Tudtad? - Egy kis kitekintés az űrbe

felfedezhetjük a messzi távolban a fényes gyűrű felett bal oldalt a Föld halvány kék pontocskáját.

A tudomány rossz gyermekei.

Sok döntéshozó tudományra hivatkozva, a közjó ellen vét,rombol kárt okoz.

Megfejtik a cetek beszédét?

Azt régóta tudjuk, hogy a bálnák és a delfinek a legokosabb állatok közé tartoznak, agyuk legalább akkora, mint az emberé, sőt legalább olyan bonyolult is, bár másképp.

A testcsere illúzióját keltették

Különös kísérletet hajtottak végre svéd tudósok.

Lefilmezték az atomok mozgását

Egy új elektronmikroszkóp olyan gyorsan tud egymás után fotókat készíteni az atomokról, hogy abból már filmet lehet készíteni, amelyen látszik az egyes atomok mozgása.

Exobolygókat fotóztak le!

Áttörés a csillagászatban: először sikerült fényképet készíteni a naprendszerünkön kívüli bolygókról.

Tudományok: besűrítve

Számtalan előadás, tudományos vitafórum, és szakmai továbbképzés vár minden főiskolai polgárra és avatott szakemberre e héten a DF-en.

Találtak valamit a világegyetemen kívül!

Amerikai tudósok szerint az általunk ismert univerzum határain kívül hatalmas, számunkra láthatatlan "struktúrák" léteznek, amelyek iszonyú erővel vonzzák a galaxisokat.

Egy celeb = egy agysejt

Angol kutatók meglepetésre egyetlen "Jennifer Anistonnal foglalkozó" idegsejtet találtak egy kísérleti alany agyában.

1918. március - A fényszóró - huszadikszazad.hu

A fény éppen olyan hadieszköz, mint az ágyú.

Mágneses tehenek

A legelésző marhák előszeretettel fordulnak észak-dél irányba - derül ki egy új vizsgálatból.

Japánok valósítják meg Arthur C. Clarke űrliftjét

Arthur C. Clarke megálmondta az űrliftet - most a japánok fogják megvalósítani.

Utazás a Föld középpontjába

A talpunk alatti világnak még a felszínét is alig kezdte megkarcolni az emberiség.

ha elnyeli a bolyg�nkat a FEKETE LYUK... // a naplemente

a meleg expolitikus költő arról,hogy lehet tényleg hamarosan eljön a világvége..

1914. január - Tengeralatti hajók

Mi nem először irunk már tengeralattjáróról, amelyeknek rendeltetése egyedül és kizárólag a hadakozás.

Czeizel Endre: Például Neumann János

Czeizel Endre eddig 26 tudós életpályáját vizsgálta meg, és úgy találta, hogy négy komponens szükséges a kivételes szellemi képességhez: általános értelmi képesség, speciális szellemi képesség, kreativitás és motiváció.

A Nokia is beszáll a 8 megapixeles versenybe

A piacvezető gyártó is részt kíván venni a megapixel háború újabb csatáiban.

Több mint ezer településre hullottak a háborúban.. -Bombazápor Magyarországra -

A II.

A napsugárgép - 1912. november

A szén elfogyásának kérdésével – bár még ma nem aktuális – máris foglalkoznak kiváló tudósok.

Szélessávblog - Hálózatok tudománya és a megértés

Miért nem kell elhinni Barabásinak, hogy a hálózatkutatás máris képes megérteni az embert. Pontosabban, hogy ha képes is rá, miért nem jelent az semmit.