Nos, túlvagyunk a hivatalos Angry Birds Day-en, ami úgye nekünk, magyaroknak munkanapra esett. Ráadásul a kellemetlenül csípős hideg téli nap erős havazással öntötte nyakon Budapest lakóit. A keménymag ennek ellenére tiszteletét tette ma 14:00-kor a Nyugati téri óránál, és úgy 20-30-an egyszerre nyomkodtuk az Angry Birds különféle verzióit. ;Egyszerre volt vicces és szürreális, ahogy ez a pár tucat ember együtt nyomogatta a játékot. A járókelők pedig értetlenkedve, félelemmel vegyes érzésekkel méregették a csoportosuló geekeket. Az iPhone-ok és az Androidok aránya érzésre 50-50 százalék volt. Én erre az alkalomra a Desire mellett vittem egy iPadet is. Nem én voltam az egyetlen. Sajnos az Angry Birdsöt fejlesztő Rovio ajándkpakkja nem érkezett meg időben, úgyhogy azt döntöttük, hogy jövő héten megismételjük a közös köztéri játékot. Remélhetőleg addigra a FedEx is elküldi a csomagot, és még jobban fogunk szórakozni. Örömteli dolog volt ma összefutni ezekkel a fiúkkal, lányokkal, iphone-osokkal, androidosokkal... Mindig szívderítő megtapasztalni, hogy a geekek magától értetődő természetességgel tudnak belemerülni kütyüjeikbe, játékaikba. Magyarország, én így szeretlek. Ja, igen, és Szofi kutya is kipróbálta az angrybirdsözést az iPaden. Még egy-két hónap és végigtolja az összes pályát.
Angry Birds Day Budapest, első felvonás
Forrás:
Webisztán
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Nagyvilág
- 2024. May 18., 18:02
Fordulat a Fico elleni merényletben – ezt lépte meg a bíróság
Itthon
- 2024. May 18., 17:35
Döbbenetes videó: ilyen, amikor a rendőrök elkapják a brutális gyalogosgázolót
Itthon
- 2024. May 18., 18:00
Brutálisan sok nyugdíjas kénytelen dolgozni? – Az alacsony járulék miatt megnégyszereződött a számuk
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 18., 13:38
Bandaháború és brutális leszámolás Pécsett: Lapátokkal és macsétével estek egymásnak, majd szándékos gázolással zárult a harc
Sport
- 2024. May 17., 17:56
Merész fogadalmat tett Marco Rossi, Szoboszlai Dominik is reagált
Szórakozás
- 2024. May 17., 17:45
Enyedi Ildikó új filmjében a dél-koreai mozi nagy sztárja is szerepet kapott
Új hozzászólás