Anomália a villa nője, Kinga = Éva2? (VV5)
Három próbás vetélkedő elé állították a ValóVilág 5 szerkesztői a lányokat a villában. A fiúknak pedig ítélkezni kellett. Ami korántsem volt olyan fárasztó a számukra.
Cristofel magához nyúlt, de bejutott a Való Világ 5-be (VV5)
A stúdióba egymás után érkeznek a Skalpvadászok, a csajozás nagymesterei. Az elképesztően menő Márko, az exotikusan szexis Cristofel, és az ellenállhatatlan Szili. A három fiú közül Cristofel, aki elemében van, táncol, beszól, szavazásra buzdít. Néha magához nyúl, igazán mindent bedob. Mint mondja neki nem csak fent van vér,...
Ne fogdosd a pöcörődet! (VV5)
A Pajkos játék két nyertese a jakuzziban lazított.
VV Dya Playboy képek
Kovács Diana Playboy fotózása, 18+.
Veronika nem tudja mi az erotikus tánc (VV5)
Az első villabuliba, a kollégiumi éveket kellett megidézni a villalakóknak a ValóVilág 5-ben.
Kinga nem hangos az ágyban
A játék lényege a következő volt: a lakók kaptak egy-egy lufit, majd minden lány kérdezhetett a fiúktól.
Tényleg fura-e a fura?
Ördögi tekintet, gonosz kacaj és lázadó magatartás.
Kiosztják Seherezádét az első Nekedvalóban
Veronika és Seherezádé vitájáról szólt az első Nekedvaló.
Attilának bejön a tenyerestalpas Kinga, Gergő megfejti Veronikát
A vasárnap esti beszavazót nézve Veronikáról Attila megállapította, hogy szerethető, de buta kategória.
Fecó kívánsága teljesült, a Halál vonult be a villába (VV5)
Elsőként az elválaszthatatlan Edi és Rudi, majd a hanyagul flegma Adrienn, végül a bénító tekintetű Annamária lépett be a stúdióba. Edi szerint ő azért fura, mert a házi kedvencével jelentkezett a ValóVilágba 5-be. Adriennt az RTL világosította fel, hogy fura. Ő inkább egoista állatnak tartja magát. Annamária szerint a...
A bájosan naiv Veronika egyre idegesítőbb, Kingának kevés pia is megárt (VV5)
Veronika a stúdióbeli búcsúképpen megígérte, hogy a villába érve minden villa lakó nyakába ugrik majd, és iszik valamit.
A Való Világ is kultúra
Az ókori Róma gladiátorai olyan ceremóniákon küzdöttek meg az arénában, mint az RTL Klub hősei.
Attila a magányos összeférhetetlen, de akkor ki szavazott rá?! VV5
Lilu ezúttal laza felsőben – a farmer maradt - és egy nagy fekete mikrofonnal a kezében érkezett. És ahogy a szájához tartotta... Nem is tudom miért, de valószínűleg sok férfitársam egyből elkezdett asszociálni valami másra. A mikrofon helyett. Ahogy fogta. A sok szennyes fantáziájú. Én nem... Néha úgy érzem Lilu érdemelné meg...
A szilikonos szőke cica, a kedves, bájos és szép Kinga, aki plakátol is, ha megcsalják jutott be a ValóVilág villába (VV5)
És a ma este újra a lezser Balázsé, Lilu holnap lesz. Ezúttal farmerben, pólóban és valami militarista felsőre emlékeztető zakóban bájolog. Bár, a tökömet sem érdekli a tegnap esti összefoglaló, de újra végig kell hallgatni Fecó infantilis dumáját. Az RTL jóvoltából.
Reni ma bejuthat a Való Világba
Szegedi lány küzd ma este a Való Világ villájába jutásért.
Fecó kész Győzike-show, örömmel megy Seherezádához a ValóVilág villába
Pörög az élet, és hat perc késéssel ugyan, de újra itt a ValóVilág 5 és a műsor házigazdája, Sebestyén Balázs. Vajon kiadta rá ezt a fekete, kétsoros gombos pulcsit? Nem értek a divathoz, de kék farmerrel ez borzasztó ízléstelen.
Belónak kellett volna bejutnia a VV5-be?
Amiskolci Beló elsőként küzdött meg Alfahímek kategóriában a VV5-be való bejutásért.
VV5: csábos fotók a szenvedélyes Beáról
Már a VV4 alatt rájött Pantinchin Bea, hogy neki a Való Világban a helye.
Dukai Gergő a Való Világ első beköltözője
Szándékosan nem használtam a címben a börtönviselt és a "Dukaireginatestvére" szavakat.
Dukai Gergő az első villalakó, a kanos úszómester hazament
No, akkor kezdjünk, és már itt is van a kék inges, hadarós Balázs. A házi-gizda. És, ahogy lesétált már el is indult a Való világ 5-ös szériája. 14 kategóriában versengenek a jelöltek. 42 kiválasztott van tehát.
Aréna vagy börtön lesz a VV Villa?
Mennek a találgatások, hogy valójában mi lesz a vv5 arénában.
Mi kell a nézőknek a Való világ 5-be?
A Való világ évadoknál a nézők első körben erotikát szeretnének látni.
Szandika nem akar gyereket
Szandika a Reggeliben felvezeti a helyzetet.
Vége Alekosz és Éva barátságának
Alekosz sok "barátjától" elfordult a vv4 győzelem után, de a mindenben mellette álló Éváról senki sem gondolta volna ezt.
Nagy Sanyi lesz a VV 5 műsorvezetője?
Nagy Sanyi lesz a Való Világ 5. szériájának műsorvezetője?
VV Gigi tagadja hogy ő is Dubaiban keresné kenyerét!
Már őt is gyanúba hozták!
VV Zsófi a Rágógumi dalról
Egyedi dolgot akart, és ez összejött.
VV Zsófi: Rágógumi KLIPPREMIER!
Megérkezett a várva várt klip Zsófikától!
Megjelent VV Zsófi új klipje
Megérkezett Zsófi Rágógumi klipje.
Szavazás: Ki változott legtöbbet a VV4 résztvevői közül?
Ki változott legtöbbet a Való Világ 4 szereplői közül?