A Telenor Magyarország elindította hálózatfejlesztési projektjét. A listaáron 200 millió euró értékű beruházás lebonyolításában mintegy 300 szakember vesz részt, akik közel két éven át dolgoznak majd a hatezer bázisállomás (BTS) cseréjén. A cég szerint ez lesz minden idők legnagyobb hálózatfejlesztési projektje Magyarországon, ami gyakorlatilag kapacitáskorlátok nélküli hálózatot eredményez. A közel kétéves projekt hálózatfelméréssel kezdődött, amit a rádiós hálózat, a csomagkapcsolt és a vonalkapcsolt alaphálózat teljes cseréje, majd pedig egy új hangpostarendszer bevezetése követ. Összesen 6000 bázisállomás cseréjére kerül sor. A fejlesztés magában foglalja a negyedik generációsnak tekinthető úgynevezett LTE-képes hálózat kiépítését is, s mindezt teljes egészében 2012-re állítanak üzembe. Koller György, a Telenor Magyarország műszaki vezérigazgató-helyettese elmondta, mindezt az ügyfélélmény növelése érdekében teszik, a beruházás eredményeként sokkal jobb lesz az internet le- és feltöltési sebessége. A fejlesztésnek köszönhetően új szolgáltatások bevezetésére is lehetőség nyílik, bár azt még nem lehet megmondani, hogy pontosan milyen termékek jelennek majd meg három év múlva a hálózaton. Koller azt is elmondta, a következő generációs mobil szélessávú szolgáltatást, az LTE-t csak bizonyos szabályozói előírások teljesítése esetén lehet nyújtani. A kormánytól azt várjuk, hogy tegye lehetővé a legújabb technológiák bevezetését Magyarországon - tette hozzá. A vezérigazgató-helyettes ennek kapcsán a Napinak kifejtette, azt szeretnék, ha megváltoztatnák a frekvenciadíj-kalkulációt, jelenleg ugyanis a bekapcsolt bázisállomások kapacitása után kell fizetniük az államnak frekvenciadíjat, ehelyett azt szeretnék, ha a használt sáv után fizethetnének.

Forrás: iPon
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.