Jeff Han, a Perceptive Pixel alapító-vezetője tartott egy kis bemutatót arról, hol tartanak most a multitouch-technikával segített mérnöki tervezés területén, a videó (bocs, csak itt találtam meg a felvételt) önmagáért beszél:Perceptive Pixel's 82" Multi-Touch Display from Core77 on Vimeo. Ez a könnyedség, ez a magától értetődő természetesség, amivel az egész működik, lenyűgöző. És ma már méretben is hozzák azt (82 col), ami után elképzelhetetlen lesz székből dolgozni. Vagy legalábbis kevésbé elegáns. Nem véletlenül van náluk a labda, hiszen pont Jeff Han volt az, aki 2006-ban, egy évvel az első iPhone megjelenése előtt lenyűgözött mindenkit a multitouch fejlesztéseivel. Nem ma kezdte tehát. Na de nem emiatt került az Appleblogra a fickó, hanem mert megemlítette, hogy ennek a terméknek a 27 colos verzióján is dolgoznak. Ami méretben pontosan az, amit az Apple annak idején elvetett. Szóltak ugyanis a hírek multitouch iMacről, de az Apple szerint nem volt eléggé ergonomikus a termék. Úgy tűnik, a Perceptive Pixel mérnökei, akiknek szintén nem kell előadást tartani az ergonómiáról, másképp gondolták. Kíváncsian várjuk, mi lesz ebből.

Forrás: Appleblog
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.