A Pajkos játék két nyertese a jakuzziban lazított. A Fecó bekötött szemmel, míg a többiek párosával összebilincselve készültek a plázacica esti fogadására, azaz takarítottak. Fecót vakként megszúrta a rózsa, de ezt nem vette tragikusra. Valami idióta viccel ütötte el a kedvenc kubai sorozatával kapcsolatban. Attila és Veronika a nappaliban díszítette a villát. Természetesen nem Veronika volt a kreatívabb. Amikor a konyhát díszítették, és Attila próbálta kikerülni az asztaltetején a főzőlapot, és párszor megfogta erőgyűjtés gyanát a nemiszervét. Veronika figyelmeztette, hogy ne fogdossa a pöcetörőjét. Amin persze Attila jót nevetett, de azért mérsékelte magát. Sehi és Annamária közben kaját, jobbára szendvicset készített a késői vendég fogadására. Majd amikor azt fejezve az udvaron cigizni kezdtek és közben kérték Attilát, hogy segítsenek a kinti rendrakásba, akkor Attila a szemükre vettette, hogy ők dolgoznak, a lányok meg kint bagóznak. Amin besértődtek a lányok. Attila és Veronika ezután az ágyban pihentek, és masszírozták egymást. Attila egyszer csak megkérdezte: szereted ha ütnek? Mármint aközben? - kérdezett vissza a lány. Igen – jött a válasz. Hát azt nem fogod megtudni – mondta határozottan Veronika. Attila tehát újabb visszautasítást könyvelhetett el, de ez sem rázta meg különösebben. Egyszer csak a mindig vicces Fecó érkezett a szobába. Attila és Veronika meg sem szólalt. Fecó pedig egyre kérdezte: - Halló van itt valaki?! Merthogy a kötés még mindig a szemén volt. És mivel nem kapott választ, poénosan megjegyezte: - Ha nincs itt senki, akkor kiverem.

Forrás: szarketing.hu
Feltöltő: Tango
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Tango
Veronika nagyon megtudja játszani magát. Nagyon tudja adni az ívet... De, ha valaki bármit mond rá, akkor rögtön sírva fakad...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.