justhpeter

Az ukrán titkosszolgálat szibériai vasútvonalat robbanthatott fel
@Quasimudo: A népnek csak annyi bűne van, hogy Putyinra szavazott. Putyin meg az ő nevében háborút indított és az ő nevében bombázza az ukrajnai infrastruktúrát meg mindent. Tehát a háborús bűnöket és a tömeggyilkosságokat is a nép nevében követték el. Van nég kérdésed ? Lehet még kérdésed ?
Késés-rekord a MÁV-nál: Pótlóbuszról szálltak pótlóbuszra az utasok, aztán azt is pótolni kellett
Lázár még a helyén van ? Igaz, ő nem japán közlekedési miniszter !!! (Csak egy ócska orbáncsicska)
Kósa Lajos szerint a Fidesz mostani harca Magyarország egész történelmén átível
@Horizont: @namihami: Próbáljuk elfogadni, hogy Lala a fideSS legpontosabb észmércéje. Ugyanis hozzá képest Selmeczi Gabriella is akadémikus. Ha ebből indunk ki akkor megérthetővé válik Lala szuverenitás kiemelése. A gond a háttérrel van, miszerint ha Orbán jövő pénteken kihirdetné, hogy a rendszeres óránkénti fingás jó hatást fejtene ki az egészségi állapotunkban, attól a szombattól minden olyan fideSS-politikus, akinek az értemi képessége az 1 kósát meghaladja arról táékoztatna bennünket, hogy az ország öránkénti fingása okán létrejött egészségügyi javulás mennyi megtakarítással járna az egészségügyben.
Felmérés: Orbánék csúnyán leszerepelnének a magyarok szerint, ha válság lenne
Béla333: - nak van igaza !!! De mégis mitől változna, amikor az állítólagos ellenzéki képviselők14. éve asszisztálnak a jogállam lebontéséban ?
Figyelmeztették Orbánékat: A törvény azt is tiltja, hogy állami pénzből kampányoljanak
Majtényi úr rosszul tudja. Magyarországon az a törvény, amit Orbán gondol délben és Semjén nem ad be rá módosító indítványt éjfélkor.
Nem hagyta szó nélkül Orbán Viktor kijelentéseit az Európai Tanács elnöke
@Yoda69: Azért Orbán ennyire nem bátor. Egy esetleges Huxit után lehet hogy ő el tudna menekülni, de a többiek nem örülnének egy lincselési programnak.
Vége! Kivégezték az Országos Meteorológiai Szolgálatot
@Nyírfa: A módosító logikája egyszerű: a kormányhatározat általi Semjén kijelölés nem az értelmes gondolatot szolgálja, csak azt, hogy más ne tudjon módosítót beadni. Erre Semjén azért alkalmas, mert ő a parlamentben a keresztény éjjeliőr. A módosító tartalmához Semjénnek nincs hozzáférése, hiszen mint megélhetési üzletikeresztény csak paravánnak jó, a tartalmat vagy Orbán vagy Rogán adja a kezébe.
Vége! Kivégezték az Országos Meteorológiai Szolgálatot
Ez is tökéletesen rendben van A kormány minden szerdán ülésezik, tehát minden szerdán meghatározhatják kormányrendeletben a következő heti időjárást azzal a kitétellel, hogy hetente kétszer - 23 óra 59 perckor - Semjén Zsolt jogosult módosító indítványt tenni az időjárás ügyében. Oszt' Jónapot 4
Orbán Viktor elismerte: kormánya lehetetlen dolgokra vállalkozott
Siker siker hátán. Annyira sikeresek vagyunk, hogy sorra jönnek ide az Unió vezetői agitálni a kormányt, hogy még több pénz elköltését válaljuk el, mert lényegesen nagyobb hatékonysággal tudjuk elkölteni mint a döglődő nyugati országok.
Másik igaznak tűnő tétel, hogy a miniszterelnökünk beledilizett abba a selejt korményzásába, amit 13 éve tapasztalhatunk. A gyógyátásáról már a hazai orvosok lemondtak a delikvens korai demenciájára hivatkozva.
Vérlázító videó! Szemernyi emberség sem maradt a kormánypárti politikusokban – Levegőnek nézték a halálos beteg alkotmányjogászt
Változatlanul fenntartom, hogy a fideSS-kdnp frakció tagjai és a NER-kedvezményezettjei megélhetési szégyenkeresztények. Ez a fajta üzletikereszténység kizárólag addíg tart, míg anyagi hasznuk származik belőle. Amikor Istenről beszélnek csak provokációval élnek.
Orbán Viktor a közrádióban: "Korán van filozófiai kérdések áttekintéséhez, de kénytelen vagyok ezzel kezdeni"
@simmering73: Az őrült naplója sem volt ilyen hosszú. A kolostormalac péntek reggeli miséjéből már több rész ment le mint annak idején a Szabó családból.
Orbán Viktor ünnepel: 2024-ben a magyar emberek már nem azért fognak dolgozni, hogy ne legyen rosszabb
Nem tudom eldönteni, hogy Orbánnak az őrülete nagyobb vagy a pofátlansága. Már csak azért nem mindegy, mert a diagnózis utáni kezelése a problémának. Első esetben egy örökös grazi beutaló, második esetben egy kétoldali szívlapát.
Kocsis Máté így szapulta a "brüsszeli elitet"
A magyar politika szégyene, hogy ez a szerencsétlen demagóg frakcióvezető lehet a parlamentben. Sokat elmonda a fideSS-kdnp frakcióról, hogy ha ilyen "magas szintű" a főnök milyen sötét lehet az egyszerű tag.
Karsai Dániel hiába várt kormánypárti képviselőkre a parlamenti látogatásán
@Horizont: Nem tudtad, hogy ők megélhetési üzlrtikeresztények ? Pont addíg tart a kereszténységük ameddíg a hasznuk.
Fideszes államtitkár a halálos beteg Karsai Dánielnek: „Nincs felesleges élet”
Minden nap világossá teszi egy-egy fideSS-kdnp tahó, hogy amikor ők a kereszténységről beszélnek, akkor csak az üzleti kereszténységet értik alatta, ahogy korrábban a "oilgár" és a "nemzet" szó emlegetésekor. Két lábon járó erkölcsi hullák, semmi más.
Orbán híre a világban: Putyin „férfibarátja”, aki pénzért zsarolja Brüsszelt
@Namely: OK ! De hova fogtok menekülni ? (Nem a balliberálisok elől, hanem a lincseléstől való félelem miatt).
Karsai Dániel is ott lesz a parlamentben az eutanáziáról szóló vitán
@Levendula: ALPP-ként /Abszolút Liberális Pacifista Pogány) én is teljességgel támogatom Karsai Dánielt.
Nem kapott életfogytiglant a kemecsei férfi, aki puszta kézzel vakította meg a volt barátnőjét
Viccből kérdezem: az ügyész elaludt a tárgyaláson vagy a vádlott netán NER-lovag ? Még 50 sem lesz és kijön. Mit mondott a bíróság, a szabadulása után ki lesz a következő áldozat ? Csak legalább ne hívnák ezt az ócska slamprájt igazságszolgáltatásnak !
Piszkálgatja Orbán a táppénzhez jutás szabályait – bevonná a kormányhivatalt is a döntési folyamatba
A hatökör minden be akar spájzolni. Lehet, hogy kapott infó arról, hogy az uniós szavazásig már nem lesz lóvé.