Az Apple-nek sikerült meglepnie a befektetőket hétfői teljesítményével, amikor a papírok értéke több mint 4 százalékot esett. Annak ellenére pislogtak értetlenül, hogy a tegnapi események trendszerűek: a vállalat részvényei öt napja folyamatosan gyengülnek, összesen már tíz százalékot vesztettek értékükből, amire a piac jellemzően a korrekció kifejezést szokta használni. Tíz százalék mindenképp masszív visszaesést jelent, hát még ha a világ legértékesebb cégéről beszélünk: közel hatvanmilliárd dollár párolgott el, ami több, mint a HP teljes piaci kapitalizációja. Persze az Apple-nek van hova gyengülnie, hiszen csak idén 43 százalékot erősödtek a cég részvényei, lazán megdöntve ezzel a 600 milliárd dolláros összértéket, ezzel viszont akkora súlyra tett szert a cég, hogy a gyengülése húzza magával az egész Nasdaq-ot, valamint az S&P 500-at. Utóbbi az Apple nélkül 0,14 százalékos erősödésben lett volna hétfőn, az Apple-lel viszont 0,05 százalékkal gyengült a mutató. Nem tűnik soknak, de Howars Silverblatt piaci elemző szerint a történelemben még egyetlen cég sem volt akkora negatív hatással az indexre, mint most az Apple. Az egyébként nem tisztázott, hogy pontosan mi állhat a mostani visszaesés mögött, de elemzők szerint főleg a kisebb iPad megjelenésével kapcsolatos pletykák, míg mások szerint csak túlságosan erős volt az elmúlt hónapokban tapasztalható növekedés, és ezt korrigálja most a piac. Jellemző, hogy néhány befektető már temeti is a vállalatot. Ott van például Rick Bensignor, a Merlin Securities vezető stratégája, aki szerint "minden élő dolognak vége lesz egyszer. Az Apple-nek is". Ugyanakkor látni kell, hogy jelenleg semmi sem indokolja a gyengülést. Az Apple bevételei nőnek, számos piaci elemző szerint a részvényenkénti 1000 dollár sem tűnik túlzott árfolyamnak. Susan McNeice befektető például szimpla korrekciónak nevezte az elmúlt öt nap eseményeit. "Nézzük csak: csinált mostanában az Apple valami eget verő marhaságot? Nem. Előálltak a versenytársak olyan termékekkel, amik rontották az Apple kilátásait? Nem" - összegezte a befektető, hogy szerinte miért nem beszélhetünk valódi trendfordulóról.
50 milliárd dollárt vesztett az Apple
Forrás:
Appleblog
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Fico merénylője elmondta, miért lőtt rá a szlovák miniszterelnökre
- Megrázó képek: ez a férfi Fico támadója - Ötször lőttek rá a szlovák miniszterelnökre
- Kizárólag erős idegzetűeknek! Új felvétel került elő a Robert Fico elleni merényletről, tisztán látni mindent
- Videó készült arról, ahogy ötször meglövik Robert Ficót
Nagyvilág
- 2024. May 15., 21:12
Megszólalt Robert Fico támadója – Elmondta, miért lőtt valójában
Itthon
- 2024. May 15., 20:25
Orbán kitálalt: Soros ezért gurítja ide a dollárokat
Nagyvilág
- 2024. May 15., 20:55
Ez állhat a Robert Fico elleni merénylet hátterében
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 14., 17:06
Vigyázat! Medve jöhet szembe velünk Budapest közelében
Sport
- 2024. May 14., 15:22
Rossi keretet hirdetett: ők mennek az Európa-bajnokságra a magyar válogatottból
Szórakozás
- 2024. May 14., 13:44
Az élet élvezetére biztatott a börtön helyett az Adrián hajózó, itthon milliárdos adócsalás miatt körözött férfi – és kiposztolta!
Új hozzászólás