Kigyulladt egy lakás Aszódon, egy ember meghalt

Kigyulladt egy aszódi lakás hétfőn hajnalban, a tűzben egy férfi meghalt – tájékoztatta a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-t hétfőn reggel.

Dupla autótűz Pécsett

Két kocsi gyulladt ki szombat délelőtt a Mártírok útján található MÁV-bérház udvarán. – tudósít a Bama.hu .

Kigyulladt egy debreceni kollégium, az egyik diák az ablakon ugrott ki

Kigyulladt egy faxgép egy debreceni kollégiumban hétfőn pár perccel éjfél előtt, az épületből 481 diákot menekítettek ki a tűzoltók – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) a honlapján.

Leégett egy bungalósor Budán, a Római-parton

Leégett egy bungalósor Budapest III. kerületében, a római-parti Nánási úton hétfőn késő délután – közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Kigyulladt egy templom Budapesten

Kigyulladt egy templom Budapest XV. kerületében, a Szent Korona útján hétfő reggel. A tűz a Jézus Szíve templom bejárat feletti karzatán keletkezett, ahol az orgona és berendezési tárgyak kaptak lángra és károsodtak. Az épületben senki sem tartózkodott.

Lángolt a lángossütő a Nagyvárad téren

Ki kellett üríteni a Nagyvárad téri metróaluljárót péntek reggel, mert kigyulladt egy lángossütő.

Megégett egy beteg a győri kórházban

Egy beteg égési sérülést szenvedett, három ápolót pedig füstmérgezés gyanújával vizsgálnak a győri kórházban, ahol kisebb tűz ütött ki péntekre virradó éjjel – közölte honlapján a katasztrófavédelem.

Kigyulladt a Margit-kórház, betegeket kellett biztonságba helyezni

Rövid idő alatt elfojtották a járóbeteg-ellátó részlegen keletkezett tüzet, húsz beteget és dolgozót kellett biztonságba helyezni. A tűzoltók most turbóventillátorral szellőztetik az épületet, és keresik a tűz okát.

Menekült ölt menekültet Németországban

Németországban a hét végén újabb incidensek történtek a menekültválsággal kapcsolatban.

Kilencen meghaltak egy moszkvai varrodatűzben

Leégett Moszkvában egy ötemeletes varroda, a romok eltakarításakor a tűzoltók kilenc holttestet találtak a helyszínen, közölte az MTI. Folyik az áldozatok azonosítása, de belügyminisztériumi illetékesek közölték, hogy külsejükből ítélve egyikük sem szláv.

Tűz és hatalmas füst volt az M6-os alagútjában

Karambol miatt kigyulladt egy kocsi az M6 Baranya és Tolna határán levő alagútjában – írja a bama.hu .

Lángol a párizsi Ritz

Hatalmas tűz ütött ki kedden a legendás párizsi Ritz szállóban, amely jelenleg felújítás alatt áll és így teljesen üres – közölték a francia hatóságok.

Ég egy autó az M6-os autópálya egyik alagútjában

Kedd délelőtt összeütközött két személyautó az M6-os autópálya egyik alagútjában. Az ütközés következtében az egyik autó kigyulladt, majd teljes terjedelmében égett. A balesetben egy ember megsérült.

Négyszáz négyzetméteres raktár lángol Sopronban

Hajnal óta ég egy négyszáz négyzetméteres raktár Sopronban. A Baross úti épület födéme több helyen beszakadt, elhúzódik az oltás – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője hétfő az MTI-vel.

Tűz a volt MSZP-székházban

Tűz keletkezett a fővárosi II. János Pál pápa tér egyik épületének első emeletén szombat este, öten megsérültek – tájékoztatta Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.

Lakástűz Budapesten: egy ember meghalt

Meghalt egy férfi Budapesten, egy XVII. kerületi, Tarcsai úti lakástűzben szombat délelőtt – közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

Tartálykocsi égett, egy halott az M2-esen

Eloltották a tűzoltók kora délutánra azt a tüzet, amely egy cseppfolyós nitrogént szállító tartályautó és egy személyautó ütközésekor keletkezett vasárnap dél körül az M2-es autóút fóti-dunakeszi szakaszán. A balesetben egy ember meghalt – tájékoztatta a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-t.

Halálos tűz Tiszakécskén

Kigyulladt egy családi ház Tiszakécskén, a helyszínen egy ember meghalt – tudatta a Bács-Kiskun megyei katasztrófavédelmi szóvivő csütörtökön az MTI-vel. 

19 petárdatűzhöz riasztották a tűzoltókat az éjszaka

A tűzoltókat az elmúlt éjszaka folyamán országosan összesen 19 pirotechnikai termék miatti tűzesethez riasztották – közölte az MTI-vel péntek reggel Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője.

A lángoló szálloda füstjében rendezték meg a dubaji tűzijátékot

Annak ellenére megtartották a dubaji újévi tűzijátékot, hogy a látványosság központi eleme, a Burdzs Kalifa szálloda mellett hatalmas lángokkal égett a 63 emeletes Address Downtown Hotel csütörtök este. A tüzet sikerült megfékezni, az ott lévőket kimenekítették, akik közül 16-an sérültek meg. Hogy mi okozta a tűzvészt...

Lángokban állt egy 63 emeletes dubaji luxushotel

Hatalmas tűz ütött ki egy 63 emeletes luxushotelben az Egyesült Arab Emírségek második legnagyobb városának szilveszteri tűzijátékától nem messze. 

Lakástűz miatt száz embernek kellett elhagynia otthonát Balmazújvárosban

Lakástűz miatt száz embernek kellett elhagynia otthonát Balmazújvárosban – közölte csütörtökön reggel honlapján a katasztrófavédelem.

39 embert menekítettek ki egy égő házból Miskolcon

Harminckilenc embert menekítettek ki a tűzoltók Miskolcon egy égő házból péntek hajnalban, majd eloltották a tüzet – olvasható a katasztrófavédelem honlapján.

Irodaépület lángolt Budapesten – képek

Kigyulladt egy irodaépület Budapest VIII.

Súlyos füstmérgezés Albertirsán

Kigyulladt egy kilenclakásos társasház harmadik emeleti lakása Albertirsán a Munkácsy Mihály utcában vasárnap hajnalban; hárman füstmérgezést szenvedtek – tájékoztatta a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-t.

Ha nem akarja, hogy leégjen a lakása karácsonykor, ezekre figyeljen

Kis odafigyeléssel és körültekintéssel biztonságosan megteremthető az ünnepi hangulat az adventi időszakban, a gondatlanság következtében azonban akár az egész épület lángra kaphat – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kommunikációs szolgálata szombaton az MTI-t.

Tűz volt egy etele úti panelben

Tűz keletkezett Budapesten, a XI. kerület Etele út egyik panelházának 8. emeletén szombat hajnalban, a tűz és a füst miatt 27 embernek el kellett hagynia az otthonát – közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

18 lakóházat ürítettek ki Mezőkovácsházán tűz miatt

Egy kigyulladt melléképületben talált gázpalackok miatt 18 házat kellett kiüríteniük a tűzoltóknak szombat este a Békés megyei Mezőkovácsházán – közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel.

Németországban megint tűz ütött ki egy menekültszálláson

Tűz ütött ki vasárnapra virradó éjjel egy menekültszállásnak szánt épületben a németországi Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományi Trassenheidében.

Egyszerre két helyen is tombolt tűz Biharkeresztesen

Egyszerre két helyen ütött ki tűz Biharkeresztesen vasárnap kora délután, három ember megsérült – közölte Rácz Máté, a katasztrófavédelem Hajdú-Bihar megyei megbízott szóvivője az MTI-vel.