Cívishír

Íme, a debreceni Tolvajkergetők!

A debreceni Tolvajkergetők csapata január végén kezdett el szerveződni, ezalatt azt kell érteni, hogy gyűjtöttük a lehetséges tagokat, kerestük a támogatókat, szponzorokat.

Selmeczi Gabriella két férfit kap maga mellé

A kommunikációs igazgató azzal indokolta a két új szóvivő kinevezését, hogy így a Fidesz a jövőben szélesebb körben tudja majd kommunikálni az eredményeket, válaszolni a bírálatokra, és gyorsabban tud majd reagálni a sajtómegkeresésekre.

Magyarország jobban teljesít?

Magyarország nem válság sújtotta gazdaság, minden makrogazdasági mutatója jól alakult az elmúlt két évben - mondta az Országgyűlés elnöke csütörtökön Siófokon, a Magyarország jobban teljesít címmel rendezett sajtótájékoztatón.

Befizette a tilosban parkolást Kósa Lajos és Papp László!

Bár a Cívishír már csütörtök délelőtt tájékoztatta a városházát és a helyi közterület-felügyeletet a parkolásról, a polgármester csak péntek(!) este a Blikk megkeresésére reagált az ügyre, sőt Papp alpolgármester mindvégig csendben maradt.

Elhunyt az Illés zenekar egyik alapítója

A korai Illés a korszak ismertebb külföldi számait játszotta: dixielandet, olasz slágereket, örökzöldeket, Shadows- és Hurricanes-dalokat.

A történelem legnagyobb kibertámadása zajlik?

Steve Linford a Spamhaus igazgatója "példátlan méretűnek" nevezte a társaság ellen indított támadást.

Kövér: az eladósítás, a bűnözés, a nemzetárulás jellemezte a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai kormányok tevékenységét

Az Országgyűlés elnöke szerdán Baján, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) kerekasztal-beszélgetésén tartott előadásában azt mondta: "ötszáz milliárd forint hiány tátongott abban a költségvetésben, amelyet a szakértő Bajnai-kormány hagyott örökül."

Jobbik: mazsihiszes miatt lakoltattak ki három debrecenit

A Jobbik közleményében azt írja, az elárverezett belvárosi lakás piaci ára mintegy 25 millió forint, az árverés nyomán azonban alig több mint 13 millió forintért kaparintotta meg a Mazsihisz vezetőségi tagja, a miskolci hitközség elnöke.

Régi arc váltja a lemondott szocialistát Debrecenben

Amint azt a Cívishír elsőként megírta, a debreceni önkormányzat MSZP-s képviselője, Bagolyné Rinyu Ilona képviselői mandátumáról lemondott.

Hát ki a fasz akarna vonát venni? - így dajcstomi

dajcstomi, alias Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő rendszeresen kommentálja Twitter-oldalán a közéleti történéseket és nem mindig szépirodalmi stílusban.

A miniszterelnökhöz fordult a debreceni pályakezdő

Körülbelül egy hónappal ezelőtt, nagy elkeseredésemben firkantottam egy rövid levelet miniszterelnökünknek, melyben nemes egyszerűséggel összefoglalva csupán annyit kérdeztem: mégis hogyan kezdjen önálló életbe az ember, ha a családja nem tudja támogatni, önerőből meg semmire nem megy itt, az ország második legnagyobb (!)...

Kósa: azzal a mentalitással, hogy dögöljön meg a másik tehene, nem tudok mit kezdeni

Azzal a mentalitással, hogy dögöljön meg a másik tehene, nem tudok mit kezdeni.

Álommunkahely Debrecen kellős közepén

Tisztelt Cívishír!

Szaniszló eleget tesz Balog kérésének

Örülhet az USA és Izrael nagykövete, legyőzték őt és a Táncsics-díját, mondta. „Ennyire félnek tőlem, a Világ-panorámától, az Echo tévétől?", kérdezte.

A fideszes elmeháborodott zsebnyilasnak nevezi Szaniszló Ferencet

Szaniszló műsora, a Világpanoráma miatt a Médiatanács 2011 szeptemberében ötszázezer forintos bírságot szabott ki az Echo TV-re, miután Szaniszló a cigányságról, cigányterrorizmusról, és az őket bátorító „náci liberálisokról” értekezett, akiknek egyetlen céljuk, hogy az „ingyenélő emberszabásúakat a magyarokra...

Kínos: újratárgyalják, kié legyen a sajtódíj

RegisztrációBelépés

Dübörög a marketing: a főszerepben Orbán Viktor +videó

Kisfilm készült Orbán Viktor és Pintér Sándor szombati terepszemléjéről.

Kövér tudja, miért támadják Magyarországot

Ha mi befognánk a szánkat, aztán csinálnánk ugyanazt, mint amit a Bajnaiék csináltak, akkor mi mintademokrácia lehetnénk, a kutya nem ugatná meg a kétharmados törvényeinket és az alaptörvényünket – mondta.

Egymásnak feszült az Index és a közszolgálati média

Az Index legnépszerűbb, a média rekcumozására szakosodott blogja, a comment:com a szokásos stílusában tette szóvá a közszolgálati média bénázását.

A bukás: Viktor megmondta, egy hóbuckát se lehet mutatni!

Az internetezők ötletessége és humorérzéke nem ismer határokat.

A Belügyminisztérium SMS-e beindította a mémgyárat

Mint ismert, a Belügyminisztérium SMS üzenetben próbálta tájékoztatni a hóban rekedteket a teendőkről.

Miskolci általános iskolásokat támadtak meg Kárpátalján

Szombaton dél körül ukrán nacionalisták megtámadtak magyar diákokat Ungváron, az Ung folyó hídjánál.

Kínos fotó Orbán Viktorról

A fotó azért kellemetlen a miniszterelnök számára, mert a tervezett meteorológiai törvény szerint az állami és az önkormányzati szervezeteknek előírják majd, hogy kötelezően az OMSZ-tól szerezzék be az időjárási adatokat, ezzel hátrányba hozva az olyan magánszolgáltatókat, mint az Időkép is.

Orbán: az utolsó embert is kihoztuk az utolsó hóakadály mögül is

Orbán Viktor az egybegyűltekhez fordulva azt mondta: az asztaltársaság is bizonyítja, "nagy és komoly nemzet a mienk".

Köszönjük, Ausztria!

A délután rendelkezésre bocsátott járművekkel együtt összesen kilenc osztrák hókotró jármű és az ASFINAG 18 munkatársa segíti majd a magyar katasztrófavédelem munkáját.

Lemondott és kilépett a pártból a jobbikos

Levélben tudatta Berettyóújfalu képviselő testületével Boruzs Imre, a Jobbik Magyarországért Mozgalom listájáról bejutott önkormányzati képviselő, hogy 2013. március 13-án lemond képviselői mandátumáról.

Lemondott a képviselőségről az MSZP-s

Bagolyné Rinyu Ilona tagja (volt) a debreceni közgyűlés MSZP-s triójának, de már az előző ciklusban is képviselőként dolgozott.

Nem könnyű az iskolaigazgatók élete Debrecenben!

Kedd délután a Debreceni Tankerület Igazgatója értekezletet tartott az iskolák igazgatóinak.

Bajnai dajcstomi nyomába lépett

Bajnai Gordon az első a magyar miniszterelnökök sorában, aki csatlakozott a Twitterhez - tájékoztatott az örömteli hírről a Haza és Haladás Egyesület.

Leállt az Index

Sajnos, az oldal karbantartás miatt nem érhető el.