Titkolja a kórházi fertőzéseket az ÁNTSZ, ezért beperlik

Bírósághoz fordul a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), mert az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) megtagadta a kórházi fertőzésekkel kapcsolatban indított közérdekűadat-igénylését – közölte a civil szervezet kedden az MTI-vel.

Feleségét feldaraboló hentes ellen indult per Tatabányán

Megkezdődött a Tatabányai Törvényszéken kedden egy darnózseli férfi pere, akit azzal vádolnak, hogy megölte a feleségét, a holttestet a házukban kialakított húsfeldolgozóban feldarabolta, maradványait elégette, majd szétszórta.

Nyíregyháza visszavág – 7 millió forintot követel az önkormányzat az Átlátszótól

Nyíregyháza perel – végre, mondhatnánk, hiszen a város által menedzselt Sóstó-projekt gyanús ügyeiről írott cikkeinkkel kapcsolatban még csak egy árva helyreigazítási kérelem sem érkezett.

Végrehajtót küldtek Hendére

A leváltott honvédelmi miniszter két éve perelte be a nyugat.hu portált, amiért a lap tudósított arról, hogy a szombathelyi szocialisták szerint Hende Csaba mondta rá az áment a helyi nyertes trafikpályázatokra – írja a vs.hu .

Jogerős: ismét pert vesztett a NYÍRVV

Jogerősen pert nyert egykori munkáltatója, a NYÍRVV ellen a volt üzemeltetési igazgató, Csák Józsefné.

Pert vesztett Gyurcsány

Személyiségi jogi pert vesztett Gyurcsány Ferenc parlamenti képviselő, a DK elnöke, volt miniszterelnök Dézsy Zoltán filmrendezővel szemben a Kúrián – erősítette meg az origo.hu értesülését szerdán Dézsy Zoltán.

Megkezdődött a Fürst-per, hárommilliárdos hűtlen kezelés a vád

Összességében több mint hárommilliárd forintos hűtlen kezelés vádjával megkezdődött a Fürst György vagyongazdálkodásért felelős egykori VI. kerületi szocialista alpolgármester és 23 társa elleni büntetőper a Fővárosi Törvényszéken kedden.

400 millióra perlik Schobert Norbiékat

A bíróságra ment a Compact Disco zenekar kiadója, a CLS szerint őket milliós nagyságrendű összeggel rövidítették meg, mert a Fly or Dive című számot jogosulatlanul használták egyik DVD-jükön Norbiék – írja a BLIKK.hu .

Perelik a külügyminisztériumot az Eximbank hitelei miatt

Az Együtt – a Korszakváltók Pártja közérdekű adat eltitkolása miatt pert indít az Eximbank tulajdonosi jogait gyakorló Külgazdasági és Külügyminisztérium ellen, hogy így kapják meg azt a listát, amelyből kiderül, hogy a pénzintézet kiknek és milyen összegű hiteleket folyósított.

Matolcsy perel

Ez a rendszerváltás utáni első olyan kormány, amelyik olyan törvényeket hoz, amelyek szétmaszatolják a közpénzek és a magánpénzek kapitalista viszonyok közötti szigorú határvonalát.

A vörösiszap-katasztrófa per elsőfokú ítélete miatt tüntettek

A vörösiszap-katasztrófa felelőseinek megnevezését sürgette a 2010-es tragédiában leginkább érintett Kolontár polgármestere csütörtökön a Veszprémi Törvényszék előtt a vörösiszapperben hozott elsőfokú bírósági ítélet miatt tartott tüntetésen.

Egymilliárd forintot sikkasztottak el

Egymilliárd forintos sikkasztási per indult újra pénteken a Szekszárdi Törvényszéken, amelyben két embert több mint tízezer tonna termény értékének elsikkasztásával vádolnak.

Vörösiszap-per: felmentették az összes vádlottat

Bűncselekmény hiányában felmentette a vörösiszap-per mind a tizenöt vádlottját első fokon a Veszprémi Törvényszék csütörtökön.

Az MTVA nem fizet se illetéket, se társasági adót

Az Együtt országgyűlési képviselője, Szabó Szabolcs korábban hírhamisítónak nevezte az MTVA-t, és emiatt a közmédia beperelte a politikust. Az MTVA kifogásolta, hogy az állami médiáról azt állította, miszerint rendszeresen híreket gyártanak, híreket hamisítanak, híreket magyaráznak. – olvasható a képviselő blogján . A...

Több mint kétévi nyomozás után ma megkezdődött a NYÍRVV ügyvezetőjének és két tettestársának büntetőpere a Nyíregyházi Járásbíróságon.

Több mint kétévi nyomozás után ma megkezdődött a NYÍRVV ügyvezetőjének és két tettestársának büntetőpere a Nyíregyházi Járásbíróságon.

A szocialisták támogatják

Nem mindenütt egyszerű a kiállás, Veres János tudomása szerint már megindult a nyomásgyakorlás, mert a KLIK „nem örül” és ezt tudatták is a megyében dolgozó pedagógusokkal.

Január végén lehet ítélet a vörösiszapperben

Várhatóan január 28-29-én hirdet ítéletet a vörösiszap-katasztrófával összefüggő büntetőperben első fokon a Veszprémi Törvényszék – közölte a törvényszék elnöke szerdai sajtótájékoztatóján.

A DK beperli az MTI-t cenzúra miatt

A Magyar Távirati Irodánál a napi rutin részévé vált, hogy megtagadják a DK közleményeinek kiadását, ilyen-olyan okokra hivatkozva – állítja a párt.

Az állam bepereli az FHB-t

Az FHB kizárta a magyar államot mint kisrészvényest a tőkeemelésből, ezért az állam nevében eljáró Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. szerdán a bírósághoz fordult, azt kérve, hogy a jogellenes társasági határozatokat helyezze hatályon kívül, és végrehajtásukat már most függessze fel – tájékoztatta a vagyonkezelő az...

Magyar énekesnő bukott pert Beyoncé ellen

Juhász Miczura Mónika – művész nevén Mitsou -, az Ando Drom volt énekesnője azt állította, hogy Beyoncé az ő egyik 1997-ben készült felvételét használta fel engedély nélkül a Drunk in Love című Grammy-díjat is elnyert slágerében. A New York-i legfelsőbb bíróság elutasította keresetét, amelyben kártérítést követelt...

Belföld - Kiszállt az ügyészség a közröhejjel fenyegető perből

Amint az várható volt, az ügyészség kihátrált a volt siófoki polgármester rágalmazási ügye mögül.

Hatalmas nyugdíjaslázadás fenyegeti az Orbán-kormányt

Fura megkülönböztetés: egy parlamenti képviselő vagy egy polgármester a fizetése mellett felveheti a nyugdíját is, de ez a közszolgákra már nem igaz. Strasbourg szerint ez a diszkrimináció tilalmába ütközik, így újabb panaszok sora érkezhet az emberi jogi bíróságra.

Csütörtökön megint elítélhetik Biszku Bélát

Várhatóan csütörtökön hirdeti ki elsőfokú ítéletét a Fővárosi Törvényszék az 1956 utáni megtorlások miatt háborús bűntettel vádolt 94 éves Biszku Béla megismételt büntetőperében.

Perekkel fenyegetőzik a Szent Imre kórház ügyvédje

A Szent Imre Egyetemi Oktatókórházban a gyógyító munka továbbra is zavartalanul folyik annak ellenére, hogy a közelmúltban két osztályáról is felmondtak orvosok vagy jelentették be távozási szándékukat. Az intézmény a sajtóban megjelent, a kórházat érintő írások miatt jogi lépéseket tesz. 

Széles Gábor elbukta a pert az Index ellen

Az ufóhívő, gravitáció-kikapcsoló vállalkozó 2014. őszén, egy lakossági fórumon perrel fenyegette meg az Indexet arra az esetre, ha a lap közli a rendezvény előtt az ő beleegyezésével készített interjút.

Hosszú Katinka szétpereli azokat, akik doppingolással rágalmazták

Hosszú Katinka ötszörös világbajnok úszó beperelte az őt doppingolással vádoló Casey Barrett újságírót, illetve a Swimming World Magazine kiadóját.

Embertelen bánásmódra hivatkozva perli Norvégiát a tömeggyilkos Breivik

Beperelte Norvégiát a 2011 nyarán hetvenhét embert lemészároló Anders Behring Breivik, egyebek közt embertelen bánásmódra és kínzásra hivatkozva. A norvég hatóságok úgy döntöttek, engedélyezik az eljárás továbbvitelét – írta a Deutsche Welle német rádió internetes felületén.

László Petra mégsem perelné be a felbuktatott menekültet

Ahogy mi is megírtuk , László Petra nemrégiben interjút adott egy orosz lapnak, ahol többek közt az derült ki: gondolkozik azon, hogy beperelje a Facebookot és az általa kigáncsolt menekültet. Most férje azt állította a Magyar Nemzetnek : utóbbiról valójában szó sem volt.

Ennyibe kerülhet Kocsis Máté lebuzizása

Kocsis Máté józsefvárosi polgármester kétmillió forintra perli Ungár Klára liberális politikust, mivel a melegségét nyíltan vállaló Ungár a Facebookon melegnek nevezte Kocsist – írja a Népszabadság . Az eset előzménye, hogy Orbán Viktor háláját fejezte ki a magyar homoszexuálisoknak, hogy nem "provokálnak".

44 milliós pert bukott Juszt László

Juszt László perrel akarta eltüntetni Kálmán Olgát a képernyőről – derül ki abból a nyilatkozatból, amelyet Rózsa István, az ATV elnöke osztott meg a Facebookon , válaszul Juszt posztjára  - írja a 24.hu .