Mitől véres a tejjel-mézzel
Megjött végre! Már kezdtünk aggódni, hogy késik, mert mindig a hónap elején szokott érkezni. Rémeket láttunk. Lassan kezdtünk lemondani róla. Aztán tegnap megjött. De véres volt a lába.
Borbarangolás a badacsonyi borvidéken
Badacsonyt és környékét kívánja népszerűsíteni a Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület Borbarangolás című rendezvénysorozata, hogy a népszerű nyaralókörzet télen és tavasszal is vonzó úti cél legyen.
Adj vért a sztárokkal!
Nagy Feró, a Like tagjai, eredményes birkózók, többek közt Hatos Gábor, Módos Péter, Deák Bárdos Mihály érzik úgy, hogy személyükkel is fel kell hívniuk a figyelmet a véradás fontosságára.
ÉS tárcanovella-pályázat díjátadó
Az Élet és Irodalom nyáron meghirdetett tárcanovella-pályázatának díjátadójára kerül sor november 12-én, az Írók Boltjában. A pályázat célja a tárcanovella hagyományának megújítása, újraértelmezése volt. Ahogy a kiírásban szerepelt:
Oliver Stone filmjével nyit a fesztivál
Oliver Stone Vadállatok (Savages) című filmjének magyarországi bemutatójával kezdődik meg pénteken a 9. Jameson CineFest (JCF); a tíznapos miskolci nemzetközi filmfesztiválon 16 nagyjátékfilm lesz versenyben.
Heti kulturális programok Miskolcon
Kulturális Programok - Rendezvények Miskolcon / 2012.09.10. - 2012.09.16. között.
Nyílt nappal indítja az évadot a Nemzeti Színház
Ötödik alkalommal várja a közönséget nyílt napra a Nemzeti Színház, szeptember 16-án, vasárnap.
Kassai Borfesztivál
Kassa - Európa kulturális fővárosa 2013-ban egyedülálló rendezvényekre invitál 2012-ben.
Kultúrfürdő: összművészeti programsorozat Budapesten
Koncertek, kiállítások, színházi estek és gyermekprogramok is várják a közönséget a Kultúrfürdő elnevezésű összművészeti programsorozaton szombattól egészen szeptember 15-ig Budapesten.
Programdömping a hosszú hétvégén- ajánló augusztus 20-ra I.
Az ország minden települése ünnepel! A hosszú hétvégén szinte mindenütt programok sokasága várja a kíváncsiskodókat. A legtöbb helyen már pénteken megkezdődik a kavalkád.
Mary Poppins - Musical
A Madách Színház bemutatja Disney és Cameron Mackintosh: MARY POPPINS című musicaljét P. L. Travers történetei és Walt Disney filmje alapján.
Hobo – Tátrai – Póka: Vadászat | Koncert a Parkban
Augusztus 25-én, este fél nyolckor ismét megelevenedik a legendás Hobo Blues Band legendás albuma: a Vadászat – a Soroksári úton, a Park Official szabadtéri koncerthelyszínen.
Újra DELTA, ezúttal Dánfokon
Még szinte ki sem hűltek a Dél-alföldi Talentum Akadémia padsorai, máris újra találkoztak a hallgatók egymással.
Diósgyőri vár: most hétvégén jön a Középkori Forgatag
Nem zavarja a diósgyőri vár idei programjait a közelgő felújítás – a munka az augusztus végére várható szerződéskötés után kezdődik csak el, a most hétvégén megrendezendő Középkori Forgatag és a szeptember eleji Vadas-Boros Nap pedig – csakúgy, mint az eddig már lezajlott programok – a korábbi helyszínen zajlanak majd,...
Magyarpolány: kálvária és passió
Magyarpolány körülbelül 1200 fős lakosú falu, Ajkától 9 km-re, a Bakony Dél-Nyugati lejtőin. Festői, dimbes-dombos vidéken.
Richard Clayderman a Papp László Budapest Sportarénában!
A világhírű zongoristát nem kell senkinek bemutatnunk, hiszen évtizedek óta töretlen sikere hazánkban is ismert.
Szentpéteri Csilla Band & DuDance Latin Táncegyüttes: Temperamento
Szentpéteri Csilla zongoraművész, akit az osztrák sajtó a Crossover Királynőjének nevezett, 2000 óta építi saját zenei birodalmát.
VIRSKY - A világhírű 60 fős Ukrán Állami Népi Együttes produkciója
VIRSKY - A név, amely átírta a tánctörténelmet!
Bulifúvósok és sztár DJ-k a SZIN-en : Top Rádió
Már csak három hét, és eljön az egyetlen dolog, amiért érdemes a nyár végét várni: nyit a SZIN!
Zsugorított fejek, szőnyegek és fotók a Néprajzi Múzeumban
Ha valaki magányosan szeretne kulturálódni, egyedül bolyongani sötét termekben zsugorított emberfejet, meg preparátumokat nézni, hogy utána rosszat álmodjon, megteheti a Néprajzi Múzeumban, ahol még teremőrök sincsenek, látogatók is csak elvétve.
A 13. Borsodi Hegyalja Fesztiválon idén is 85 ezren buliztak : Top Rádió
A Stereo MCs élő buliján több generáció táncolt együtt, az Irie Maffia és Akkezdet Phiai együtt léptek színpadra, a legjobban várt bandák, a Suicide Silence és az Enter Shikari pedig elvegyültek a fesztiválozók között, együtt buliztak a hegyaljásokkal.
Hajókázás a Körösön
A nyári Spiritusz első részében hajókázni ment a stáb, kisvonattal.
Tokajban már alakul a fesztivállapot : Top Rádió
Már érkeznek a fesztiválozók Tokajba: a hegyaljások zöme jó előre beszerezte a belépőjét, a többiek a helyszínen juthatnak hozzá, valamint néhány darab szuperakciós bérlet vár még a leggyorsabbakra, az ország három nagyvárosában.
Határ menti euro-vállalkozó program indul Békéscsaba és Arad térségében
Békéscsaba és Arad térségében határ menti euro-vállalkozó felnőttképzési program indul, a projekt a magyar-román határ menti együttműködés keretében valósul meg, a nyitó rendezvényt kedden tartották Békéscsabán.
Nedves Guinness világrekord a Hegy’en : Top Rádió
A nyár legszexibb rekordkísérletét idén nyáron az AXE szervezi, a Borsodi Hegyalja Fesztiválon.
Az ország legnagyobb ingyenes fesztiválja - Utcazene 2012
Mától zenészekkel telnek meg Veszprém városának utcái és terei.
Békés és Csongrád megyei diákok a DELTA programban
A diákok képzésével és mentorálásával foglalkozó Dél-Alföldi Talentum Akadémia idén ismét megrendezi második nyári akadémiáját.
Miskolci Nyár 2012.
Hiánypótló rendezvényként lépett a miskolci nyári programok sorába a Miskolci Nyár, és sikerült is pótolnia azt, ami eddig nem volt Miskolcon: sport, zene, szórakozás a nyári hétvégéken.
EFOTT - Olimpikonok, borkóstolás, chilisbabevő-verseny és betyárkodás
egindult a visszaszámlálás: már csak négyet kell aludni, és itt az EFOTT!
Adományátadással zárul a Gyerek Sziget programja
A Gyerek Sziget négy júniusi hétvégéjén a Telekom hello holnap!