Sztomi
Nem hagyják elkallódni a söröshordókat
Nincs többé elveszett söröshordó az USA-ban, ahol a Sörfőzdék Szövetsége fizeti az elkallódott kegek szállításai költségeit, hogy azok mihamarabb visszakerüljenek a tulajdonoshoz.
2018-ban végre eljön a sörkánaán?
Az év elején rendre mindenki azt találgatja, milyen trendek uralják majd az elkövetkezendő esztendőt.
Ezek most ország-világ legszebb sörösdobozai
A vélemények megoszlanak, néhányan egyszerűen ki nem állhatják a dobozos söröket, mások viszont szívesebben választják azokat. Egy biztos, ezek a dobozok nem mennek a kukába, miután elfogyott belőlük a sör!
Ferdénn néznek rá és orosz
Különlegesen büdös, mégis nagyon népszerű Oroszországban.
A japánok sörfőzésben is túl vannak már mindenen
A Kopi Luwakot, vagyis a cibetmacska ürülékéből válogatott szemekből főzött kávét már annyian ismerik, hogy nem sok sportértéke van beleküldeni mondjuk egy sörbe – leszámítva természetesen azt, hogy továbbra sem olcsó.
Ezek lesznek 2018 legfontosabb sörös eseményei
Az már most látszik, hogy egymás lábára lépnek idén is a sörös rendezvények leginkább májusban és Budapesten, de országszerte nagyszerű fesztiválok és események várhatók.
Nézz magadba: mennyit költesz alkoholra?
Tavaly csak a balti országok, Csehország és Lengyelország lakossága költötte a jövedelmének nagyobb részét alkoholra a magyaroknál. Minden pénzünk 3%-a szeszre megy.
A bulinegyed vége?! - februárban népszavazás dönt
Népszavazás lesz február 18-án a VII.
Íme a 10 legjobb ajándékötlet sörkedvelőknek
A legjobb sörös magazin idén is összeállította azokat az ajándékötleteket, amelyek közül bármelyiket is válaszd, sörkedvelő barátaid vagy családtagjaid garantáltan imádni fogják. Ha végigkattintgatod a listát, könnyen lehet, hogy a végén magadnak is választasz valamit majd!
Fordított adventi naptárral segíthetsz az óvodásoknak
És közben még sör is van. Hát nem baró? A Mad Scientist és az Élesztő a Dankó utca 11. alatt álló Wesley Óvoda gyermekeit támogatja. Elmondjuk hogyan.
Fazekas Sándor nem tartja a száraz novembert
Kedvező jogi környezet és dinamikusan bővülő gazdaság teremt jó körülményeket a hazai sörgyártók számára, eredményességüket a hazai fogyasztói szokások is segítik – hangsúlyozta dr.
Itt a matek: ezért olyan drágák a kézműves sörök
Kevés szó esik a kisüzemi sörök árazásáról, a pultnál kifizetett pénz részösszegeiről, azonban azt mindenki hangoztatja, hogy a kisüzemi sörök bizony drágák.
Indusztriál bútorok - Mi jöhet a raklap után?
A Pinterest és Instagram legnépszerűbb, indusztriál stílusú bútorait kelti életre egy budapesti csapat.
Már nem a sör a legnépszerűbb ital a Szigeten?
Elmúltak azok az idők, amikor mindenki egy sörrel járkált a fesztiválokon?
Magyarország lesz a díszvendége a júniusi prágai sörfesztiválnak
A Prágai várban rendezik meg június 16-17-én azt a kisüzemi sörfesztivált, amelynek Magyarország lesz a kiemelt vendége.
A Balling fok lehet a sörgyárak nagy titka? – BeerPorn
A fogyasztók félrevezetését teszi lehetővé, hogy a sörök címkéjén illetve a doboz palástján csak az alkoholtartalmat kell feltüntetni, a vízben oldható szárazanyagtartalmat pedig nem.
Letarolták a Dublin Craft Beer sörversenyt a magyarok
Magyarország összesen 23 díjat hozott el a Dublin Craft Beer sörversenyről - minden második magyar sör kapott valamilyen díjat, és a nagydíj is Budapestre került!
Minden gyártó közös érdeke, hogy helyzetbe kerüljön a csapolt sör – BeerPorn
A sörgasztronómia köré építi a kommunikációját idén is a Magyar Sörgyártók Szövetsége. A legnagyobb hazai sörgyárakat összefogó szervezet egyre szorosabbá fűzné a kapcsolatot a kisüzemi főzdékkel.
Egymásnak adják a kilincset a belga sörszakértők Budapesten
Tematikus sörvacsorákkal várja a belga sörök kedvelőit idén a Belga Sörmester, amelynek meghívására havonta más belga sörfőzde szakértője tart bemutatót.
Ha csak három sört fogsz ma Putyinra, ezek legyenek azok!
Szakad az eső, beázott a cipőd, eleged van a télből, csak a hétvégére tudsz gondolni, és akkor még ráadásul le vannak zárva a hidak, a főutak meg a terek?! Igyál még egy pohárral, és fogd rá a Putyinra!
Két budapesti helyet is ajánl a világ legnagyobb sörös közösségi oldala
A RateBeer.com a világ leglátogatottabb sörös fórumaként világszerte ajánl szaküzleteket, éttermeket és bárokat a kisüzemi sörök kedvelőinek, de jelentős szerepet vállal az oktatásban és a közösségteremtésben is.
Világsiker lehet a magyar fejlesztésű, otthoni sörfőzőgép
Világszerte hozzá lehet már jutni ahhoz a magyar fejlesztésű, otthoni sörfőző géphez, amely gombnyomásra áll neki a főzésnek, ráadásul egy telefonos alkalmazáson keresztül akár távolról is követhető a folyamat.
Hogyan tovább, Csíki Sör? – BeerPorn
Ismét mindenki az Igazi Csíki Sörről beszél, miután betiltotta a román táblabíróság a sör gyártását.
Csodát tett az idő az ihatatlan sörrel
Rendhagyó sörkóstolón mutatták be a Mad Scientist sörfőzde egyik munkatársának 2 évig érlelt flamand vörös sörét.
200 millió korsóval több ment el tavaly Németországban – BeerPorn
A német sörgyártók tavaly 9,6 milliárd liter sört adtak el, ez 100 millió literrel több mint az egy évvel korábban eladott 9,5 milliárd liter - jelentette be a Német Sörgyártók Szövetsége.
Óriási változások jönnek a magyar sörpiacon – BeerPorn
Nagy horderejű változások indulnak be a piacon, új főzdék jelennek meg és lesznek olyanok is, amelyek bezárnak. Nőhetnek a szakma belső konfliktusai, de egyre könnyebb lesz jó sörhöz jutni.
Felújítják Keszthely egykori sörfőzdéjét – BeerPorn
Mintegy 4,5 milliárd forintból, a települési operatív program keretéből valósulhat meg idén egyebek közt a Helikon park rekonstrukciója, az egykori sörfőzde épületének felújítása Keszthelyen.