Azért senki nem felelős, amit valaha az ősei tettek, pl. a nagyapja. Viszont az, hogy milyen családban nő fel, nevelkedik, meghatározza a viszonyulását a világ dolgaihoz...
"tavaly februárban, a „Kitörés Napjaként” is emlegetett szélsőjobboldali esemény előtt részt vett azokban az utcai támadásokban, melyek során egy külföldi antifasisztákból álló csoport azokat vette célba, akikről feltételezte, a szélsőjobboldali eseményre érkeztek. A támadásokban nyolc ember sérült meg, hárman súlyosan. "
Szerintem még nagyon finoman bántak vele, ahhoz képest, amit ő - és a hasonszőrűek - tettek, ártatlan emberekkel! Én még naponta deresre is húznám...
"Megjegyezte, hogy már intézkedett arról, hogy az úgynevezett kódkarbantartó szakmai bizottság soron kívül foglalkozzon a témával."
Na, ez a legjobb...
A mai hír szerint:
" Összeveszett az élettársával egy szakítás miatt, a konfliktus után pedig már a munkahelyén elkezdett alkoholt inni. Egy telephelyen vállalt különböző alkalmi munkákat, ahol a szerelmi bánata miatt összesen nagyjából öt-hat üveg sört, illetve röviditalokat is fogyasztott. Onnan ment volna haza, amikor az ütközés történt. Nem volt bekötve, nagyon nagy ütést kapott a feje, amitől elveszíthette az eszméletét, percekig meg sem tudott mozdulni. A részegsége és a baleset miatti sokkhatás, illetve a sérülései miatt a helyszínen nem volt magánál – mondta el M. Péter kirendelt ügyvédje."
Ezzel védekezik a mocsok! Kábítószerről egy szó sem esik.
Elhiszi ezt valaki? Talán az ügyvédje...
Egy kisvárosban lakom. Mikor ide költöztünk, még minden gyerek gyalog ment iskolába - ma már szinte senki. Vagy autóval, vagy busszal, a környező tanyákról. Meg is látszik rajtuk, jó részük el van hízva - és ezen a sport nem segít, hiányzik a rendszeres mozgás, és a megfelelő főtt étel...
Nem értem, ha valakinek ilyen baja van, miért nem otthon étkezik - a kávét otthon is megihatta volna, biztonságban. A kávézó tulajdonosának tökéletesen igaza volt!
No, és a műszaki hiányosságot mi okozta?
Ezt most nem értem: kik a terroristák? Amennyire én tudom, Izraelt támadták meg.