Azzal a mentalitással, hogy dögöljön meg a másik tehene, nem tudok mit kezdeni. Mint ahogy azzal sem, ha azzal vigasztalnám magamat, hogy a másik tehene soványabb. Ez egy nagyon szűk látókörű mentalitás, alapvetően az emberi irigység kultúráján virágzó gondolkodásmód, ami tőlünk idegen. Haladjon előre, virágozzon Szeged, Nyíregyháza, Miskolc, természetesen Debrecen is, én annak örülök, ha mindenki fejlődik. Nem örülök annak, ha Szegeden nem megy a villamos, tudjuk, hogy rengeteg probléma volt vele, mint ahogy annak sem örülök, hogy nálunk sem működik. Én azért szurkolok, hogy a Pick Szeged kézilabdacsapat BL-győztes legyen, ebben ugyanis az egész ország sikerét látom. Természetesen érdemes figyelni másokra, okulhatunk hibáikból és sikereikből, ez viszi előre a dolgokat. A dolgunk, hogy megtegyünk mindent azért, hogy a magyarországi nagyvárosok egymást felfelé húzzák.
Kósa: azzal a mentalitással, hogy dögöljön meg a másik tehene, nem tudok mit kezdeni
Forrás:
civishir.hu
Feltöltő: Cívishír
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Most kaptuk: újabb baleset történt Verőcénél
- Megfejthette a piramisok titkát Nikola Tesla, különös dolgot sejtett a rejtélyes ősi építmények hátterében
- Volodimir Zelenszkij azt állítja, tárgyalások zajlanak Kijev partnereivel orosz területek elleni támadásokról
- Kapuvári tragédia: ez már a harmadik, kísértetiesen hasonló eset az idén
Itthon
- 2024. May 20., 18:10
Akkora király, hogy Orbán Viktor átültette miatta a fél nézőteret
Nagyvilág
- 2024. May 20., 20:16
Durván őszinte pornós is vallott Donald Trump ellen – Így áll most a per
Itthon
- 2024. May 20., 19:55
Ezt a szektort is elözönlik a külföldi vendégmunkások – De hova lettek a magyarok?
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 19., 16:46
"Egymás mellett van Buddha és a sarki k*rva hirdetése" – Müller Péter elmondta, mi vezessen minket a választásban
Itthon
- 2024. May 19., 08:30
Akár 29 fok is lehet pünkösd vasárnap
Szórakozás
- 2024. May 18., 20:09
Átadták a felújított gyalui várkastélyt Erdélyben
Új hozzászólás