Ilyen jól megy Szoboszlainak: félmilliós mackónadrágban fotózták le a focistát

Összesen nagyjából 2 millió forintot ér a melegítő, amit Szoboszlai Dominik a képeken visel.

„Minden ruhád egy kif*ngott alsógatya” – Nem kímélték Tóth Gabit az élő show-ban

A Sztárban sztár leszek! legújabb élő műsorában merész ruhát öltött magára Tóth Gabi, meg is kapta a magáét.

Megtalálták Suhajda Szilárd sátrát és ruháit az Everesten

Egy serpa bukkant rá a magyar hegymászó holmijára hétfő hajnalban.

Melltartó nélkül nyomult Trokán Nóra Cannes-ban

Trokán Nóra Sármán Nóra divattervező ruhakölteményében lépett a vörös szőnyegre a 76. cannes-i filmfesztiválon.

Szoboszlai Dominik milliós ruhájától megvadultak a kommentelők

Szoboszlai Dominik remek játékkal segítette a csapatát, a Lipcsét, hogy bekerüljenek a Német Kupa döntőjébe.

Mi a sorsszámod? Öltözz úgy a siker érdekében!

Számos faktor befolyásolja a személyiségünket, beleértve a születési dátumunkat és a nevünket is.

Légy az oka, hogy valaki hinni tudjon az emberi jóságban! - Ételosztással egybekötött Morzsaparti Debrecenben

Az Egy Morzsányi Szeretet Egyesület március utolsó előtti szombatján, március 18.-án, 11.00-12.30 között ismét vendégségbe hívja a debreceni Bocskai térre mindazokat a felebarátaikat, akiknek nem jutott hely az élet napos oldalán - írta szerkesztőségünknek Lipcsei Andrea, az egyesület vezetője. 

Tudtad? Ruhád színe meghatározza jellemed!

Julija Bogdanova orosz színterapeuta összefüggést talált a leggyakrabban viselt holmink színe és a jellemünk között.

Gyönyörű ruhák a 79. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon

Az olaszországi Velence városába minden évben egy alkalommal, amikor elkezdődik a Velencei Film Fesztivál modellek, színészek és hírességek özönlenek. A vörös szőnyegek érdemben divatbemutatók helyszíneként szolgálnak a művészeti eseményen.

Megsérült Marilyn Monroe történelmi ruhája

Megsérült Marilyn Monroe történelmi ruhája

Mi a sorsszámod? Öltözz úgy a siker érdekében!

Számos faktor befolyásolja a személyiségünket, beleértve a születési dátumunkat és a nevünket is.

5 jel, hogy ideje új ruhákat vásárolnod

Sokan csak konzumidiótizmusként tekintenek a ruhavásárlásra, pedig alkalmanként nem árt a gardróbfrissítés.

Amit viselsz, olyan vagy! Árulkodó hangulatjelek!

A színek hatalma végtelen, ezért nem árt odafigyelni, mit viselünk, mert ezzel akaratlanul is elárulhatjuk magunkat, vagy nyomatékot adhatunk szándékuknak.

A szalagavatók elmaradnak, pénz az ablakban? - "ha a kislány 5-6 év múlva férjhez megy, beszámítjuk az összeget az esküvői ruhába"

A járvány elleni védekezés részeként le kell fújni a szalagavatókat – írta az Emmi köznevelésért felelős államtitkára közleményében.

Béres Géza: A lenvászon nyáron egyszerre sítlusos és komfortos is

A lenvászon egy hypoallergén anyag a természetes szálak és a gyártási folyamat miatt.

Az idei sláger színek

Aki látta a Napsütötte Toszkána című filmet, biztosan emlékszik arra a bizonyos fehér ruhára. A történet szerint egy negyvenes éveiben járó, sikeres, amerikai írónő tökéletesnek tűnő házassága egyik pillanatról a másikra darabokra hullik, amikor férje bejelenti, hogy lelép egy fiatalabb nővel, akivel már gyereket is várnak.

Britney Spears nem éppen apácának öltözve várja a karácsonyt

Britney Spears hagyományos öltözék helyett igen kihívó viselet mellett döntött, még melltartó sincs rajta.

Egyes férfiak szeretik, mások nem „feltétlenül“

A férfiing egy olyan öltözet, amelynek valószínűleg nem csupán kedvelői, hanem ellenzői is lesznek.

Szexi ruhában jelent meg Győzike lánya

A Blikk szúrta ki, hogy az Ázsia Expressz 2. sztárja, Gáspár Evelin igazi dívaként jelent meg egy budapesti divatbemutatón.

Maguknak kell kimosniuk a véres munkaruhájukat a mentősöknek!

Otthon, a család szennyesével együtt kénytelenek kimosni a véres munkaruhákat a mentősök.

Környezetbarát mosás hatékonyan: Ecover mosószer és textilöblítő teszt

Öko mosószer teszt: Természetes alapanyagú, teljesen lebomló, ökológiai gyárban gyártott, bőrbarát mosószer és öblítő hatékonyságát teszteltük mosás során kisgyermekes családban.

Egy nőnek szexinek vagy nőiesnek kell lenni?

Papucs és sort, lepattogzott neonszínű körömlakk, hastrikó.

Alig takar valamit Dua Lipa szülinapi ruhája – fotó

Eléggé áttetsző felsőt választott.

Segítsen az Örkénynek! - Városi Kurír

Nézőihez, követőihez fordult az Örkény István Színház.

Kövér seregét 385 millióért öltöztetjük - Városi Kurír

Az országgyűlési őrség 358,5 millió forint keretösszegben veszünk - mi, hisz közpénzből fizetjük - szolgálati alsó- és felsőruházatot, valamint szolgálati felszerelést.

2017 legborzalmasabb hat esküvői ruhája - Városi Kurír

Minden lány álma, - ha titkolja is - hogy a nagy napon, amikor kimondja azt a bizonyos "igen"-t, ő legyen a legszebb.

Weisz Fanni mélyen dekoltált ruhában villantott ciciket

A modell egy esküvői magazin fotózására öltött fehér ruhát.

Zimány Linda erős szereléssel vágott neki a hétfői munkanapnak

A modellből lett ügyvédjelölt nem akármilyen szettben jár a tárgyalásokra. Mint kiderült, a munkaruhája is meglehetősen dögös.

Palvin Barbi jól kiöltözött Di Caprio partijára

Leonardo DiCaprio estjén járt Palvin Barbi Saint Tropez-ban, nem kisebb sztárok, mint például Kate Winslet társaságában. Csillogó estélyiében a magyar modell is szokás szerint kitett magáért, ám ezúttal komolyabb céllal érkezett.

Így néz ki Ördög Nóra, amikor éppen lelegelik

Ördög Nóri egy csinos, zöld ruhában látogatott el egy póniudvarba, ahol aztán elég szorult helyzetbe került.