasható a MacRumors.com cikkében.

A komoly bírságok és a perek korszaka jön a hazai építésügyben – Politikai Vélemények

Emlékeznek arra, amikor Angyal József adószakértő azt mondta a kormánypárt közpénzből fenntartott televíziójában az új adószabályokról, hogy “blődség, butaság, bizonytalanság, jogi nonszensz”? Valami hasonlót gondolok én is főépítészként, településtervezőként és szakpolitikusként az új építésügyi szabályokról,...

Újrakezdődött a Váradi András halála miatt indult per

Váradi Andrást, az Együtt-PM alcsútdobozi polgármesterjelöltjét még 2014-ben, az önkormányzati választások előtt egy nappal gázolták halálra.

Állatkínzás: malacot szúrt le egy kisgyerek, felnőttek vették rá

 Állatkínzás miatt indult eljárás egy közösségi oldalon közzétett videó ügyében, amelyen egy óvodás gyerek leszúrt egy malacot.

Művészbűnözés: elfogták a költőt, aki szétvert egy művházat

Feladta magát az  a 48 éves férfi, aki egy dühroham közepette szétverte a budakeszi művelődési házat – írja az Index .

Nemcsak a cafeteriacégeknek fizethet majd a magyar állam

A hétvége egyik legfontosabb hazai vonatkozású, gazdasági híre volt, hogy a 444.hu megírta: a Világbanknál működő nemzetközi vitarendező szervezet, az International Center for Settlement of Investment Disputes (ICSID), december 13-án, 23 millió euró kártérítést ítélt meg - a magyar kormány ellenében - a sokak által ismert,...

Pert nyert a magyar államot bepanaszoló francia cafeteriacég

Mintegy 23 millió eurós (több mint hétmilliárd forintos) kártérítést ítélt meg a Világbank Beruházási Viták Rendezése Nemzetközi Központja (ICSID) az Edenred francia utalvány-kibocsátó cégnek, amely az étkezési és szabadidő-utalványok rendszerének átszervezése miatt indított eljárást a magyar állam ellen – jelentette...

Most tényleg pénzt küld a Facebook, de nem mindenkinek

Húszmillió dollárra büntették a Facebookot, mert a felhasználók engedélye nélkül használta fel profilképüket szponzorált posztokban – írja a 444.hu .

A Jobbik pereket indít hírhamisítás miatt

A Jobbik több sajtóorgánum ellen is pert indít hírhamisítás miatt – közölte Dúró Dóra, a parlament kulturális bizottságának jobbikos elnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Brókerbotrány: "Aláírtam, amit elém tettek"

Elsősorban a stratégiaépítéssel foglalkozott, a részleteket ráhagyta beosztottjaira – így jellemezte tevékenységét a Hungária Értékpapír Zrt. ügyében indult sokmilliárdos csalás, sikkasztás miatt indult büntetőper elsőrendű vádlottja pénteken, a Budapest Környéki Törvényszéken tartott tárgyalásán.

Kezdődhet az önjelölt "Saría-rendőrség" pere Németországban

Németországban több mint két évvel az úgynevezett wuppertali saría rendőrség ügyének 2014-es kirobbanása után novemberben lefolytathatják az önjelölt muzulmán "vallásrendőrség" perét.

Rogán nem jelent meg a bíróság előtt, csak egy nyilatkozatot küldött

A Fővárosi Törvényszéken folytatódott csütörtökön az a per, amelyet Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetet vezető miniszter indított Juhász Péter, az Együtt alelnöke ellen személyiségi jogainak megsértése miatt, mert az ellenzéki politikus bűnözőnek nevezte a Facebookon és országos tévécsatornákon.

Rogán nem megy el a Portik-szembesítésre

Rogán Antal úgy döntött, nem megy el a mai szembesítésre Portik Tamással – mindezt egy sajtótájékoztatón jelentette be csütörtökön, késő délelőtt – írja az Index .

A Figyelő megírta, hogy masszívan veszteséges az MKB, Matolcsyék erre beperelték a lapot üzleti titok megsértése miatt

A lap szerint a jegybank újabb támadást indított a sajtószabadság ellen, és meg akarja félemlíteni az újságírókat.

Budaörs nem hagyja magát, beperli az államot

Hazai és európai jogorvoslati fórumokhoz fordul, s kártérítést is kér Budaörs önkormányzata az úgynevezett szolidaritási hozzájárulás miatt, melynek alapján a harmincezres Pest megyei várostól körülbelül 2,3 milliárd forintot akar elvonni az állam.

Bode Miller és sportszergyártója vitája már a bíróságon

Bode Millert valószínűleg senkinek sem kell bemutatni, aki valamennyire is követi az alpesi versenysport eseményeit.

Fidesz-irodát akartak felrobbantani Budaházyék az ügyészség szerint

Keddre tűzte ki az elsőfokú ítéletet kihirdetését a terrorcselekménnyel vádolt Budaházy György és társai perében a Fővárosi Törvényszék.

Quaestor-per, tüntetés a bíróság előtt: "Én is Matolcsy-rokon vagyok, ide a pénzt"

Megkezdődött a vád ismertetése a csalással, sikkasztással és más bűncselekményekkel vádolt Tarsoly Csaba és társai ellen indított úgynevezett Quaestor-ügy büntetőperében a Fővárosi Törvényszéken kedd délelőtt.

Megszüntette az eljárást a törvényszék a pécsi egyetemi vesztegetés ügyében

Megszüntette az eljárást a Győri Törvényszék keddi határozatában a pécsi egyetemi vesztegetés néven ismert perben, mert az ügyészség nem tett eleget egy tavaly szeptemberi felhívásnak. Az ítélet nem jogerős, az ügyész fellebbezett – tájékoztatta a törvényszék szóvivője az MTI-t.

Pert vesztett a NAV a leggazdagabb magyar ellen

Megnyerte évek óta zajló perét a NAV-val szemben Gattyán György cége, a Docler Holding – írja az Index .

Orbán nem akar bocsánatot kérni

Fellebbezett Orbán Viktor miniszterelnök abban a perben, amelyet Gyurcsány Ferenc volt kormányfő cége indított ellene. Első fokon bocsánatkérésre kötelezték Orbánt – írja a BorsOnline .

Pereskedéssel járhat, ha nem fizeti a szülőtartási díjat

Akár a szociális otthon is beperelheti az idős emberek gyermekeit, hogy fizessék az eltartásukhoz szükséges összeget, ha arra nem elég a nyugdíjuk – számolt be az RTL Klub Híradója .

Presser Gábor 2,5 millió dollárra perli Kanye Westet

Presser Gábor 2,5 millió dollárra pereli Kanye West, amerikai rapmogult, mivel West a New Slaves című számában felhasználta az Omega egykori slágerét, a Gyöngyhajú lányt. 

Pert vesztett, és fizethet a Fidesz a Jobbiknak

A Fővárosi Ítélőtábla mai, jogerős ítéletében kimondta, hogy a Fidesz megsértette a Jobbik jó hírnevét akkor, amikor tavaly augusztusban azt hazudták a nemzeti pártról, hogy tagjai bevándorlókkal üzletelnek. A Jobbik tavaly első fokon megnyerte a pert, a Fidesz azonban fellebbezett az ítélet ellen. A hazugság ez esetben 300 ezer...

Kártérítést fizethet a közmédia Simicska cégének

Pert nyert a köztévé ellen a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó műsorgyártó cég, mellyel még tavaly, a G-nap után bontottak szerződést – értesült a NOL .

Kártérítésre kéreget az MSZP-s, pedig már ki van fizetve

Török Zsolt, az MSZP egykori szóvivője a Facebookon jelentette be, hogy pert vesztett a fideszes Selmeczi Gabriella ellen és pénzt kér a kártérítésre. Közben kiderült, hogy azt az MSZP már kifizette – írja az Index . 

A DK beperli a kormányt

Pert indít a kormány ellen a Demokratikus Koalíció amiatt, hogy összesítésük szerint a kabinet 1,4 milliárd forint értékben adott át ingyen kampányelemeket a Fidesznek.