Lázár János kormányváltás estén is mindennel el tud számolni

Úgy tűnik egyre kevésbé ugrik el az újságírói megkeresések elől.

Ebben a vidéki városban olyan kávézót találsz, ami Magyarországon a párját ritkítja

Pápán, a Korona utcán sétálva találtunk rá a Helovelo Bike&Cafe nevű helyre.

Új miniszteri biztos ütötte fel a fejét: Balla György lesz a vidék Fürjes Balázsa!

A 25 ezernél több lakosú vidéki településekkel folytatott egyeztetésekért felelős miniszteri biztossá nevezték ki szerdától Balla György (Fidesz) országgyűlési képviselőt, Szolnok korábbi alpolgármesterét - közölte a Miniszterelnökség szerdán az MTI-vel.

Létezik-e város-vidék ellentét, vagy csak a politikusok mondják ezt?

Rengeteget halljuk, hogy a városok és a falvak, vagy épp a nagyvárosok és a vidék ellentéte feloldhatatlan.

A budapestieknek joguk van vidéki "dácsájukba" utazni

A koronavírus-sújtotta és a miniszterelnök-sugalmazta helyzet, miszerint a budapestiek maradjanak a virtuálisan köréjük vont kerítésen belül, felfokozta a vidék-város lakóinak ellentétét, mintha nem lenne már így is elég ellentét az ország lakossága között.

"Mindenki szem a láncban"

A magyar sajtó aranykorában, valamikor száz évvel ezelőtt és azon is túl szinte minden nagyobb magyar városban virágzó napi- és hetilappiac volt, ami azt jelenti, hogy az öntudatos polgár több orgánumra is előfizethetett helyben.

Vidéki rendőr sirámai Pesten - avagy miért lett tele a hócipő?

Pintér főrendőr megígérte nem kell tehát izgulni, minden a legnagyobb rendben volt-van-lesz.

Nyugdíjak nemi és földrajzi alapon? - a férfiak 19.000.- forinttal többet kapnak, mint a nők

Minden negyedik ember, 2,6 millió fő kap nyugdíjat vagy valamilyen nyugdíjszerű ellátást – ez derül ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból.

A tüntetéssorozat-kalendárium - hol, mikor, miért....

A decemberben elindult elégedetlenségi hullám nem csitul. A két ünnep között és a jövő év elején folytatódik a tüntetéshullám, az, hogy milyen intenzitással, rajtunk múlik. Hol, mikor, miért?

Nem lankad az elégedetlenség - országos tüntetésnaptár

A törvény szerdai elfogadása óta szombat kivételével Budapesten minden nap több ezres, esetenként tízezres tüntetések zajlottak a Kossuth téren, a Hősök terén, az MTVA Kunigunda utcai székházánál, és a főváros számos más helyén.

Fidesz: a szocialisták tönkretették a vidéket, most viszont minden rendben zajlik

A vidékfejlesztési program rendben zajlik, a szocialistáknál nagy a baj – emelte ki a Fidesz-frakció pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Kapós az MSZP elnökhelyettesi posztja - Városi Kurír

Ki gondolta volna, hogy vannak még olyanok, akik az MSZP-ben kapkodnak még egy-egy vezető posztért!

Egyre több vidéki családot tesznek utcára

A fővárosiak kálváriája jobban szem előtt van, több a tüntetés, nagyobb a figyelem.

Ezért nem tud vidéken nyerni az ellenzék - Városi Kurír

Az alábbi nyílt levélváltást Lendvai Ildikó közösségi oldalán találtuk.

Vasárnapi intelem – nincs már sok idő, ötven nap sincs - Városi Kurír

Váltófutás lesz, vagy folytatódik a hosszú távú gyötrelem, ez itt a kérdés.

Otthon a vidéki fiataloknak

11 milliárd forint összeggel támogatják a vidéki fiatalok lakhatását.

A gumicsizma-jel az oviban nem helyrajzi kérdés - Városi Kurír

Az egyik kormány-eltartott napilap keddi számában megpróbált új árkot mélyíteni.

Fazekas földművelésügyi Sándor autójából kitekint és mindent rendben talál! - Városi Kurír

Igencsak bicskanyitogató interjút adott a 888.hu-nak Fazekas Sándor, földművelésügyi miniszter.

Soros György alapítványa több százezer dollárt fog szétosztani vidéki civil kezdeményezések között

Vidéki terjeszkedésbe kezd a Soros György üzletemberhez kötődő Nyílt Társadalom Alapítvány, amely hamarosan több százezer dollárt oszt majd szét dél-dunántúli és észak-alföldi civil kezdeményezések között, így szállva szembe a kabinettel.

Mindennapi katasztrófa, az egészségügyi rendszer bedől

A magyar egészségügyi rendszer katasztrofális állapotban van.

Országszerte mentik az időseket a fagyhaláltól

Országszerte zajlik a kihűléstől fenyegetett emberek mentése, számolt be róla több ízben a police.hu . A rendőrök Nyíregyházától Pécsváradig járják azok házait, akik nem tudnak megfelelően védekezni a hideg ellen.

Az LMP 450 ezer új munkahelyet hozna létre

Összesen 450 ezer, a vidékiek számára is helyben megélhetést biztosító, válságálló munkahely létrehozására tesz javaslatot programjában az LMP – mondta a párt társelnöke hétfőn az MTI-nek.

“Mindig ott leszek, ahol a szél zúg, s a nap nevet”

Így él egy igazi nomád. A 26 éves Papdi Dávid és öccse, Richárd az év minden napját a szabad ég alatt töltik.Dávid 10 évvel ezelőtt fejezte be az általános iskolát, és szülei biztatására belevetette magát az egyszerűnek egyáltalán nem nevezhető vidéki életbe, a gulyások világába. Tehénpásztorként akkor 26 tehenet bíztak...

LMP: Kiürülnek a falvak a CSOK miatt

Felgyorsíthatja a vidék elnéptelenedését a CSOK (családi otthonteremtési kedvezmény), mert sokan arra használják majd azt, hogy egy kistelepülésről egy nagyobba költözzenek – mondta Gerstmár Ferenc, a Lehet Más a Politika (LMP) önkormányzati szakszóvivője szombaton az MTI-nek.

Mellár Tamás tudja, hogyan kell leváltani a Fideszt

A hatalom sáncai mögül dezertáló politikusokat, közéleti embereket mindig nagy lelkesedéssel fogadja az ellenoldali közvélemény, és néhány hónapig, évig nagy figyelemmel is követi őket, lesi minden szavukat. Aztán persze elkopik a lelkesedés meg a figyelem.

Viktor, baj van

Azt olvasom itt, a neten, hogy Mongóliába mész.

Itt a legújabb pályázat: Mezőgazdasági termékek értéknövelésére

A Felhívás célja, hogy lehetőséget biztosítson a gazdálkodók számára olyan fejlesztések végrehajtására, amelyek hozzásegítik őket tevékenységük gazdaságos folytatásához, továbbá a saját, illetve az alkalmazotti foglalkoztatás fenntartásához.

A vidéktörténeti kutatások lehetőségei és feladatai

A Kubinyi András Történész Műhely A vidéktörténeti kutatások lehetőségei és feladatai (20. század) címmel rendezett beszélgetéssel egybekötött könyvbemutatót a PPKE BTK piliscsabai campusán. A rendezvény első felében Ö. Kovács Józsefet (Magyar Tudományos Akadémia– Nemzeti Emlékezet Bizottsága Vidéktörténeti...

Emelkedhet a kistelepülési polgármesterek jövedelme

Az 1500 fő alatti települések akár 30 százalékkal is növelhetik polgármesterük juttatását, ha annak költségét ki tudják gazdálkodni – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Tizenketten lakják Iborfiát, abból is van, aki Angliában dolgozik

Magyarország legkisebb településéről, Iborfiáról készített riportot a Hetek.